Az Ökoroom.hu interjút készített Vékony Péter Podmaniczky díjas építésszel, aki az Év Háza versenyen a Magyar Építészeti Kamara különdíját kapta ürbői tanyaháza megmentéséért. Az építész a házról, a környezetről, a tanyavilágról, az építkezésről egy sajátos hangulatú szövegben írt az Építészfórumon, ez a szöveg adta a beszélgetés alapját.

 

Egy kereső időszakomban találtam az ürbői tanyát. Ajánlották nekem a helyet, és érdekesnek tűnt az, hogy el lehet vonulni egy Budapest közelében lévő mikrokörnyezetbe.

Mit keresett?

Pontosan nem tudtam. Volt Gombosszegen egy telkem, egy jó barátom közelében. Ez a Nádas Péter miatt ismert falu, Zalában. Annyira messze volt, hogy miután meghalt a barátom, eljött a családja is, barátok is, én is eljöttem onnan. Csodavidék, de eljöttem. Lecseréltem erre a jóval szegényesebb helyre. Itt por van, szántók vannak. Amíg az ember nem ismeri, addig egy nagyon kiábrándító hely. A Homokhátság legészakibb része.

Tudott valamit a Homokhátságról?

Ócsát  ismertem, a közelben van. Ken Follett Katedrális című filmjét Ócsán forgatta. Régen mocsárvilág volt, a Duna ártere, gazdag legelős vidék. Most már egyre szárazabb, sivatagosodik. Eleinte a tanya rémisztő volt egy csomó dologban. A környezet is, a ház is. Én Balatonalmádiban nevelkedtem, a nagyszüleimnél töltöttem a nyarakat. A másik nagy szerelmeim a hegyek. Ezek után elmentem ebbe a félsivatagba. Volt is egy két küzdelmem a helyiekkel, amik egymás félreértéséből, és előítéletekből fakadtak. Errefelé gyanakodva tekintenek a városiakra. Nem nagyon értették, hogy mit keresek ott. Az igazat megvallva, én se nagyon. Talán tetszett, hogy van egy hely, ahol csinálhatok valamit.

Azt írja a szövegben, hogy a városlakókat meglepetések érik, mert nem az a romantikus természetközelség jelenik meg, amit elképzeltek.

Sok pesti van lent a tanyavilágban. És amikor megtapasztalják, hogy milyen ott élni, hogy dolgozni kell, elfogadtatni magukat, akkor jönnek a meglepetések. Vannak bosszantó dolgaik – és erről külön írok is; például a szemét nagy százaléka a betelepülőktől származik. Helles dobozok, műanyag palackok az árkokban. Vesznek egy romhalmazt, ahol jó bográcsozni, sütögetni, de a hely törvényeit nem ismerik. És a helyiek ezt nem viselik jól. Megjegyzem, ők is szemetelnek rendesen, főleg a fiatalok.

A helyi az, akit odakötött a föld?

Igen, de már másként. Sokan odaragadnak a tanyavilágba. A felmenők ráhagyják a fiúra tanyát, belenevelődik, még műveli a földet, próbálkozik ezzel-azzal és ennek megtartó ereje van. Nekik Bugyiba menni olyan, mint Pestre költözni. Kipróbálják, de mennek vissza a tanyára. Még mindig a földhöz van a leginkább közük, és nem tudják elengedni ezt. Az itt élők a tsz, később a nagygazdák földjein dolgoztak régen, és ez folyamatosan munkát adott nekik. Megszűnt az agráriumban a közös munka, így bejárnak a környező nagyobb településekre dolgozni. Borzasztóan néznek ki a porták, mert nincs rájuk idő. De azért maguknak mindent megtermelnek, gabona, napraforgó, paradicsom, bár a föld termőereje csökkent. És mindent megoldanak. A házi szivattyúban, szennyvízszivattyú javításban otthon vannak. Vannak hagyományaik, emlékeik, bár fals emlékeik. A szomszéd néni egy végtelenített történetmesélő. Sokat mesél a növényekről, a környékről és az emberekről.

Sokat ír a kapcsolatokról, kapcsolódásokról a helyiekkel. Milyen közel vannak?

Száz méterenként van egy tanya, egy ház, a tanyaközpontban falusias, laza a telepítés. Ez nem nagy távolság, biztonságot ad, az emberek ismerik egymást. Bennünket érzésünk szerint nem értenek. A Juci néni kutyájának viszünk csontot. Viszünk neki főtt ételt, mert elmúlt 80, ő ad – bár sosem kérünk – paradicsomot, nyáron többet, mint amennyit el tudtunk fogyasztani. Amit termel, azt odaadja. Mi meg bevásárolunk neki a Tescóban, például 59 forintos joghurtot mindig kell venni. Elvittem szavazni, a feleségem elviszi fodrászhoz. Ők ezt megbeszélik egymás közt, és azt mondják, bolondok vagyunk. De persze tekintélyünk is van. Számukra az valamiféle rang, hogy mindketten építészek vagyunk a feleségemmel. Ilyen ez a kis mikrovilág.

Bólya Péter írót említi a szövegben. Miért? Bevallom, nem ismertem korábban, de most utána olvastam. Kemény realista próza a hetvenes évekből.

A Szüret, amit először olvastam arról szól, hogy a pesti férfit, aki elmegy vidékre, hogyan szívja fel a föld. A hetvenes évek borzalma. Az egyik barátom odaadta a tanyavásárlást követően, hogy olvassam el, mielőtt bármit csinálok. Elolvastam, és ezután egy ideig nem csináltam ott semmit. Odaadtam inkább egy családnak, hogy lakják. Aztán most rendbe hoztuk magunknak.

Kivonultak?

Dehogy vonultunk ki. Csepelen élünk, de hétköznap is kijárunk, a második otthonunk Ürbő. Rengeteg időt töltünk ott. Négy gyerekünk van, a családot logisztikázni kell. Muszáj a városban élni, és később sem akarunk odamenni. Ennyire egyébként nem romantikus a történet, és a hely sem romantikus. Sosem értettem, amikor emberek ekkorát lépnek. Van egy szakmám, egy hivatásom, annak van egy szabályrendszere. És van, amit nem tudok ahhoz hozzárendelni. Például építészként nem praktizálhatok Bugyi községben,kötöttség, de a műtermem a belvárosban van. A családhoz rendeltük az életformát, és nem fordítva. Ez a legfontosabb, ezért nem teszünk nagy vállalásokat. Panelban laktunk, mert közel volt a mamához. Egy 61 négyzetméteresben. Megérkezett a legkisebb fiunk, ezért vettünk házat Csepelen, most azt építjük át. Ürbő meg készül, folyamatosan.

Hogyan kezdett neki az építkezésnek?

A terület Natura 2000 védelem alatt áll, ami egy csomó engedélyeztetéssel járt, ezzel kapcsolatban konkrétan kiröhögtek bennünket. A főépület valamikor birkapásztor lak volt melléképületekkel, cselédszállással. Ezt vették meg az előző tulajdonosok, akik a Váci utcából költöztek le. Kidobtunk utánuk 2 konténernyi műanyagot, és még amit összehurcoltak. Megdöbbentem, hogy miket tud az ember összegyűjteni. Enyv volt a falon, vastag homok a padlón. Borzasztó igénytelenség mindenhol. 300 akác tönköt rángattunk ki a földből. Kutya méretű patkányok rohangásztak, elszaladt a gépkezelő, úgy megijedt. Rettenetes állapotok. Volt egy csepeli mester, vele kezdtük el építeni a házat. Látszott, hogy nem fogja befejezni. Ebből volt egy kis feszültség. A teljes tetőt cserélni kellett, ezt végül befejezte. Van nekem egy szakmai barátságom egy kárpátaljai kivitelezővel, emberileg is közel kerültünk egymáshoz, kihozta az embereit, megnézte és pillanatok alatt összerakták a maradékot.

Mennyiben maradtak meg a paraszti építészet elemei?

Maga az épület egyáltalán nem képviselte a népi építészet nemes hagyományait. Ezt kortárs elemekből építettük újra. Mi már kiléptünk a paraszti építészet régi formulából; például szeretjük a fényt. A falusiak régen kis ablakok mellett is jól boldogultak, biztonságot adott nekik. Adott volt például a földpadló, azon éltek, folyamatosan takarították. Tudom, milyen volt tisztán tartani, paraszt nagyszüleim voltak. Az is természetes volt, hogy ’öreg szagú’ lett a ház, ahol laktak.

Nekünk más igényeink is vannak már, de a jó adottságokat kihasználtunk. Voltak vastag vályog falaink, volt egy tapasztott födém, aminek agyag van a tetején. Ez mind elfogadható állapotban, ezért meghagytuk. Jó volt a tájolás, az, ahogyan az épületet ’letették oda’. Nincs szigetelés, de nincs vizes fal sem. A geodéziai felmérés kimutatta a szintkülönbséget, ami miatt a ház nem vizesedik. Vitruvius leírta, hogyan lehet egy római várost telepíteni. A paraszt meg ezt úgy érezte, bevésődött neki.

Sokszor utal a szövegben arra, hogy az egyszerűség volt a vezérelv.

Innen nézve nem működnek az egyetemi tapasztalatok. Amiket megtanulunk. Az egyszerűbb megoldások működnek.Egy öreg kínai egyszer azt mondta, mindent elfelejtettem amit tanultam, de mindenre emlékszem, amire rájöttem. A vályogra nagyon sok mindent mondanak, és én sok mindennek utána néztem. Ezért sem tudtam mit kezdeni vele az elején. Ha vizet kap majd kiszárad például, akkor összereped. Mindeközben nagy a hőtároló képessége, magában tartja a meleget, de a hideget is. Ha nincs folyamatosan fűtve, kellemetlen, mert sugározza a hideget. Nem lehet diszperzitet használni, mert elzárja a falat. Mésszel kell festeni. Sok olyat ’csinál’ a vályog, ami a természetes adottsága.

A térszerkezethez mennyire nyúltak?

Az alaprajz a legegyszerűbb tanyasi hagyományok szerinti. Kicsit a szükséghajlékokra emlékeztetett. Nem voltak átmeneti terek, végtelenül egyszerű, primitív elrendezés, a két lakótér valószínűleg csak a pihenést szolgálta. Meghagytuk a két helyiséget, és egy nagy egybefüggő teret is létrehoztunk. Eleve ott alakítottunk ki átmeneti tereket, ahol fontos volt a Nap miatt. A vályogházban 24 fok van, amikor kint 38 felett. A közös helyiségből nyílik egy nagyméretű fedett terasz. A nyílászárókat cseréltük, az ereszeket is. Ha áztak is a falak, az a tető miatt volt. A cement esztrich padozatot nagyméretű betonlapokkal burkoltuk, közé helyszíni műkő került. Nagyon egyszerű képlet, sok apró megoldással, amire gyakran az építkezés alatt jöttünk rá. Minden nap ott voltam a kivitelezőkkel, de néha csak megbeszéltük, ki volt előzőleg Tankcsapada koncerten…

A bútorok egy része újrahasznosított.

Abból lett bútor, amit ott találtunk. Sima tömörfa van a konyhában, a fürdőben, lefestettünk, átvariáltuk. Mind kidobott dolog.

A saját pályája ívén volt hasonló munkája?

Azt vallom, hogy egyféleképpen lehet egy építészeti feladathoz hozzáállni. Nem lehet ezer módon, nem hiszek a specialistákban. A vonzódásokban hiszek. Azt elhiszem, hogy valaki a vernakuláris építészet szerelmese, mint Nagy Tamás, és annak segítségével tudja kifejezni magát. De nem másként, csak egyféleképpen. Azt gondolom, hogy nagyon kevés mozdulattal is lehet jó dolgokat csinálni.

Nem kell kapkodni, nem kell felhalmozni semmit, összeharácsolni mindent. Csak átgondolni, hogy valóban mire van szükséged, mit veszel meg; mi keveset fogyasztunk, szelektálunk, újrahasznosítunk. Ami fontos, hogy mindig rendet hagyunk magunk után, mielőtt elmegyünk, hogy rend legyen, amikor visszaérünk.

 

Fotók: Palkó György

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük