Hulladékgyűjtő akció lesz a hétvégén a Tisza egyik legszennyezettebb ártéri erdejében

Idén is megrendezik a hagyományos téli tiszaszalkai erdőtakarítást, péntektől vasárnapig a Tisza egyik legszennyezettebb Natura 2000-es ártéri erdejét tisztítják meg a hulladéktól az önkéntesek és a vízügyi szakemberek. A becslések szerint 3 tonna hulladékot fognak a hétvégén az önkéntesek összegyűjteni.

Vásárosnamény és Tiszaszalka között találták meg a hazai Tisza-szakasz legsúlyosabban szennyezett, hulladékkal borított területét a PET Kupa résztvevői az elmúlt években. Az akcióban résztvevők az elmúlt két esztendőben hét hektár természetvédelmi oltalom alatt álló erdőterületet tisztítottak meg és hét tonnányi hulladékot távolítottak el a védett élőhelyről, a kiemelt folyami hulladék pedig több mint felét sikerült újrahasznosítani – mondta Dóra Szilvia a program előzményeiről.
Az utolsó árhullámmal – főleg Ukrajnából és Romániából – érkezett hulladékszőnyeget a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság géplánca tartóztatta fel, az ezt megelőző árhullámok azonban akadálytalanul szennyezték a területet. A szakemberek ezen a hétvégén a nemrégiben lerakódott hulladékot emelik ki és az eddig el nem ért területeket tisztítják meg.

Az utolsó árhullámmal – főleg Ukrajnából és Romániából – érkezett egy jelentős hulladékszőnyeg fotó: petkupa.hu

Az eddigi tapasztalatok és a várható magas résztvevői létszám alapján péntektől vasárnapig újabb három tonna hulladék összegyűjtésével lehet számolni – ismertette a PET Kupa kommunikációs vezetője. Dóra Szilvia hozzátette, a kármentesítéshez szükséges teljes infrastruktúrát az Országos Vízügyi Főigazgatóság biztosítja, a vízügy emellett szakértőkkel és PET-önkéntesekkel, továbbá több mint ötven ukrán vízügyes szakember bevonásával segíti a tiszaszalkai erdő – remélhetőleg végleges – megtisztítását.

Az ártéri erdőtakarítással párhuzamosan jelenleg is tart az a kutatómunka, amelynek során a szakemberek a Tisza teljes hosszában feltérképezik az aktuális hulladékhelyzetet, valamint megvizsgálják, pontosan mennyi műanyag halmozódott fel a különböző szakaszokon az elmúlt évtizedekben.
A PET Kupa legtapasztaltabb petkalózai a tavaszi lombfakadás előtt előre tervezett menetrend szerint járják be a folyószakaszokat és egy ingyenes okostelefonos alkalmazás segítségével rögzítik a gócpontokat. A programhoz önkéntesek is csatlakozhatnak különböző szakaszokon, a cél pedig egy, immár a teljes folyóra kiterjedő hulladék-térkép létrehozása, amelynek segítségével a jövőben hatékonyabbá tehetőek a folyótisztítási akciók – közölte az MTI.

 

 

About The Author

Vélemény, hozzászólás?