13 éve, 2007 júliusában 7 millió éves őserdő maradványait találták meg Bükkábrányban, a lignit külfejtése közben. A fatörzsek lábon álltak, de nem ez volt az igazi kuriózum, hanem az, hogy a mocsárcipruserdő-maradvány (taxodium) megőrizte eredeti faszerkezetét.  A speciális leletmentéssel Ipolytarnócra szállított ciprusok ma is a legöregebb, épségben maradt leletek.

 

Szenzációként söpört végig a hír a tudományos világban 2007 júliusában, hogy egy 7 millió éves őserdő maradványai kerültek elő Bükkábrányban. A régi erdőrészletre a Mátra Erőmű Zrt. bányájában, a lignit külfejtésekor, munkálatok közben találtak. Korábban itt is és más lignitbányában is feltártak már egy-egy ősi fatörzset, kovasodott fák vagy facsoportok a világ több pontján is ismertek, ám a bükkábrányiak nem szenesedtek el és nem kovasodtak meg.(Épségben megmaradt a kéreg, a gyökérzet, kisebb-nagyobb ágakat is találtak.)

 

A feltárást követően Kázmér Miklós, az ELTE őslénytani tanszékvezetője elmondta:

a 15 darab fa a felső miocén korban – 11,6-5,3 millió évvel ezelőtt – állt a területen, amit akkor a Pannon-tó vize borított, peremét mocsaras részek övezték. Egyszerre temethette be a mocsarat és a fákat egy hatalmas homokréteg, amit vélhetően vihar okozott.  A hatméternyi homoknak köszönhető az, hogy a törzsek épségben maradtak.

A bánya leállította a kitermelést, a megmaradt 15 fa körül eltávolították az iszapot, a fákat megtisztították. Megmozdítani nem először nem lehetett őket, mert a levegő és a nap kártékonyan hatott volna a szerkezetükre, széthullottak volna az évmilliókig egységes törzsek.

Veres János, az ásatások vezetője tanulmányában kifejtette:

“a mocsárciprusokból (taxodium) álló erdő minden egyede az eredeti helyén állt, s az egykor 40 méteres magasságot is elérő fák, napjainkban 6 métert is elérő torzókban tárultak a szemünk el. Egy speciális légmentes közeg oly módon konzerválta ezt az erdőrészletet, hogy a fák nem váltak kővé, hanem hosszú évmilliókra megőrizték szerkezetüket”. 

Az is kiderült, hogy a fák úgy 300-400 évesek lehettek, valószínűleg nem egyidősek, így a 15 fa évgyűrűiből akár 1000-1500 évet felölelő klimatikus adatsort is összeállítható. Ez mindenképpen tudományos szenzáció volt, hiszen a legkorábbi, jégminták elemzéséből származó klimatikus adatok legfeljebb egymillió évesek. Itt viszont a nyolcmillió évvel ezelőtti éghajlati állapotra lehet egyértelműen visszakövetkeztetni.

Elsőként a miskolci Herman Ottó Múzeum munkatársait értesítették az egyedülálló felfedezésről, akik tüstént hozzáfogtak a feltárt maradványok vizsgálatához, valamint felkeresték a tudományos intézményeket – idézi fel az eseményt a Bükki Nemzeti Park Igazgatósága a 13 éves évforduló kapcsán. A BNPI szakemberei megnézték a lelőhelyet, majd azt a feladatot kapták a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumtól, hogy próbáljanak megmenteni legalább 5-6 famaradványt.

A probléma abból adódott, hogy a szilárdító rugalmas cellulózanyag a hosszú idő alatt lebomlott, és csak a plasztikus lignin maradt meg, amely önmagában nem volt képes a fa szerkezetét megtartani, ráadásul a tűző napon, a kiszáradás miatt apró forgácsokra hullott szét.

A szakemberek különleges módszert dolgoztak ki a törzsek külső megszilárdítására. Erős tartást kellett ugyanis biztosítani a fatörzsnek, hiszen a szállításkor a legnagyobb nehézséget épp a törzsek öntartó képessége jelentette.

“Nagy nehézséget jelentett, hogy a munkát bányabeli körülmények között, rekkenő hőségben, szél kavarta „homokviharban”, vagy éppenséggel eső áztatta sártengerben kellett végezni. Nagynyomású levegő segítségével kifújták a fa felületéből a homokot, majd egy külön e célra gyártott speciális eszközzel különleges anyagot, Plastdur faragasztót injektáltak a fák külső részébe, néhány deciméter vastag erős kérget hozva így létre” – írta akkor az ugyancsak a helyszínen dolgozó Holló Sándor.

A speciális összetételű, magyar fejlesztésű kötőanyag folyékony állapotban tejfehér vizes diszperzió, száradás után színtelen, a fa anyagával összemérhető keménységű anyaggá szilárdul. A polimert a szivacsos, jelentős mennyiségű vizet tartalmazó kéreg mögé, a fatestbe injektálták, ahol a sejtközi vízzel elegyedve a rostok felületéhez diffundált.

A fatörzs belsejében 6-8 óra alatt szilárdult meg a ragasztóanyag, amely a víz teljes elpárolgása után is rögzíti a fa rostjait. A természetes száradás során a felszínre kijutott kolloid oldatból a víz hamar elpárolog, és a polimer molekulák vízálló, kemény, átlátszó filmet alkotnak a kéreg felületén. A ragasztóanyag vízzel hígítható, nem tartalmaz egészségkárosító szerves oldószert, lágyítószert, vagy a fa anyagát károsító komponenst.

A belső megerősítés után a fákat külsőleg is megszilárdították fóliával, purhabbal, deszkapántokkal.

„Megfeszített, több hetes munkával 6 törzset sikerült így előkészíteni, a többi fa állapota nem tette lehetővé a beavatkozást, közülük néhány a szakemberek szeme láttára porladt szét. A fák lignitaljzatról való leválasztásának első láncfűrészes kísérlete – a kőzet keménysége miatt – kudarcba fulladt, ez csak egy speciális – kőzetek vágására alkalmas – gyémántköves drótfűrésszel sikerült” – emlékszik vissza a bnpi.

A 7–11 tonnás fák végül elkerülték a fejtőgép acélkörmeit, és a bánya parkolójában töltött néhány nap után 2007. szeptember 3-án három speciális, nagy teherbírású tréler-szerelvénnyel szállították őket Ipolytarnócra. Az eseményről külön film és ismertető anyag is készült.

Pannon-beltenger

A 23 millió évvel ezelőtti ipolytarnóci cápafogas homokot lerakó Paratethys-sekélytenger az idő múlásával részmedencékre darabolódott, 13 millió évvel később a térségben teljesen izolálódott, Pannon beltengerré, majd lassan kiédesülve Pannon-tóvá alakult. Északi partvidékén, a mai Bükkábrány területén állt a 30-40 méteres magasságú mocsárciprus erdő.

A bükkábrányi fákat később végleges helyükön tovább konzerválták, védőtető is épült föléjük.

Fotók: bnpi.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük