1100 négyzetméteren nyílt meg az új látogatóközpont

Kutatók bőrébe is bújhatsz a martonvásári Agroverzumban

Interaktív, kísérletező és játékos kiállító- és látogatóközpont nyílt a martonvásári Brunszvik kastélykertben. Agrár- és természettudományos témákra épülnek a tárlatok.

Tesztüzemmódban már működött, de most hivatalosan is megnyílt a martonvásári Agroverzum. A kiállító és látogatóközpontot a Magyar Tudományos Akadémia hívta életre, a cél pedig egy, a globális kihívásokra választ adó, Európában is egyedi agrár-innovációs környezet kialakítása volt.

Ahogy Marton László, az MTA elnöke a központ megnyitóján elmondta: olyan teret akartak létrehozni, amely egyrészt a K+F+I tevékenységen keresztül számottevő tudományos és gazdasági értéket állít elő, másrészt nemzetközi színvonalú kulturális-turisztikai célponttá válik.

Az ester’s partners által 1100 négyzetméteren kialakított játszóházba évente 35-40 000 látogatót várnak. Az érthető és élvezetes, gondolkodásra ösztönző tudományközvetítést és oktatást egy interaktív kiállítás ösztönzi. A tárlat témái azokat az agrártudományi területeket érintik, amelyekkel az MTA Agrártudományi Kutatóközpont intézetei foglalkoznak: a talajtan, a növénynemesítés és a növényvédelem tudományos alapjait, valamint az állatorvos-tudományt.

A cél egy, a globális kihívásokra választ adó, Európában is egyedi agrár-innovációs környezet kialakítása volt

A gyerekek olyan napjainkban kulcsfontosságú agrárkérdésekkel is foglalkozhatnak az élményközpontban, mint a klímaváltozás mezőgazdaságra ható következményei, köztük is például az új kártevők megjelenése, a talajerózió vagy az aszály okozta problémák. Korcsoportonként is tematizált a központ, külön foglalkoztató terem várja az óvodásokat és kisiskolásokat, a nagyobbak pedig egy jól felszerelt tanteremben kísérletezhetnek.

A kiállítótér fő témái a klímaváltozás, talajtan, a növénynemesítés és a növényvédelem

A martonvásári kutatóközpontban alap- és alkalmazott kutatások zajlanak, ennek gazdasági jelentőségét jelzi az is, hogy a 2018. évi Agrár Innovációs Díjat az MTA Agrártudományi Kutatóközpont kapta „új típusú bőtermő martonvásári búzafajtákkal megvalósított innovációjáért”.

Játékos és interaktív módon ismerkedhetnek a gyerekek a tudománnyal

Érdekességek az MTA Agrártudományi Központról:
• Az Agroverzum helyszíneként szolgáló Brunszvik-kastélypark 1775-ben került a családhoz, amikor Mária Terézia a grófi címet és vele együtt a martonvásári birtokot adományozta Brunszvik Antalnak. A barokk és neogótikus jegyeket felmutató épület, valamint a 70 hektáros angolpark fontos kulturális örökségi helyszín. A park 1953 óta természetvédelmi terület.
• Az Agroverzum látogatói élménylabor foglalkozásokon bújhatnak bele a tudósok életébe és olyan kísérleteket hajthatnak végre, melyek segítségével kézzelfoghatóan megtapasztalják a természetet és jobban megértik a működését. Készíthetnek például gumicukrot, színes növényeket vagy festékeket, de a talajban élő élőlényeket és az őszi lombszíneződés folyamatát is megvizsgálhatják.
• A régi épületszárny kétszintes, üvegtetővel fedett fogadóterében egy talajminta-installációját integrálták a tervezők a belsőépítészettel, a térelhatároló falak felületeit a talaj szerkezeti rétegződése adja.
• A látogatás ritmusát a fehér és sárga színű falak váltakozása irányítja. A grafikai információs jelrendszer a belsőépítészet fontos vizuális elemeként jelenik meg a térben.
• Az organikus és high-tech megjelenés kettőssége nemcsak a tematikában, hanem a belsőépítészetben is nyomon követhető az új épületrészben.

Külön foglalkoztató terem várja az óvodásokat és kisiskolásokat, a nagyobbak pedig egy jól felszerelt tanteremben kísérletezhetnek

A tárlat tartalmát Kárpáti Andrea, Palugyai István és Vásárhelyi Tamás tudománykommunikációs szakemberek készítették. A kutatók rengeteg ötlete közül sajnos mindent nem is sikerült bemutatni a kiállítás keretei között, amely az adott anyagi kereteken belül (kb. 90 millió forint) optimális minőségben készült el.

Szekeres Zsolt, az Agrár-innovációs Centrum-projekt vezetője az mta.hu-nak elmondta: az elmúlt hetek tesztüzeme alatt végig teltház volt, a visszajelzések nagyon pozitívak, és a csoportok látogatása már most több hónapra előre le van kötve.

Fotók: ester’s partners / Juhász Norbert
Nyitókép: Várak, kastélyok Magyarországon / facebook

About The Author

Vélemény, hozzászólás?