A ritka bogárfaj egészen véletlenül került elő, éppen a BNPI munkatársának a lakóháza közelében. A szarvas álganéjtúrót (Bolbelasmus unicornis) a tájegységből még nem ismerték a szakemberek, ezért nagyon fontos volt, hogy kiderítsék, honnan érkezett.

 

A Natura 2000 területeken sokéve kutatják a közösségi jelentőségű állatfajok előfordulásait. Ezt általában a specialitsák felkérések alapján végzik, de az is előfordul, hogy a véletlenek is közrejátszanak, ahogy most, a Nógrádi Tájegységben.  

„2020. július 28-án a kora esti órákban, a Kelet-cserháti Tájvédelmi Körzettel határos Kozárdon lévő lakóházam külső világítása egy nőstény szarvas álganéjtúrót (Bolbelasmus unicornis) vonzott be. Miután ezt a közösségi jelentőségű bogárfajt a tájegységből még nem ismertük, azonnal fontossá vált, hogy kiderítsük, honnan érkezett ez a példány. A faj egyik legjobb ismerője Szénási Valentin, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság munkatársa, akitől gyors szóbeli segítséget kaptam, hogy milyen módszerrel, milyen élőhelyeken keressem a bogarat” – írja a BNPI munkatársa.

A szakember az ezt követő napokban elemlámpával járta be a környék jobb állapotú gyepeit, és két helyszínen sikerrel járt. Mint hozzáteszi, a szarvas álganéjtúrókat azért nehéz észrevenni, mert mindössze 15-30 percig rajzanak. A kutatók ezért csak szűk területeken dolgozhatnak.

Ez az Európa-szerte ritka bogárfaj föld alatti gombafajok (köztük szarvasgombák) egyedeire rakja petéit, akár fél métert is leás a szag alapján megtalált termőtestekhez. Lárvái a gombában fejlődnek és bábozódnak, imágói áttelelnek, majd májustól augusztusig rajzanak.

Mint jelzi, a most felfedezett példányok Kozárdon, felhagyott szőlők helyén, szarmata mészkövön kialakult félszáraz irtásréteken élnek.Ezek a gyepek a Kelet-cserháti Tájvédelmi Körzet területéhez tartoznak, egyikük (a Pohánka nevű dűlő) a Natura 2000 hálózat része is, egyébként pedig a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság vagyonkezelésében vannak.

A Kozárdon található félszáraz irtásréteken, melyek a Nógrádi Tájegység kiemelkedő természeti értékei, a gyepkezelést többek között a termetes habszegfű, az erdélyi virágszöcske, a keleti rablópille, a hegyi törpeboglárka és a pannongyík élőhelyi igényeinek megfelelően végzik.

Az új adatok különösen fontos előrelépések szakmailag is, hiszen ezentúl a szarvas álganéjtúró igényeit is figyelembe véve végezhetik munkát a szakemberek.

Nyitókép szerzője: Farkas Péter, forrás: izeltlabuak.hu, licenc: CC BY 4.0

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük