A panelek csapdába ejthetik a récéket, így kétségbeesésükben a tetőkön szaladgálnak

A panelek  csapdát jelentenek a récéknek, a költésre készülő tőkésréce-tojókat ugyanis vonzzák a magas épületek, így nem megfelelő helyekre építik fészkeiket a kikelő fiókák számára – hívja fel a figyelmet közleményben a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME). 

Az elmúlt évtizedben új madárvédelmi problémaként jelentkezett, ez pedig a fővárosi épületek erkélyein, lapostetőin költő tőkés récék március-májusi kelési időszaka. Ilyenkor találkozhatunk tetőn szaladgáló vagy utcán mászkáló röpképtelen récefiókákkal, melyek a magas peremmel rendelkező tetőkről nem tudnak lejutni, így éhen és szomjan pusztulhatnak vagy nagy magasságból leesve halálra zúzhatják magukat – írják a tájékoztatásban.

A bajba került családokon viszonylag egyszerűen lehet segíteni. A fiókák kikelését követően a fiatalokat és a tojót külön szállítódobozba téve (a madarak legtöbbször kézzel is könnyen befoghatók) a közeli Dunához, nagyobb vízhez lehet vinni, ahol nyugodtan elengedhetjük őket – tanácsolják a szakemberek a közleményben.

Ezek a récék segítség nélkül elpusztultak volna Fotó: MME/Orbán Zoltán

A többnyire talajon fészkelő ludak, récék és bukók egyes fajai rendszeresen költenek vízközeli sziklafalak párkányain, erdők fáinak odvaiban is, ahonnan a frissen kikelt fiókáknak a mélybe kell vetniük magukat. A fészekhagyó fiatalok vastag és tömött, levegővel teli tollazata az azonnali úszóképesség mellett a sok méter magasan lévő fészekből kiugró fiatalok testi épségét is biztosítja, nagy százalékban megóvva őket a becsapódás végzetes sokkjától. Balesetek természetesen ennek ellenére is előfordulnak, de összességében a tortúrát mindig túléli annyi fióka, hogy a kockázat megérje a szülőknek, a fajnak.

Madaraknál is ismert a szupernormális viselkedés, amikor az erős motivációs (többnyire a fajfenntartáshoz kapcsolódó) hatás alatt álló élőlény bizonyos kulcsingerek hatására a szemlélő számára megdöbbentő, többnyire a rekorddöntési kísérletnek tűnő dolgot tesz. Úgy tűnik, hogy a városok magas épületei ilyen szupernormális kulcsingert jelentenek a költési izgalomban lévő tőkésréce-tojók számára, melyek így a fészkeiket a majdan kikelő fiókák számára nem megfelelő helyekre építik.

Új jelenség, hogy az eredetileg kavicsos zátonyokon, fövenyeken fészkelő kis lile is fel-felköltözik gyönkaviccsal burkolt lapos tetőkre (elsősorban településszéli szuper- és hipermarketek tetőire), ahol fészekhagyó röpképtelen fiókái hasonló problémával szembesülnek, mint a récék – írja az MME közleményében.

Nyitókép: Unsplash

About The Author

Vélemény, hozzászólás?