„Akik a járvány alatt tétlenek, azok menjenek ki a földekre dolgozni”

Hatalmas zavart keltett Fraciaországban a mezőgazdasági miniszter bejelentése, aki a kényszerszabadságon lévő és tétlenné vált embereket arra kérte, hogy „menjenek ki a földekre dolgozni”, és segítsék az idénymunkások nélkül maradt mezőgazdaságot.

Az elvándorlás és a globalizáció is fenyegeti a francia mezőgazdaságot, melyet a Covid-19 fertőzés miatt lelassult kereskedelmi kapcsolatok és a gazdasági termelés lebénulása erősen sújt. Didier Guillaume mezőgazdasági miniszter ezért azt kérte a jelenleg tétlenségre kényszerült emberektől, hogy „csatlakozzanak a francia mezőgazdaság nagy hadseregéhez”, amely munkaerőhiánytól szenved.

„Kétszázezer közvetlen munkahely áll jelenleg rendelkezésre a külföldi munkaerőtől megfosztott mezőgazdaságban, amelyet általában a földeken alkalmaznak” – mondta a tárcavezető a BFM hírtelevízióban. A mezőgazdasági miniszter a több millió munkanélkülihez, illetve ahhoz a több százezer franciához szólt, akik a járvány terjedése miatt bevezetett korlátozások következtében kényszerszabadságon vannak, s a kijárási tilalmak miatt nem hagyhatják el az otthonaikat. Példaként említette a vendéglátásban, a turizmusban és a szolgáltatásban dolgozókat.

A francia gazdaság évtizedek óta több ezer külföldi idénymunkást alkalmaz a földeken, akik a karatnénszabályok miatt idén nem jöhetnek Franciaországba.  „Muszáj termelni, hogy el tudjuk látni a franciákat” – hangsúlyozta a miniszter, „állampolgári tettre” kérve mindenkit. Hozzátette, hogy az önkénteseket a gazdák természetesen kifizetik.

A bejelentés a francia hírtelevíziókban hatalmas zavart keltett, miután a hivatalos kormánykommunikáció hetek óta arra kér mindenkit, hogy maradjon az otthonában, ráadásul Edouard Philippe miniszterelnök hétfő este a kijárási tilalmak szigorításáról döntött.

A karanténszabályok szerint a franciák csak indokolt esetben hagyhatják el otthonukat, és csak a lakókörzetükben mozoghatnak: amennyiben nem lehetséges megoldani az otthoni munkavégzést, elmehetnek munkahelyükre, ahogyan bevásárolni és orvoshoz is, valamint kutyát sétáltatni, egyénileg sportolni is engedélyezett, ugyanakkor nem csoportosulhatnak.

A mezőgazdasági miniszter kérésével párhuzamosan Bruno Le Maire gazdasági miniszter a nagy áruházláncoktól azt kérte, hogy elsődlegesen a francia gazdáktól szerezzék be a termékeiket, akiket különösen hátrányosan érint, hogy az újabb járványügyi szigorítások miatt keddtől már a szabadtéri piacok sem nyithatnak ki.

„Újabb erőfeszítést kérek a nagy kereskedelmi láncoktól: francia termékeket szerezzenek be” – mondta a miniszter a France Info hírrádióban, kiemelve a gyümölcsöket, a zöldségeket, a hús és halárut, „gazdasági patriotizmusra” kérve a gazdasági szereplőket az egészségügyi válság idején.

Az egészségügyi minisztérium hétfő esti tájékoztatása szerint a koronavírus-fertőzés halálos áldozatainak száma Franciaországban 860-ra emelkedett, ami 186-tal több, mint az előző nap, a kórházban ápolt beteg száma pedig 8675, ez csaknem 1500-tal több, mint vasárnap, és közülük több mint 2 ezren vannak intenzív osztályokon, 355-tel többen, mint 24 órával ezelőtt. A járvány januári kezdete óta 19 856 beteget diagnosztizáltak – közli az MTI.

Nyitókép:Unsplash

About The Author

Vélemény, hozzászólás?