A merített papír az ókori eljárások és napjaink modern technológiájának nagyon speciális ötvözésével készül. Ha karácsonyi ajándékoddal szeretnéd kifejezni a fenntarthatóság iránti elkötelezettségedet, vagy a természetesség prioritását, akkor lámpát, design tárgyakat, füzeteket is találsz újrahasznosított papírból.  

Annak idején a papírkészítéshez rostok vizes oldatát állították elő. Ezt úgy nyerték, hogy a növényi anyagokat selyem- vagy kötélhulladék (pl. elhasználódott halászháló) hozzáadásával megfőzték. A vizes oldatból az ókori Kínában kétféle módon készült papír. Vagy merítéses technikával, vagy felöntéses technikával. Mindkettőhöz szitára volt szükség, amelyen maga a papírlap kialakult: az előbbi eljárásnál a szitát merítették a rostoldatba, az utóbbi módszernél az anyagot öntötték a szitára.

A Wo-Tum-Bu 2 papírlámpája újrahasznosított papírból

 

A japánok papíreperfából, Kínában rizspapírból készítik, nálunk növényi rostokat tartalmazó cellulózból, illetve újrahasznosításból származik a merített papírt, amit a műhelyek általában bálákban vásárolnak fehér, pasztell, antic színekben, különböző vastagságban (125, 250, 400 g/m2). Itthon eleinte könyvjelzőt,  meghívót, étlapot, oklevelet készítettek belőle, ma már design bútorokat is.

Kipróbálnád? Így készül!

A készítés első fázisakor a növényi cellulózt a profik egy fahordóba helyezik, és akár két hónapig is megfelelő mennyiségű vízben áztatják. Amikor felázott, és megfelelő puhaságú az anyag, vagyis darálható, akkor kiveszik a hordóból, darabokra tépkedik és megdarálják. Ezután egy ugyancsak ipari méretű kádba kerül a felázott és összedarált papír, amelyhez néhány adalékanyagot adnak, hogy a papír összeálljon, és ne folyjék el rajta a tinta. Következik a szitálás, amihez egy A4-es papírnál valamivel nagyobb fémszitát használnak, amelyet például egy képkeret aljára rögzítenek. Ezután  a kád fölé hajolva megfogják a szita két oldalát a felső kerettel együtt úgy, hogy az ujj ne érjen a szita dróthálójához. A szitát függőlegesen belemerítik a kádba, majd vízszintes helyzetbe fordítják, és apró szitáló mozgatással, a pépet egyenletesen eloszlatva, óvatosan kiemelik. Vigyázni kell, hogy a pép ne csússzon le, és addig kell tartani a kád fölött, míg a víz alul lecsorog.

Határidőnaplók újrahasznosított, merített papírból

Leveszik a szita felső keretét és egy határozott, de óvatos fordító mozdulattal a szitát ráhelyezik a munkaasztalon lévő filclapra. Úgy, hogy a kimerített papír ne lógjon le a filcről. Ezt a merítési folyamatot többször megismételik, mindig az előzőre helyezve egy következő filclapot. Kétféle szélű papír készíthető: a rongyosabb és az egyenesebb. A rongyos papírszélnél csak a szitát merítik a vízbe, amikor pedig egyenes papírt készítenek, akkor a szitára ráillesztenek egy fémkeretet, ami jobban összefogja a papír szélét, így nem lesz rojtos.

A következő lépés a préselés. Amikor körülbelül 50–60 sornyi filc és papír kerül egymásra, akkor az így létrejött tornyot a prés alá helyezik. Nagyon finoman kell kipréselni a vizet a lapokból, nehogy sérüljenek. Amint a víz eltávozott, következhet a szárítás.  A kész papírokban nagyon nagy ún. feszültség van, tehát merevek, ezért ezt a feszültséget “ki kell tekerni” belőlük.

Vannak műhelyek, ahol antikolják, színezik is a papírt. A színezőket mindig merítés közben kell a papírhoz adni.  Apró növényekkel is lehet dolgozni, a növények szinte valamennyi része alkalmas a papír gazdagítására. Szépen mutat a rózsaszirom, a körömvirág, vagy levendulaszirmok, a magocskák. Az apró szár- vagy levéltöredékek egyaránt jól érvényesülnek.

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük