Mézből is van egészséges és még egészségesebb, kivéve a „kínai mézet”

A bioméhészetek száma nem emelkedik. Ennek több oka is van.

 

Magyarországon ma húszezer méhész működik, fejenként nagyjából 60 méhcsaláddal. A termelők helyzete évről-évre romlik, aminek két jól körülírható oka van. Az egyik a globális kereskedelemben kapható „kínai méz”, az élettanilag teljesen haszontalan, méznek tűnő cukorszirup, amit a vásárlók az alacsony árak miatt megvesznek. A másik a méhek tömeges méhcsalád-összeomlása és kaptárelhagyása. Ez tavaly 20 százalék volt, idén tavaszra már 50 százalékot jósoltak. Az okokat egyelőre sem a Nébih, sem az Országos Magyar Méhészeti Egyesület nem tudja, de vizsgálja.

 

A bioméhészetben a védekezésnek is vegyszermentesnek kell
Fotó: Anna Reiff/Unsplush

Mézet jó áron nehéz venni, de eladni is. Ahogy az az Országos Magyar Méhészeti Egyesület és a méhészek tavasszal Székesfehérváron megrendezett konferenciáján is elhangzott, egy kiló méz előállítása egy termelőnek 700 forint, de az áruházak ennél alacsonyabban veszik át. Van, aki ennek ellenére is hajlandó az együttműködésre, mások a termelői értékesítés vagy az export mellett döntenek (az akácméz 90 százaléka például külföldre kerül).

Könnyen belátható, hogy a bioméhészetek száma stagnál évek óta. 2004-ben a termelők 1-2 %-a készítette, ma 4-5 %-ról beszélünk. A bioméz-készítés persze szigorú feltételrendszerhez között, ilyen például az, hogy csak Pannon méh tartható bioméz készítéséhez. A virágporhordás idején 3 kilométeres körön belül a virágzó növények ökológiaiak vagy természetesek legyenek, ez szintén előírás. A kaptárok főként természetes anyagokból állhatnak, az új műlépek bioviaszból, ha ez nincs, akkor igazoltan szermaradványokat nem tartalmazó, fedelezésből származó viaszból készüljenek.

A kaptárokban csak természetes anyagok lehetnek, tilos szintetikus méhleűzőket alkalmazni, nyitott fiasítást tartalmazó lépből pörgetni, anyák szárnyát kurtítani és a méhek elpusztításával együtt járó módon nyerni ki a termékeket. Az úgynevezett Alap-feltételrendszer tartalmazza a kártevők elleni védekezést is (az egyik leggyakoribb az ázsiai nagy méhatka), melyet szintén vegyszermentesen kell biztosítani.

Az ökológiai gazdaságoknak minimum egy évet kell várni az átállásra, tehát az eljárást hozzá kell igazítani a gazdák addigi gyakorlatához. Akármilyen kedvezőtlen is a helyzet jelenleg, a biotermékek széleskörű népszerűsödése egy lehet azon indokok közül, ami talán mégiscsak fellendülést hozhat idővel.

About The Author

Vélemény, hozzászólás?