Nőtt az elkülönítetten gyűjtött települési hulladék (háztartási hulladék és hasonló hulladékok) aránya tavaly, és az elszállított szemét csaknem negyede hasznosult újra – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) összefoglaló kiadványából, amely a települések infrastrukturális ellátottságának 2018-as állapotát mutatja be.

A települési hulladék az EU-ban képződő összes hulladéknak csak mintegy 10 %-át teszi ki, ám változatos összetétele, a hulladéktermelők nagy száma és a felelősségi körök sokasága következtében hulladékgazdálkodási szempontból ez a hulladékáram az egyik legösszetettebb.

A közszolgáltatás keretében elszállított települési hulladék éves mennyisége Magyarországon 3 millió tonna körül mozog. 2013-ig csökkenő tendenciát mutatott, azóta évről évre kis mértékben nő, 2018-ban 3 millió 126 ezer tonna volt, 70 ezer tonnával több, mint 2017-ben – közli a KHS legfrissebb adata.

Ezen belül az elkülönítetten gyűjtött települési hulladék aránya egyre nő, a háztól történő elszállításnak és a környezettudatosság növekedésének köszönhetően. Tavaly a közszolgáltatás keretében elszállított települési hulladék 16 százaléka volt szelektíven gyűjtött, szemben az előző évi 15 százalékkal. Vagyis egy százalékkal emelkedett az arány.

A közszolgáltatás keretében elszállított települési hulladék járásonkénti egy főre jutó éves mennyisége 2018-ban 178-670 kilogramm/fő között ingadozott. Volumene a gazdaságilag fejlettebb járásokban, illetve az idegenforgalmi szempontból jelentős területeken, így például a Balaton környékén volt a legmagasabb.

A KSH új kiadványa szerint tavaly a települési hulladék közel negyede, 24 százaléka újrahasznosult. Megjegyzik, hogy évről évre a szemét egyre nagyobb része kerül anyagában hasznosításra, ezzel párhuzamosan csökken a legnagyobb környezeti terhet jelentő szemétlerakás. Tavaly a települési hulladék 15 százalékát, 455 ezer tonnát kezeltek – energiahasznosítással vagy anélkül történő – égetéssel a kiadvány szerint – jelzi az MTI.

A fent említett újrahasznosult hulladékmennyiség (24 százalék) azonban még mindig kevés az uniós irányelvekhez képest, amely a települési hulladék újrahasználatra való előkészítésére és az újrafeldolgozásra vonatkozó 50 százalékos célértéket határozta meg. Ezt a tagállamoknak 2020-ig kellene elérniük. Az irányelv közelmúltban elvégzett felülvizsgálata nyomán új, ambiciózusabb célértékeket fogadtak el: 2025-ig 55 százalékos, 2030-ig százalékos, és 2035-ig százalékos arányt kell elérni.

Hogy mi történik a szelektíven gyűjtött hulladékkal, erről itt írtunk cikket a közelmúltban.

Fotó: Unsplash

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük