Veszélyben Budapest utolsó idős erdői – a Normafára tervezett lombkoronasétány jelentős károkat okozhat

Aggódva követi nyomon a zöld civil szervezetek együttműködésével alakult Normafa Természetesen Koalíció a főváros legkedveltebb kirándulóhelyére szánt újabb turistalátványosság terveit. A lombkoronasétány miatt növekedhet a már most is jelentős hétvégi tömeg, fakivágások várhatóak és ritka madárfajok tűnhetnek el innen örökre.

 

Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat 2013-ban vette át a Normafa térségének kezelését, ahol az ún. történelmi sportterület helyreállítását célozta meg. A kirándulóhely jellegét megváltoztató sí- és sportközpont tervei ellen a helyi lakosok mellett több környezet- és természetvédő egyesület, illetve alapítvány emelte fel a szavát. A kerület vezetése végül elállt a zöldterületet durván átalakító legtöbb beruházási elem megvalósításától, és a természeti értékekre kevésbé káros turisztikai fejlesztésekre tett ígéretet – írja közleményében a Normafa Természetesen Koalíció.

„Ehhez képest első alkalommal 2018-ban megdöbbenve hallottunk egy olyan lombkoronasétány terveiről, amely a hegygerincen végighaladva gyökeresen megváltoztatná a tájképet, és további forgalmat generálna a hétvégeken már most is elviselhetetlenül zsúfolt Normafán. Nemrégiben új, az eddiginél visszafogottabb tervekbe nyerhettünk bepillantást, de az elképzelésekről rendelkezésünkre bocsájtott információk alapján nem vagyunk nyugodtabbak” – mondta Sipos Péter, a Normafa Természetesen Koalíció szóvivője.

„Tudomásul vesszük, hogy a kirándulóhely karbantartása pénzbe kerül, ugyanakkor nem tartjuk elfogadhatónak, hogy a tisztaságot, vagy az utak karbantartását olyan létesítmények belépődíjából fedezzék, amelyek károsítják a terület – egyébként bemutatni kívánt – élővilágát” – tette hozzá.

„A Normafa és környéke, valamint a Budakeszi erdő több mint százötven éve jelent a fővárosnak kirándulóhelyet. Megbecsült státusza miatt az erdészek is kíméletesen gazdálkodtak benne, ezért azon kevés helyek egyike az országban, ahol látni kétszáz éves erdei fákat” – jelezte Gálhidy László, a WWF Magyarország erdővédelmi programvezetője.

Fekete harkály Fotó: Bajor Zoltán/MME

„A lombkorona sétány több tíz méteres magasságban is zavarja az erdő élővilágát, megváltoztatja az erdő képét, és félő, hogy pont azokat az idős, néhol száradó koronájú fákat kell kivágni a biztonságos üzemeltetéséhez, amelyek a legtöbb élőlénynek adnak otthont. Egy erdőkről szóló környezeti nevelési koncepcióba ez nem igazán illeszkedik” – magyarázta a szakember.

„Magyarország szinte valamennyi harkályfaja, továbbá kék galamb, darázsölyv – és még egy sor ritka madárfaj fordul elő a Normafa környéki idős erdőkben, amelyek többsége egy ilyen létesítmény környezetéből biztosan eltűnne” – mondta Bajor Zoltán, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület elnöke. „A Normafa környékén az erdők nemzeti védelem alatt állnak és egyúttal az európai Natura 2000 hálózat részei, amelynek a fejlesztése körültekintést kíván. Nem alakíthatjuk a Margit-szigethez hasonló közparkká, csak azért, mert sokan látogatják. Ráadásul a turisták egy része a nyugalmat árasztó idős erdők miatt jön ide, amelyek egyre kisebb területre szorulnak vissza.”

„Az erdők és a biológiai sokféleség védelme alkotmányos kötelessége mindenkinek – állami intézményeknek és magánszemélyeknek egyaránt. Ezért is látjuk aggályosnak, hogy a terület fejlesztése során a kerület vezetése nem reagált a lombkorona sétánnyal kapcsolatos korábbi észrevételeinkre. A helyben élők érdekeit képviseljük, valamint az országos szinten is kiemelkedő természeti értékeket védjük. Elvárnánk, hogy a Normafa fejlesztését, karbantartását a Hegyvidék Önkormányzat – az érdekcsoportokkal is érdemben egyeztetve – úgy végezze, hogy a főváros utolsó idős erdei ne essenek annak áldozatul” – fogalmazott a Koalíció szóvivője.

Normafa Természetesen Koalíció:

A Normafa Természetesen Koalíció 2013-ben alakult civil koalíció, melynek tagjai a Budakörnyéki Natúrparkért Egyesület, a Greenpeace, a Környezettudományi Központ Alapítvány, a Levegő Munkacsoport, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, a Magyar Természetvédők Szövetsége, a Védegylet és a WWF Magyarország. 

Nyitókép: Unsplash (illusztráció)

__________________________________________________________________________

About The Author

Vélemény, hozzászólás?