Gyerekbarát kert és kertbarát gyerek

Minél hosszabban gondolkodtam el azon a témán, hogy milyen is egy gyerekbarát kert, annál erősebbé vált az érzés bennem, hogy ugyanolyan fontos ennek a dolognak a másik fele: mitől lesz kertbaráttá egy gyerek?

szerző: Dr. Hoffmann Orsolya

Ha elfogadjuk, hogy két két dolog összefügg egymással, akkor azt is könnyű belátnunk, hogy ez nem egy készen kapható termék, hanem egy közös tanulási folyamat. A szó legjobb értelmében. Olyan ez mint az egyszerű papírdobozba csomagolt csodálatos ajándék. Mi szülők csak ülünk, és nem értjük, miért van az, hogy a gyerekünk a „lényegre” rá sem hederít, hanem órák óta a dobozból és a csomagoló papírból épít magának házikót vagy éppenséggel egy űrhajót.

Ilyen dolog a gyerekbarát kert is. Ha mi szülők egy mindentől megóvó gyerekbarát szuperkertet varázsolunk a gyermekünk köré, akkor elveszítjük a lényeget, a megismerést, a közös munka örömét és a sikerélményt, valamint az ezzel kapcsolatos szép emlékeket.

Menjünk végig tehát együtt mi szülők ezen az úton, és nézzük meg, hogyan is lesz kertbaráttá egy gyerek és hogyan lesz közös erővel gyerekbaráttá a kertünk!

1. Lépés: Ismerkedjünk!

Ismertessük vagy ismerjük meg közösen a gyerekekkel a kertünk növényeit, állatait és a körülöttünk lévő természetet!

Minden szülő meglepődve tapasztalja, hogy egészen kicsi korban milyen fogékonyak a gyerekek szinte bármi vagy bárki nevének a megtanulására és, hogy ezt ráadásul szórakozásnak veszik, nem pedig idegörlő magolásnak. Én például sosem fejeltem el, amikor a nagyobbik fiam az első ovis hete után az autóban ülve egyszer csak elkezdte felsorolni a 30 fős ovis csoportjából minden gyerek nevét, jelét és az anyjuk nevét ABC-sorrrendben.

De vannak a dinoszaurusz szakértő csodagyerekek is, akik az összes dínó latin nevét fújjá kívülről. Így van ez a növényekkel is. Amit ismerünk/felismerünk, arra jobban odafigyelünk a későbbiekben is az életünk során. Fontos, hogy a gyerekeink ismerjék a körülöttük élő fák, virágok, bokrok, kerti növények, rovarok, békák, kígyók és minden élőlény nevét. Ezt már egészen kicsi korban el lehet kezdeni! Mutassuk meg nekik egy kiránduláson, hogy mik azok a jelek, amelyek alapján például meg lehet különböztetni a fákat egymástól: a törzsük színe, a mintázata, a levelük. Hajoljunk le a virágokhoz, és próbáljuk kitalálni, hogy milyen fajtájúak lehetnek, vagy hányféle lepkét, rovartés madarat látunk a kertünkben.

Akkor sincs nagy baj, ha mi magunk sem vagyunk jók természetismeretben. Most már rengeteg internetes oldal, facebook csoport, növényfelismerő app. és nem utolsó sorban növény- és állathatározó könyv létezik. Ha valamiben nem vagyunk biztosak, sose mondjuk azt a gyereknek, hogy ’mittudomén’ vagy hogy nem érdekes. Fényképezzük le, és válaszoljuk neki azt, hogy sajnos nem tudom én sem, de majd otthon együtt megnézzük – és tegyük is meg! Pillanatok alatt így lesznek mini botanikussá és felnőtt környezetszeretőkké a gyerekeink.

2. Lépés: Irány a kert – vonjuk be őket a kerti munkába!

Ez a dolog kis és nagyobb gyerekekkel egyaránt működik. Tény, hogy lassabban megy és körülményesebb kicsi gyerekkel kertészkedni. De ha ezt az érzést leküzdjük, és felosztjuk az időnket közös kertészkedésre és olyan időszakra, amikor gyerek nélkül kertészkedünk, vagy ha sikerül megértetni vele, hogy van olyan időtöltés is, amikor ő játszik egyedül és mi is dolgozunk, akkor a két légy egycsapásra elv érvényesül: lesznek közös emlékek, élményeink, és emellett szinte észrevétlenül magába szív olyan dolgokat, amiket csak úgy mellékesen lát magakörül.

A kamasz gyerek egy másik dió, sokkal keményebb. Ha normálisan működik, általában utál mindent ami szülős-közös. Főleg, ha elkövetjük azt a hibát, hogy vele csináltatunk mindent, ami unalmas (ne feledjük, ha nekünk is az, akkor neki tízszeresen!). Mint például a borsószedés és tisztítás, az összes paprika palánta megöntözése, nem beszélve a krumplibogár-szedésről a bio krumpliról. Próbáljuk meg bevonni a kreatív munkába őket, és hozzunk közös döntéseket! Tervezzünk együtt, vásároljun együtt magokat, palántákat, ha hibázunk, hibázzunk együtt, az is tanulságos lesz.

Ha egy gyerek azzal áll elő, hogy szeretne egy saját kertet vagy ágyást, sose mondjuk neki azt, hogy úgyse fogod gondozni, aztán majd rám marad az is. Igen, ez így lesz nagy valószínűséggel, hiszen ezért gyerek, de maga az ötlet és az elhatározás is támogatandó. Később pedig, ha csökkent a lelkesedés, segítsünk be neki vagy észrevétlenül szüntessük meg a kiskertet a nagyban, ha nem tudunk már mit kezdeni vele.

Így utólag már teljesen normálisnak látom azt a kamaszkori viselkedést, hogy míg anyukámnak utáltam a kertben segíteni, és persze olyan arccal csináltam, hogy abból mindig össszeveszés lett, a szomszéd néninek boldogan hordtam a vizet a paprikájára egy egész délutánon keresztül.

3. Lépés: Engedjük, hogy használjanak felnőtt szerszámokat is!

Ezt a dolgot lehet, hogy elfelejtettem volna, ha nem látom, hogy az öcsém négy éves iker fiai, mekkora lelkesedéssel csatlakoznak azonnal, ha bármilyen munkát valami szerszámmal kell végezni. Legyen szó kiság lefűrészeléséről, ásásról, metszőolló használatról, kalapálásról vagy kapálásról. Annyira bennünk van, hogy felszisszenjünk, ha egy gyerek ilyen szerszámot fog a kezében, hogy az első reakcióm nekem is az volt, amikor láttam, hogy Máté, a legnagyobb meggyőződéssel fogja meg a fűrészt, hogy ’Úristen. biztosan meg fog sérülni!’ A következő pillanatban viszont az öcsém csak annyit mondtott neki, hogy figyelj, Máté, így tartsd a jobb kezeddel, a balt pedig tedd át oda! És nem lett semmi baj! A gyerek próbálkozott néhányszor, majd szó nélkül visszaadta és az apja befejezte.

Szerintem ez így zajlott régen is, a nagyapa vagy az apa gond nélkül engedte, hogy a gyerek elkezdje használni a szerszámait, megmutatta a fogásokat, és a kisgyerek észrevétlenül ügyesedett. Biztosan elvágta az ujját is egyszer-kétszer, ezt nem vitatom.

A gyerekásók, gyerekkapák, gyerekgereblyék világában viszont, amik legjobb esetben a puha homok átforgatására valók (tisztelet a jobb minőségnek és a kivételnek) azt érjük csak el, hogy sem a rendes fogásokat és szerszámhasználatot nem tanulja meg a csemeténk, sem pedig túlságosan nagy sikerélménye sem lesz, mert a kemény kerti földdel ezek a szerszámok nem tudnak mi kezdeni.

Szóval mindent a helyén, a kislapát a homokozóban a komoly munkánál pedig hagyjuk, hogy csemeténk kipróbálja a szerszámokat, de legyünk ott mellette és segítsünk neki!

4. Lépés: Esetleges veszélyforrások a kertben

Vannak persze olyan dolgok, amiket érdemes meggondolni, ha nagyon kicsi a gyerekünk. Az egyik legelső ilyen dolog a kerti tó. Magyarországon a fagy és a téli hideg miatt egy jó kerti tó minimális mélysége 100-120 cm körül mozog. A víz jelenléte izgalmassá varázsol minden kertet, de érdemes várni a kerti tó építésével addig, amíg a gyerekünkkel biztonságosan meg tudjuk értetni ennek veszélyeit.

Nem kimondottan veszélyforrás, de örök dilemma kertészkedő nagyszülőknek, hogy mi történik, ha az unoka összetapossa a gyönyörűen gereblyézett ágyásokat, kert utat, vagy hirtelen szeszélyből letépkedi a legszebb rózsák fejét. Ebben az esetben mindenkinek igaza van, a gyereknek, ha például unatkozik vagy fuldoklik a szabályok között, és a nagyszülőnek is, ha a két szemefénye közül az egyik rongálni kezdi a másikat. Mi szülők ilyenkor ugyebár a mérleg nyelve vagyunk, nyilvánvaló, hogy vannak szabályok, amiket tiszteletben kell tartani, és jó, ha van a nagymamánál is egy olyan sarok, mondjuk egy homokozónak, ahol a gyerek viszont tényleg gyerek lehet.

Mérgező növények jelenléte a kertben. Úgy emlékszem, hogy viszonylag rövid időszak az, amíg a gyerek mindent kérdezés nélkül a szájába vesz, de nyilvánvalóan vannak olyan növények, amiket ideig-óráig érdemes elkerülni, ha ilyentől tartunk.

Nálunk talán a legnépszerűbbek, pl. a tiszafa (Taxus Baccata) piros bogyói, a gyűszűvirágokat is érdemes kerülni vagy az angyaltrombitát a teraszon. Én azonban hosszútávon abban hiszek, hogy meg kell tanítani, hogy mi ehető és mi nem. És ezzel vissza is kanyarodtunk történetünk első lépéséhez..

A szerző a Pillangókert és a Városi farm nevű blog írója-szerkesztője

Fotók: Hoffmann Balázs

Nyitókép: Unsplash

About The Author

Vélemény, hozzászólás?