A közösségi kerteket a városlakók együtt ápolják. Egy ilyen kertnek tényszerűen sok haszna van: van saját kisparcellád, zöldség-gyümölcs, mozgás, közösség, és ez így mind együtt enyhíti az esetleges neurózist is, a dologtalanságot, a gyereket pedig környezettudatosságra neveli. Holnap lesz a Közösségi Kertek Éjszakája, bár a járványhelyzet miatt csak néhány helyszínen tartják meg. A budapesti Kisdiófában nyílt nap is lesz már délelőtt 10-től. Gyertek, nézzétek meg, mit termeltek a kertészek.

 

A modern, közösségi kert egyik nagy előnye, hogy termőterületet ad a nagyváros lakosságának, a bérlők saját szükségletükre termelhetnek általában 5-10 négyzetméteres parcellákon. De egy ilyen kert haszna ennél azért több: például környezettudatosságra nevel, és szociális, egészségügyi és mentálhigiénés aspektusa sem utolsó. Sőt, a közösségi kertekről szóló tanulmányok szerint a közösségépítés sok esetben fontosabb profilja ezeknek a területeknek, mint maga a kertészkedés.

Magyarországon egy 2010-es kísérlet után 2012-ben nyílt meg az első közösségi kert, addig csak a külföldi tapasztalatokra támaszkodhatott a szakirodalom, ha a közösségi kertekről akart tájékozódni-tájékoztatni. Mindegyik cikk alapfeltételként jelölte meg a jó közösséget: ha nincs jó közösség, a kert sem működik.

Idei friss termés a Kisdiófa Közösségi Kertben Fotó: facebook

A történet a ’60-as években kezdődött: az amerikai Liz Chisty és a Green Guerillas alapítottak közösségi kertet New York egy elhagyatott utcasarkán (Bowery Houston Farm and Garden). Hamarosan rájöttek, hogy ezekkel a kertekkel a városok élhetőségén alapvetően lehet javítani, mert pompásan összekovácsolják az egymás mellett élő embereket, kultúrákat és választ adnak a környezetrombolással kapcsolatos aggodalmakra is. Sok esetben alternatív kulturális helyeket hoz létre.

A Közösségi Kertek Éjszakáját Budapesten 2016-ban rendezték meg először, akkor 11 helyszínen.

Idén a Kisdiófa Közösségi Kert a szokásos nyílt napja mellett (minden hónap első szombatja) az éjszakai kertlátogatást is meghirdette holnapra. Kérik, hogy saját bögrét, re-poharat mindenki hozzon magával. Ugyancsak lesz éjszakai kertbejárás a pécsi Zöld Foltban.

A Kisdiófa részletes programja itt olvasható. A pécsi Zöld Folt Közösségi Kert programja pedig itt.

Fotók: Kisfiófa Közösségi Kert / facebook

Nyitókép: Unsplash.com

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük