Jövő év áprilisáig mintegy hatvan hektáron élesztik újjá 1,2 milliárd forintból a Holt-Tisza és három holtágának élővilágát a Közép-Tisza mentén. A korábbi évtizedek során meggyengült vízi élőhelyek a rehabilitációval visszanyerhetik vitalitásukat, számos védett fajnak, illetve egy összetett ökoszisztémának adhatnak otthont.

A rehabilitáció során a holtágakban iszapkotrást végeznek és rendezik a partszakaszokat. Felújítják a holtágak közötti vízkormányzó műtárgyakat, és kiépítik a vízutánpótlást biztosító vízkivételi műtárgyat – jelezte közleményében Tiszakécske önkormányzata.

A leginkább érintett I-es holtág esetében mintegy 54 ezer köbméter száraz mederkotrást végeznek el. A kivitelezési munkálatokat a holtágban lévő halállomány áttelepítése, a víz lecsapolása és nádirtás előzi meg.

A III-as és IV-es holtág esetében a beavatkozás elsősorban alakító kotrást és rézsűigazítást foglal magában, vagyis a holtágakat nem csapolják le teljes mértékben, hanem csak csökkenteni próbálják a meglévő vízszintet a halállomány érdekeinek figyelembevételével.

A Holt-Tisza Tiszakécskénél

A természetvédelmi fejlesztésnek köszönhetően jobb lesz a vízminőség és a gazdag magyar vizes élőhely-örökség – újjáéledését követően – tovább élhet. A rehabilitáció a védett fajok élőhelyeit is megerősíti, és más, korábban itt élő madár-, hal- és kétéltű fajok tartós, új élőhelyeinek kialakítását is lehetővé teszi. A projekt keretében a Holt-Tisza I-es holtága mentén egy több állomásos tanösvényt is kialakítanak, benne madárlessel és kilátóval.

A rehabilitációs projektet európai uniós forrásból és a hazai központi költségvetési irányzatból származó támogatásból finanszírozzák. A beruházást konzorciumi formában a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság és partnerei, a tiszakécskei önkormányzat és a Közép-Tisza-Vidéki Vízügyi Igazgatóság valósítják meg – írja az MTI.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük