New York a felhőkarcolóival kifejezetten veszélyes hely a madarak számára: évente nagyjából 230 000 madár pusztul el amiatt, hogy épületnek ütközik. Az üvegek átlátszósága és tükröződése is megtéveszti, összezavarja a madarakat.

Észak-Amerika az 1970-es évek óta 3 milliárd madarat – vagyis a madárállomány 29 százalékát – veszítette el olyan problémák miatt, mint az éghajlatváltozás vagy az élőhelyek fogyatkozása. Az ablaknak ütközések szintén kiemelt helyen vannak az okok között. Az American Bird Conservancy legfrissebb tanulmánya szerint immár évente mintegy 600 millió madár pusztul el az egész kontinensen emiatt.

A New Yorkon áthaladó egyedek az Atlanti útvonal néven ismert migrációs vonalon repülnek, miközben nagy számban elhullanak a becsapódások miatt. Múlt héten 41 igen, 3 nem szavazattal New York város tanácsa elfogadta a törvényjavaslatot, melynek értelmében módosítják a helyi építési szabályzatot: 2020 decemberétől a tervezési és építési követelmények része lesz az, hogy az épületek biztonságosabbak legyenek a vándorló madarak számára – írja a citylab. A Rafael Espinal (D-Brooklyn) tanácsos által benyújtott törvényjavaslat megköveteli, hogy minden új épületet 75 láb magasságig legalább 90% -ban madárbarát anyagokból építsenek, különös tekintettel az összefüggő  az üvegfelületekre. A törvényjavaslat abban az esetben is madárbarát anyagok alkalmazását írja elő, ha a külső falak zöld tetőrendszer mellett vannak ( a zöldtető vonzza a madarakat, és növekszik az ütközések száma), illetve üveg napellenzők, korlátok, szélvédő panelek és párhuzamos üveglapok közelében is.

A törvényjavaslat nem foglalja magában a meglévő épületek utólagos felszerelésének kötelezettségét, de előírja, hogy minden jövőbeli felújításnak meg kell felelnie a 2020 decemberében hatályba lépő előírásoknak. Ugyanakkor: “Madárbarát üveget csak olyan magasságokban kell megkövetelni, ahol a madarak valószínűleg repülnek” – mondta Espinal a Tanács bizottsági hétfőn tartott ülésén.

És hogy miért pusztulnak el a madarak szinte biztosan üvegnek ütközéstől? Például azért, mert súlyos agyrázkódást, nyakcsigolya- vagy koponyacsonttörést szenvednek, miközben teljes sebességgel csapódnak neki a kemény felületnek. Az üveg átlátszósága és bizonyos fényviszonyok esetében a tükröződés okozta átlátszatlanság is veszélyes a madarakra nézve. Egy víztiszta üvegablak esetében a madarak szabad átrepülésre alkalmas képet látnak. Ha a keret és egyéb jelek alapján nem tanulták meg felismerni az üveget, teljes sebességgel nekirepülnek az ablaknak, és az esetek jelentős százalékában halálos sérülést szenvednek – jelzi a Magyar Madártani Egyesület (MME).

Az átlátszatlan üveg is éppen olyan veszélyes, mert tükröződik benne a madarak számára a szabad röpfolyosót jelentő ég, vagy a búvó- és pihenőhelyet kínáló ágak, a táj, amiknek a madarak ismételten teljes sebességgel ütköznek bele. Az átlátszó üveggel felszerelt épületekben található zöld élőhely is ösztönözheti a madarakat.

A tükröződő zöldfelületek, élőhelyek vonzzák a madarakat

Christine Sheppard, aki az American Bird Conservancy üvegütközési-programját irányítja, segített a New York-i törvényhozóknak a törvénytervezet megírásában, a következő évben pedig együttműködik a város építési osztályával is, miután kidolgozza a konkrét iránymutatásokat. Legfontosabb azt megoldani, hogy segítsenek a madaraknak észrevenni az üvegfelületeket.

Sheppard szervezete azt tanácsolja az építészeknek, hogy helyezzenek hálókat az ablakok elé, vagy használjanak finomabb technikákat, mint a kerámia pontok felhordása az üvegre. Olyan megoldásokat, amelyek nem rontják az épület esztétikáját, de jelzik a madaraknak az akadályt.

Vannak már sikeres akciók, ilyen a Manhattan Jacob K. Javits Kongresszusi Központ. Itt az üveghomlokzatnak csapódva 2005 és 2009 között évente közel 500 madár pusztult el. A 2014-ben befejezett ötéves felújítás során ólomoxid tartalmú üveget (glass frit) építettek be, ami csak félig áttetsző. 2015-ben a NYC Audubon megállapította, hogy az átépítés óta 90% -kal csökkent a madarak halálozásának aránya.”A Glass Frit-et elsősorban a hőterhelés csökkentésére használják, így  kevesebbe kerül az épület fűtésére is” – mondja Sheppard.

A törvényjavaslat nem új keletű: 2011-ben San Francisco lett az első nagy amerikai város, amely elfogadta a madárbiztonsági épületekre vonatkozó előírásokat. Azóta egy maroknyi kisebb kaliforniai város és Minnesota állam is követte példáját, és hasonló stratégiákat dolgozott ki.

Persze a gazdaság szereplői is megszólaltak a témában: a New York-i Real Estate Board aggodalmát fejezte ki az Espinal javaslatában szereplő anyagok költsége és elérhetősége miatt. Valamint azért, hogy a törvényjavaslat milyen hatással lehet az áruházakra, az üzlethelyiségekre, amelyeknek szintén meg kell felelniük az átláthatóság minimális követelményének. Az igazgatótanács ezért felhívta a törvényhozók figyelmét, hogy minél átfogóbb tanulmányt készítsenek a jogszabály hatásáról.

Sheppard úgy véli, külön előny, hogy New York az elsők között fogadta el a javaslatot. “Ha New York meg tudja csinálni, akkor más városoknak nehéz lesz azt mondani, hogy ők meg nem” – szögezi le. “Sehol nem lehet olyan összetett a feladat, mint egy olyan bonyolult és sokrétű nagyvárosban, mint New York.”

Itthon is bőven vannak veszélyzónák

Nemcsak a nagyvárosi üvegfalú épületek veszélyesek a madarakra nézve. A Magyar Madártani Egyesülettől tudjuk, hogy a  zöldövezetbe, gazdag madárvilágú helyre épített többemeletes üvegfalu épületek legalább ennyire, ha nem még inkább veszélyes madárcsapda-helyek. Ezeket a természetközeli területeket ráadásul többnyire a vonuló madarak is aktívan használják. Annak ellenére, hogy az egybefüggő felületek veszélyt jelentenek, ezek az épületek gond nélkül megkapják az építési engedélyeket a hatósági és tervezési hiányosságok miatt.

 

A Törökbálinton található kortárs épület, a Telenor székháza a sok üvegfelülettel kiemelten veszélyes a madarakra nézve. Itt rendszeresek a madárelhullások

Az őszi és a tavaszi vonulási időszakban korán sötétedik, az irodaházakban a villanyokat felkapcsolják, a repülő madarakat pedig a fény még vonzza is az épületekhez. A helyben élő állományoknak a balesetet szenvedő fajtársak és a többi madár példáját látva van esélye megtanulni elkerülni az ablakokat. Az átvonulók tömegei azonban ezt nem tudják megtanulni. Ezért az elhullás mértéke ilyen helyszíneken jelentős lehet, éves szinten akár a több száz, több ezer példányt is elérheti.

Az elkábult madaraknak nincs túl sok esélye ezeken a  természetközeli, “nagyüzemi” madárütközési helyszíneken túlélni, a környék ragadozói (ölyvek, baglyok, patkányok, nyestek, sünök, rókák, kutyák és macskák) ugyanis gyorsan megtanulják, hogy az üvegfalak alatt érdemes rendszeresen portyázni, mert ott táplálék után. Ez ráadásul a probléma nagyságrendjét is elfedheti, hiszen a ragadozók miatt az üvegfalak környezetében jóval kevesebb tetem látható, mint ahány madár ott valójában áldozatul esett.

Ablaknak ütközés következtében rendszeresen vagy tömegesen elhulló madarak esetén a szemtanú a megyei kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Osztályát tudja írásban, leggyorsabban egy alig néhány soros e-mailben tájékoztatni. Ebben meg kell adni a pontos helyszínt, az időpontot és röviden le kell írni a tapasztaltakat, illetve nagyon fontos lenne néhány mobiltelefonnal készült bizonyító fotót is mellékelni.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük