Használaton kívüli arc- és szájmaszkok halmozódnak már most fel Hongkong tengerpartjain és természeti területein. A környezetvédők figyelmeztetnek, hogy a hulladék óriási veszélyt jelent a tengeri életre és a vadon élő állatok élőhelyeire.

 

Hongkong 7,4 millió lakosának jelentős része hetek óta egyszerhasználatos maszkot használ a terjedő koronavírus ellen, amely eddig 126 embert fertőzött meg a városban, hárman pedig bele is haltak a fertőzésbe.

A maszkok begyűjtését, melyeket hatalmas mennyiségben gyártanak és forgalmaznak, nem oldotta meg a városvezetés, a lakosság pedig gyakran a tengerbe dobja őket. Már ezerszámra mossa ki a szájmaszkokat a víz a szokásos műanyag zacskókkal és egyéb szeméttel együtt – írja a dailymail.com.uk.

 

Nem megoldott a begyűjtésük Fotó: dailymail.co.uk

A környezetvédők jelzik, hogy az eldobott szájmaszkok összetett problémát jelentenek márcsak a baktériumok terjedése miatt is. Gary Stokes, az Oceans Asia környezetvédelmi csoport alapítója felhozta Hongkong izolált és lakatlan Soko-szigeteinek példáját, a nemzetközi repülőtértől délre. Azt mondta, hogy itt először 70 eldobott maszkot talált a 100 méteres partszakaszon, majd amikor egy héttel később visszatért, több mint 30 darab új volt. “Ez nagyon riasztó. Városi strandokról hasonló eseteket jelentettek ”– mondta.

A sűrűn lakott és elképesztően nyüzsgő Hongkong évek óta küzd a műanyag hulladékok kezelésével. A felgyorsult életvitel elősegítette az egyszer használatos műanyagok okozta problémát.  Mindeközben nagyon kevés hulladékot hasznosítanak újra a városban. Az évente keletező 6 millió tonna hulladék körülbelül 70% -a hulladéklerakókba kerül.

A természetvédelmi csoportok strandtisztítást szerveznek a szemét elkerülése érdekében. “A maszkok polipropilénből készülnek, és sok évszázad alatt bomlanak majd le” – mondta Tracey Read, a Plastic Free Seas csoport alapítója Hong Kongban.

“Az emberek azt gondolják, hogy megvédik magukat, de nemcsak önmaguk védelméről kell gondoskodni, hanem mindenkit óvni kell, és az, hogy nem megfelelően kezelik a használt maszkokat végtelenül önző magatartás.”

A koronavírust az Egészségügyi Világszervezet járványnak minősítette. Legalább 125 000 embert fertőzött meg világszerte, és 4000-en meghaltak a járvány tavaly decemberi kezdete óta. A vírus február 28 óta négy kontinensen terjed, ismerte el a WHO.

Nyitókép: Reuters

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük