Végre megértettük? –  kérdezik a Magyar Fenntarthatósági Csúcs előadó, szereplői a tudomány, a civil szervezetek, a kormányzat és az üzleti szektor  tizedik, éves országos párbeszéde kapcsán. A keddre összehívott  eseményen  30 előadó, 15 kiállító plenáris előadások, vitaindítók, best practice-k és interaktív beszélgetések keretében osztja meg egymással véleményét.

Van-e esélyünk még arra, hogy megállítsuk a klímaváltozás felgyorsulását? – ez a november 19-iki konferencia egyik központi kérdése. A tavalyi találkozón még egyetértés alakult ki abban, hogy a CO2 kibocsátás azonnal leállításával  12 éven belül visszafordítható a romlás. Most 6-8 évről beszélünk. Vagyis egy év alatt is felgyorsult a romlás üteme – jelzik a konferencia szervezői.

Nemzetközileg  elismert tudósok, szakemberek, nemzetközi és hazai civil szervezetek vezetői, a kormányzat képviselői ülnek össze holnap, és  résztvevők bevonásával próbálnak választ adni a jövőnket meghatározó sorskérdésekre. “A cselekvés utolsó óráiban vagyunk” –  emelik ki közleményükben. Ennek tudatossá válását jelzi, hogy az emberek fákat ültetnek világszerte, a fiatalok az utcán követelik jogaikat a jövőhöz. A jövő nemzedékénél pedig eluralkodott a klímapánik.

A szervezők azt is hozzáteszik, hogy már a bulvársajtó is publikál néhány felelős globális jelentést. Igaz, hogy a szkeptikusok, a klímaváltozás egyértelmű adatait tagadók irányított vagy  spontán tábora is feléledt, kényelemre, felelőtlen, pazarló, önző fogyasztásra ösztönözve továbbra is az embereket.

Az IPCC legújabb különjelentései a Föld, az óceánok, a fagyvilág állapotáról már nem optimisták – teszik hozzá.  Ürge-Vorsatz Diána magyar fizikus, klímakutató beszámol majd a konferencián a jelenlegi adatokról. A WWF idén is elkészítette és ismertetni fogja élővilágunk fajainak rohamos eltűnéséről, a bioszféra egyensúlya megromlásának következményeiről szóló számait, híreit.

Azt is kiemelik a közleményben, hogy az ENSZ 193 tagállama 2015-ben elfogadott világátalakító programja, a 17 pontban megfogalmazott Fenntartható Fejlődési Célok (SDG) teljesítése a nemzetek szintjén siralmas állapotban van. “Minden nemzet el van maradva a vállalt célok teljesítésének ütemétől. Továbbra is saját gazdasági növekedésük hajszolása mögé bújnak, s csak szavakban, nem tettekben erősek.  Az SDG megvalósításában az üzleti szektor szereplőinek is jelentős a feladta, és a felelőssége. Ők hogyan állnak a tudatosodásban?”

Sok hatékony, követendő példa, gyakorlat mutatkozik majd be kedden,  ösztönözve mindenkit, akár üzleti szektor döntéshozó, akár magánember mivoltában, hogy igenis, össze lehet egyeztetni a profitérdekeket a fenntartható fejlődési célokkal, úgy, hogy mindkettő érvényesüljön és világunk is élhető maradjon.

A Magyar Fenntarthatósági Csúcs – a tizedik felelős párbeszéd a jövőnkért Budapesten, a Sugár Mozi csarnokában lesz, november 19-én kedden.

A teljes program itt olvasható.

Jelentkezni pedig az alábbi link alatt lehet.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük