Biotechnológiai tudáspark épül 2022-re

Az új központ meghatározó szerepet vállalna az orvos- és egészségtudományokhoz kapcsolódó mindennapi gyógyításban, betegellátásban, a gyorsan hasznosítható kutatások, tudásanyag megújításában.

A Semmelweis Egyetem, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, valamint Józsefváros egy hónappal ezelőtt írt alá szándéknyilatkozatot a tudáspark létrehozásáról – idézte fel Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem (SE) rektora a koncepciót bemutató hétfői budapesti szakmai fórumon.
Kifejtette: ma az egészségipar, a gyógyszeripar, a biotechnológia és az orvostechnika az egyik leggyorsabban fejlődő kutatási terület a világon. A változások megkövetelik az egyetemek vezetőitől, hogy intézményeiket közelítsék az iparhoz, a piacgazdaság igényeihez, és egyre szélesebb körű ipari együttműködéseket alakítsanak ki – hangsúlyozta a rektor.
A tervek szerint az idén elkészül a megvalósíthatósági tanulmány, jövőre elindulhat a VIII. kerületi az építkezés első üteme, 2021-ben a második ütem, és várhatóan 2022-ben teljes üzemben működik majd a tudáspark – mondta a koncepciót ismertető Ferdinandy Péter, az SE tudományos és innovációs rektorhelyettese.

Merkely Béla, az SE rektora kiemelte: a három egyetem azért kötött stratégiai együttműködést, hogy egy olyan egészségipari-biotechnológiai tudásparkot hozzanak létre, amely meghatározó szerepet vállal az orvos- és egészségtudományokhoz kapcsolódó mindennapi gyógyításban, betegellátásban, a gyorsan hasznosítható kutatások, tudásanyag megújításában. A tudáspark szoros, de egyben rugalmas együttműködést alakít ki az egészségipari, gyógyszeripari, orvostechnológiai és biotechnológiai piac szereplőivel, valamint a kutatás-fejlesztés-innováció területén kiemelten támogatja a nemzetstratégiai szempontból fontos hazai egészségipari szektor és az egyetemek együttműködését – fogalmazott.

A tudáspark profitorientált szemléletű lesz, szeretnék 5-6 éven belül fenntartható módon működtetni.
A három egyetem egymást kiegészítő háttértudással rendelkezik, a tudáspark létrehozását ipari partnerekkel együtt képzelik el, és a piaci igényeknek megfelelő szolgáltatásokat kívánnak nyújtani az egészségipari cégeknek. A VIII. kerületi önkormányzat a telekkel segít – ismertette – tudatta az MTI.

 

About The Author

Vélemény, hozzászólás?