A prémgazdaságok dolgozói fertőzhették meg COVID 19-cel a nyérceket, immár egymillió állatot kellett leölni

Spanyolország elrendelte, hogy közel 100 000 nyércet öljenek le egy farmon, miután az állatok Covid 19-cel fertőződtek. Jelenleg hét mezőgazdasági dolgozónak és a nyércek 87% -nak pozitív a tesztje. A holland prémgazdaságokban becslések szerint már egymillió nyércet kellett elaltatni. Mindez felgyorsítja a gazdaságok bezárását, amit az állatvédők amúgy is régóta követelnek. Szót emeltek a fertőzőtt nyércek elaltatása, pontosabban annak módja ellen is, mert az különösen kegyetlen.    

Spanyolországban Joaquin Olona, ​​az északkeleti Aragón régió mezőgazdasági minisztere bejelentette, hogy legalább 92 700 nyércet (vidramenyétet) ölnek le egy prémgazadágban, miután az állatok Covid-19 vírussal fertőződtek. Az egészségügyi hatóságok gyanítják, hogy a koronavírust egy dolgozó vitte be a farmra. Olona szerint a körülmények alapvetően még tisztázatlanok, mint mondta, „nem teljesen egyértelmű, hogyan lehetséges az állatokról az emberekre történő fertőzés, és fordítva”.

A spanyol nyérfarcmot – Puebla de Valverde-ben, a Valencia tengerparti üdülőhelytől mintegy 100 km-re – május 22. óta figyelik a hatóságok, miután hét munkavállalónak pozitív volt a Covid-tesztje. Azóta egyetlen állat sem hagyta el a területet.

A legújabb PCR-teszt sokkoló eredményeket hozott: a nyércek 87%-a koronavírus-fertőzött volt. Még június elején bebizonyosodott, hogy a nyércek embereket is fertőzhetnek, így elrendelték az állatok leölését.

Hollandiában jelenleg a Covid-19 fertőzések 24 szőrmefarmban terjedtek el. Itt már egymillió állatot kellett elaltatni az elmúlt hónapokban. A tudósok is úgy vélik, hogy a koronavírust áprilisban két mezőgazdasági dolgozó hurcolta be a farmra. A tömeges nyérc-pusztulás röviddel ezután kezdődött – írja a The Guardian.

Kína, Dánia és Lengyelország után Hollandia a világ negyedik legnagyobb szőrmegazdálkodója. Spanyolország a hetedik legnagyobb európai termelő.

 

Covid-teszttel ellenőrzik Hollandiában a nyérceket Fotó: The Guardian

A holland nyérctenyésztés 2024-re fokozatosan megszűnik, de az aktivisták sürgetik a bezárások felgyorsítását. A holland parlament el is fogadott egy indítványt a múlt hónapban ennek kapcsán.

Csütörtökön Joanna Swabem a Humane Society Internatiolan (HSI) nemzetközi állatjogi szervezet közszolgálati igazgatója elmondta, hogy a Covid-19 fertőzési kockázatai és a nyérctenyésztés körülményei a tenyésztés azonnali befejezését követelik.

A nyércek kiirtása és annak módja miatt számos állatvédelmi egyesület tiltakozik, ugyanis leggyakrabban szén-monoxid gázzal ölik meg őket. Swabe szerint a gázképzés különösen kegyetlen módszer, mert a nyércek (nagyon ügyes úszók) viszonylag hosszú ideig bírják levegő nélkül, így lassan pusztulnak el.  

Már a pandémiát megelőzően is azt mutatták a HSI adatai, hogy a prémesállat-tenyésztés globálisan hanyatlik, főként a csökkenő kereslet és a tenyészés betiltása miatt.

A finn szőrme árverező társaság, a Saga Furs friss adatokat is közölt. Ezek szerint legutóbbi aukciójukon, amely június 29-én kezdődött és a múlt héten zárult le, 4,9 millió nyércbőrt kínáltak eladásra, de csak körülbelül az egyötödét értékesítették. Így a várt 33 millió font helyett 200 millió font volt a bevétel. A cég vezetője, Ljung elmondta a Guardiannak, hogy az eladások ismét növekednek majd, amikor a nemzetközi határok újból megnyílnak.

Számos ország betiltotta a prémesállat-tenyésztést, köztük az Egyesült Királyság (2000-ben), Ausztria és Horvátország. Szlovákia, Norvégia és Belgium fokozatosan szünteti meg, hasonlóan Hollandiához, és a tilalmakat fontolgatják Írországban, Montenegróban, Bulgáriában, Litvániában, Ukrajnában és Észtországban.

Közben a legnagyobb divatházak is sorra jelentik be, hogy nem forgalmaznak állati szőrből készült terméket. A legfrissebb bejelentés a Prada Csoporttól érkezett 2019-ben.

 

About The Author

Vélemény, hozzászólás?