A körforgásos gazdaságban a tárgyak nem hulladékként végzik lerakókban vagy égetőkben, hanem visszaáramlanak a gazdaságba. A Hulladékcsökkentési Hét kapcsán a Szimpla Kertben arról beszélgettünk a Bay Zoltán Kutatóintézet munkatársával, hogyan lehet minél tovább használatban tartani egy tárgyat, hol van ebben szerepe az újrahasználati központoknak, az adományboltoknak vagy éppen a bolhapiacoknak. A használtcikkek társadalmi megítélése ezt nagymértékben befolyásolja.

 

A hulladékok és a melléktermékek szinte 100%-ban újrahasznosulnak a körforgásos gazdasági modellben. Ez a modell leginkább a természeti anyagcsere folyamatokhoz hasonlítható, melyben a hulladékokat ugyanabban vagy más termelési folyamatokban felhasználják, ezáltal visszaáramlanak a termelésbe. Ez nagyon eltér az eddigi, a lineáris modell gyakorlatától.

A Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft. munkatársa, Chrabák Péter, a körforgásos gazdaság kutatási szakterület vezetője a Szimplában rendezett workshopon egy példával illusztrálta azt, hogy miért van szükség lineáris helyett körforgásos gazdaságra. Rob Greenfield amerikai környezetvédelmi aktivista egy kampánya során az egy hónap alatt maga által termelt hulladékot (kávéspohártól a nejlonzacskóig) magával hordta a testére rögzített zsákokban. Így illusztrálta azt, hogy a jóléti társadalmakban és a jelenlegi gazdasági modellben a hulladék használhatatlan szemétként lerakódik a termelési lánc végén, miközben az emberek ennek súlyát nem érzékelik.

Rob Greenfield a kampány 13. napján

A mennyiséget az Unióban számszerűsíteni is tudjuk: a hulladék fajlagos mennyisége a tagállamokban ma évente átlagban 480 kg/ fő, vagyis egy ember napi 1,3 kilogramm hulladékot termel. Egy hónap alatt 40 kilogramm szemét terhelne bennünket a fenti példa szerint.

1970-ben átlépett az emberiség egy határt a fogyasztásban, azóta több erőforrást emésztünk fel, mint amit a Föld időarányosan pótolni képes – mondja a kutató. Az erőforrásokba tartoznak az energiahordozók, a termőtalaj, az édesvízkészlet, a levegő és a biodiverzitás is, amiben már most súlyos károk jelentkeznek az emberi tevékenység eredményeként. – A lineáris gazdaság során tehát a természeti erőforrások egyfajta kizsákmányolása történik – teszi hozzá a Chrabák Péter.

A hulladékhierarchia szerint az lenne ma a cél, hogy megelőzzük a hulladék keletkezését. Ez az ideális állapot a „zero waste”. A második szinten van a tárgyak újrahasználata és az arra való előkészítés (például újratöltés, de ide tartoznak az antikváriumok, adományboltok stb.). Ha nem megoldható gazdasági-társadalmi szinten, vagy környezetileg nem racionális, hogy a termék használati fázisát meghosszabbítsák, akkor anyagában hasznosítják újra, ez követezik a hierarchián, tehát a terméket alkotó anyagokat újra felhasználják, azokból újra termék készül. Ezt követi a hulladék hasznosítása például energetikai célokra (fűtés). A legrosszabb megoldás a hulladékégetés és lerakás, amikor a képződött szeméttel nem tudnak mit kezdeni, ezért elszigetelve a környezetétől lerakják azt vagy elégetik.

Chrabák Péter szerint jelenleg átmeneti fázisban vagyunk a lineáris és körforgásos gazdaság között, ahol olyan anyagokat próbálunk visszajuttatni a gazdaságba (újrahasznosítani), amelyek tervezése során az újrahasznosíthatósági szempontokat mérsékelten, vagy egyáltalán nem veszik figyelembe.

Emiatt sokszor az újrahasznosítás eredményeként egy gyengébb minőségű, kevésbé garantálható összetételű anyag áll elő (downcycling). A tervezés-gyártás-használat-hulladékártalmatlanítás linearitását úgy lehetne bezárni, vagyis a folyamatot körkörössé tenni, ha az anyagok teljes mértékben visszakerülnek a technológiai (ipari) vagy biológiai körforgásba. Tehát ahol a termék élete lezárul a kimeneti fázisban, ott bemenetként szolgál más (vagy ugyanazon) folyamat számára. Így kerülhetünk közelebb a „zero waste” állapothoz.

Jelenleg gyakran olyan anyagokat próbálunk újrahasznosítani, amelyek tervezése során az újrahasznosíthatósági szempontokat mérsékelten, vagy egyáltalán nem veszik figyelembe

 

Bölcsőtől bölcsőig: egy tisztítható könyv és annál több

A témában alapmű a Bölcsőtől a bölcsőig (cradle to cradle) című könyv. A szerzőpáros Michael Braungart német vegyész és William McDonough amerikai építész munkáját 2007-ben magyarra is lefordították. A hazai kiadást (az egyetlen volt a maga nemében) polimerizált műgyantából készült lapokon hozták le, ezek a lapok kémiai eljárással tisztíthatóak, vagyis akár több alkalommal is felhasználhatóak könyvnyomtatásra. Hasonló módokon kell gondolkodni a hulladék megelőzéséről.

Chrabák Péter ehhez kapcsolódóan példát is mond: az eddig termékek gyártásával foglalkozó vállalatok egyre nagyobb arányban ismerik fel új üzleti modellként, hogy ma már nem termékeket, hanem szolgáltatásokat kínálnak. A fogyasztó ez esetben nem megvásárolja, hanem – az üzleti életben már szokványos példák alapján (pl. gépjárművek, irodaeszközök) – lízingeli például a háztartási berendezéseit, ami a használati ciklus után közvetlenül visszajut a gyártóhoz, aki újból felhasználja azt.  Tehát az adott tárgy nem hulladék lesz, hanem a gyártókhoz sokkal kontrolláltabb körülmények között visszakerülő, újrahasználati, újrahasznosítási potenciállal rendelkező érték.

Kinek kell a használt holmi?

A kutató szerint lakossági szinten is vannak lehetőségek a hulladékkeletkezés megelőzése. A fogyasztás újradefiniálása, a használt holmik társadalmi megítélése, az újrahasznosítás beemelése a társadalom valamennyi szintjére közelebb vinne a megoldáshoz. Az újrahasználatra informális szinten teret adnak a lomipiacok, bolhapiacok, vagy legalizált formájában a már nálunk is bevezetett újrahasználati központok.

– Az újrahasználatot be kellene emelni a trendbe, mert nem feltétlenül jellemző még itthon. Nyugati országokban szinte már magától értetődő, hogy amire valakinek nincs már szüksége, az még jó lehet másnak.

A bolhapiacoknak Magyarországon bár hagyománya van (gondolunk például az 1985-ben nyílt és 2016-ban bezárt PECSA-bolhapiacra), de a társadalmi szerepük nem feltétlenül a környezeti tudatosság által vezérelt, hiszen elsősorban a szociálisan rászorulók látogatják ezeket a helyeket, illetve azok, akik ritkaságok után kutatnak. A Tudatos Vásárlók Egyesülete 2010-es felmérése szerint a megkérdezettek 32 százaléka törekszik arra, hogy megjavítsa meghibásodott eszközeit, ahelyett, hogy újat venne. Ugyanakkor mintegy 50 százaléka elzárkózott attól, hogy használt holmit vásároljon. A környezettudatosság és a fogyasztás visszaszorítása miatt ez az arány az elmúlt években némileg javult, de a nyugati országokban lényegesen elfogadottabb az a szokás, hogy új helyett megveszik a régit is. Ezt erősíti meg a kutató is:

A környezettudatosság, a tudatosabb fogyasztás ma még nem kellően hangsúlyos a vásárlási szempontok között, inkább választunk újat valamiből, ha megtehetjük – mondja a szakértő.

Amire valakinek nincs szüksége, az lehet, hogy másnak jó lesz

A termékek használati ciklusának meghosszabbítása során azonban nem kizárólag gazdasági, hanem környezeti szempontokat is mérlegelni kell. Gondoljunk csak arra például, hogy egy régi hűtőszekrény mennyi energiát fogyaszt, míg egy korszerűbb berendezés annak töredékét. Az új berendezés választása felé billenthet a mérleget, ha a termék teljes életciklusa során fellépő környezeti terhelést figyelembe vesszük – véli a szakember.

Budapesten két Szemléletformáló és Újrahasználati Központ (SZÚK) működik a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF) kezelésében, a XV. és a XVIII. kerületben.  Ide a budapestiek elhozhatják és leadhatják a megunt, de még működőképes berendezéseiket, tárgyaikat, amiket mások jelképes áron (tárolási díjon) megvásárolhatnak (kivéve az elektronikai berendezések). A központok fontos, környezeti szemléletformáló feladatot is ellátnak, ahol tanórák keretében játékos, interaktív foglalkozásokat is tartanak, így a gyerekek megismerhetik a szelektív hulladékgyűjtést, a komposztálást, a hulladékgazdálkodási és köztisztasági feladatokat.

A SZÚK az adományboltokhoz (chartity shop) hasonlóan működnek, mert megteremtik a lehetőségét arra, hogy az, ami valakinek felesleges, másnak hasznossá váljon. A charity-nek – már csak mérete miatt is – az az előnye, hogy gyorsabban le tudja reagálni a lakosság piaci igényeit. És ez működik. A SZÚK-kal ma még kicsit nehezebb a helyzet a megközelíthetőség miatt, ugyanakkor jelképes összegekért kínálják portékájukat az adományboltokhoz képest: bútorok néhány ezer forintért, táskák, gyerekjátékok pár száz forintért vehetőek.

Azok, akik nem hozzák be a központokba vagy charity shopokba a megunt tárgyakat, sok esetben kilomtalanítják. Ezzel az a gond, hogy a hulladékguberálás során az újrahasználat lehetősége pillanatok alatt eltűnik.  Az arra ’szakosodott’ lomtalanítók ugyanis kiszedik a számukra értékes anyagot, például a fémet az adott holmiból, és a tárgy ezzel használhatatlanná válik.

Az Újrahasználati Központokba bevihetőek a felesleges bútorok, könyvek, ruházat Fotó: fkf.hu

A fenti gyakorlatoknak az a jelentősége, hogy a termékeket tovább tartjuk a használati fázisban. Ám itt bejön egy újabb tényező: mivel a gazdaság alapvetően a lineáris modellre épült, a körforgásos gazdaságot kiszolgáló új üzleti modellek kialakulása és elterjedése kezdeti fázisban van. Ezt az átmenetet gyorsíthatja a lakosság környezeti szempontú szemlétének a fejlődése, hiszen a gyártó azt termel, amit a piac igényel. – Ha elmozdul a lakosság egy határozottabb környezettudatosság felé, akkor ennek az igénynek a gyártók is igyekeznek mihamarabb megfelelni – jelzi a szakértő.

Nyitókép: Unsplash

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük