Elfeledett, tájfajta paradicsomok az ökológiai kiskertben

Idén is kaphatóak lesznek a tájfajta öko paradicsompalánták, melyeket az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) hozott vissza tavaly a köztermesztésbe, ahonnan immár teljesen kiszorultak. Országosan a Lidl áruházaiban, korlátozott számban pedig több budapesti átadóponton is beszerezhetőek a különlegességek. 

Az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet 2012-ben indította el a hazai tájfajta paradicsomok ökológiai termeszthetőségét vizsgáló kutatását. Ekkora a tájfajták már teljesen kiszorultak a köztermesztésből, így a kutatási munkához a vetőmagokat a Növényi Diverzitás Központtól, közismertebb nevén a tápiószelei génbanktól kapták meg. A vizsgálatok célja az volt, hogy az ökológiai termesztésre legalkalmasabb tájfajták újból megjelenjenek a hazai kertekben.

Ceglédi tájfajta paradicsom Fotó: ÖMKi

A kutatás első éveiben 35 paradicsom tájfajtát vizsgáltak meg országszerte 28 együttműködő öko gazdaságban. 2015-től pedig a Szent István Egyetemmel együttműködésében, három termesztési szezonon keresztül 10 kiválasztott paradicsom tájfajta került részletesebb megfigyelés alá.

2019 május 16. végül mérföldkő volt a Kutatóintézet életében, ezen a napon ért ugyanis révbe a termékfejlesztési projektjük azzal, hogy 8000 darab palánta kikerült az üzletekbe. A három tájfajta pedig melyeket a szakemberek beltartalmi értékeik és ökológiai termeszthetőségük alapján a legjobbnak ítéltek: a Máriapócs, Gyöngyös és a Mátrafüred volt. Idén bővült és változott a lista: a Máriapócs, Gyöngyös, Cegléd és Tolna tájfajta paradicsomokra.

A tájfajtákról azt kell tudni, hogy a professzionális nemesítés előtti időkből származnak, a gazdák válogatták és tartották fenn őket generációkon át. Genetikailag  nem olyan homogének, mint a regisztrált modern fajták, vagy főleg a hibridek, melyek ma az áruházakban kapható paradicsomok zömét adják. Ahogyan Dr. Drexler Dóra, az ÖMKi ügyvezetője lapunknak korábban elmondta: a tájfajták az intenzív üzemi termesztésben nem hasznosíthatóak, mert például nincs meg bennük az a ’long shelf-life’ gén, ami a modern hibridekben megtalálható, és ami hosszú hetekig eltarthatóvá teszi őket.

„A tájfajta paradicsom kis túlzással azt az 50 métert bírja ki, amíg begyalogol az ember a kertből a konyhába, és ezt az utat követően is célszerű őket rövid időn belül elfogyasztani, feldolgozni. Ezért termesztésüket elsősorban a házi kerteseknek ajánljuk. A célunk az volt, hogy vissza tudjuk adni újra a tájfajták által képviselt diverzitást az étkezéskultúrába, visszahozzuk ezeket az ízletes, változatos növényeket a házikerti művelésbe.”

És hogy mi a tájfajta további jelentősége?

2014-es adatok alapján 369.000 virágos növényfaj közül mindössze 200-at használunk élelmiszer előállításhoz. Ennél még elgondolkodtatóbb az a 2017-es adat, miszerint a 200 növényfajból pusztán 9 adja a globális növénytermesztés több mint 66%-át. A probléma ezzel az, hogy ezek a kultúrnövények, genetikai változatosságuk elvesztésével párhuzamosan, sérülékennyé válnak az éghajlatváltozás egyre szélsőségesebb és kiszámíthatatlanabb hatásaival szemben.

 

A tájfajták, melyek természetes és emberi szelekció útján létrejött populációk, sokszínűségükkel lehetővé teszik az alkalmazkodást a folyamatosan változó környezethez, időjáráshoz és piaci igényekhez, genetikai erőforrást jelentenek egy alkalmazkodóképesebb, helyi adottságokhoz igazodó, a gazdák függetlenségét biztosító, fenntartható mezőgazdasági modell megvalósításához.

Mire számíts, ha tájfajtát veszel?

A Cegléd nevű tájfajta paradicsom, mely idén kapható először, egy kezdetben lassabb növekedésű, erős szárú tájfajta, melyet sűrű bokrosodás jellemez, alig kell kötözni. Bogyóját éretten igazán könnyen meg lehet különböztetni tájfajta társaitól, mivel szép sárgás-narancsos szín jellemzi. Zamata nyersen fogyasztva a legemlékezetesebb, hiszen ropogós, édes ízével igazi mediterrán hangulatot teremt. A kezdő háziasszonyoknak kifejezetten ajánlják, mivel nagyon könnyen feldolgozható, vékony a héja, és bárkinek kínáljuk, a siker garantált.

A narancsos piros Tolnáról habár eleinte azt hinné az ember, hogy egy gyengécske, érzékeny palántával jól rászedték a vásárláskor, kellő türelemmel rájövünk, hogy egy fehér hattyú van a birtokunkban – jelzi az ÖMKi. A Tolna ugyanis a gondos gazda keze alatt erős szárú és növekedésű tájfajtává érik, mely általában 140-150 cm magasra nő. Nagy, kissé lapított, barázdált bogyói magas létartalmúak, így elsősorban befőzésre alkalmasak, de frissen fogyasztva is ínycsiklandóak. Kellemes zamatú termése a Magyar Gasztronómia Egyesület tagjainak kóstolásán a nagyszemű, húsos fajták közül a legjobb helyezést érte el. Talpraesett és tapasztalt kertészeknek ajánlják nevelését, akik nem rettennek meg a fajta folyamatos növekedésétől és erőteljes kacsosodásától, ami intenzív zöldmunkát igényel. 

A Tolna erős szárú és növekedésű tájfajtává érik, mely általában 140-150 cm magasra növekszik Fotó: ÖMKI

A Máriapócs tájfajta mind a kert, mind a konyha ideális szereplője. A kertészek szeretni fogják erős szárát és gyors növekedését, gombabetegségekkel szembeni toleranciáját és folyamatos termésérését. Apró szemű bogyói miatt friss fogyasztásra ajánlott, bármikor feldobható vele a saláta vagy a hidegtál, de a kertben vagy a teraszon sétálva is könnyen csemegézhetünk róla. A fajta üde, fiatalosan telt édességével, finom illatával és tetszetős alakjával nélkülözhetetlen alapanyaga lesz a nyári és őszi ételeknek.

A Gyöngyös nagyon könnyen konyhánk állandó alapanyagává léphet elő, hiszen erős növekedésű salátaparadicsom fajtáról van szó. Húsállománya szilárd, héja vékony, rendkívül jól szeletelhető, ideális hidegtálak díszítéséhez. Szokatlan, paprikára emlékeztető formája igazi különlegességé teszi a paradicsomok között. Kóstolás után pedig nyilvánvalóvá válik, hogy nemcsak az alakja egyedi, de kiemelkedő ízvilággal is rendelkezik. Nagyon finom, karakteres édessége miatt nem lehet vele mellé fogni, legyen szó családi étkezésről vagy vendégvárásról. Zamatos húsossága és lédússága tökéletessé teszi befőzés vagy aszalás céljára.

A palánták május 14-től elérhetőek országosan a Lidl áruházaiban, továbbá május 18-tól több budapesti átadóponton. Amennyiben átadóponton szeretnél a palántákhoz jutni, akkor már most előrendelheted őket az ÖMKi honlapján (itt).

A tájfajta paradicsomokról, sajátosságaikról és gondozásukról itt olvashatsz. 

Nyitókép: Unsplash/Markus Spiske

About The Author

Vélemény, hozzászólás?