Hároméves kísérleti programot indított el az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet. Azt vizsgálják, hogyan fokozható a növények ellenállása stresszes körülmények esetén.
A talaj nem mindig tudja teljesíteni a növény fő szükségleteit: a nitrogén, foszfor és kálium tartalmat, noha a megfelelő fejlődéshez mindhárom tápelem jelenléte fontos. A SZIE soroksári Tangazdaság Ökológiai Gazdálkodás ágazatában útnak indítottak egy hároméves kísérleti programot, mely azt vizsgálja, miképpen fokozható a növények ellenálló képessége a tápanyag- és vízhiány okozta stresszes körülmények között.
Összesen több mint 250 parcellát alakítottak ki a kutatók a célra. A SoIACE projekt keretében zajló komplex kísérlet egyik felében eltérő fajtájú burgonyagumókat ültettek el háromféle kísérleti oltóanyaggal, baktériumokkal és gombákkal. Ezek hozzásegíthetik a növényeket a tápanyagok gyorsabb, hatékonyabb felvételéhez a talajból.
Fotó: Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet
A kísérlet másik felében elővetemény kezelést alkalmaztak: tavaly váltakozva rozs illetve szója elővetemény volt az idei burgonya parcellák helyén. A szakemberek arra kíváncsiak, hogy a pillangós elővetemény (szója) nitrogénkötő képessége hogyan befolyásolja a burgonya idei teljesítményét.
Hogy tovább bonyolítsák a képet, tájékoztat a kutatócsoport, a növények eltérő tápanyag- és vízutánpótlási kezeléseket kapnak, így lesznek köztük mindennel jól ellátott, tápanyaghiányos, vízhiányos és kombinált stresszel kezeltek is.
A SolACE – Solutions for improving Agroecosystem and Crop Efficiency for water and nutrient use – célja az agroökoszisztéma és a termelés hatékonyságának javítása a víz- és a tápanyagfelhasználás terén. Az európai mezőgazdaságnak nagy kihívásokkal kell szembenéznie, az egyik leglényegesebb a növekvő csapadékváltozás, a másik az NP műtrágyák csökkentett felhasználása. A SolACE olyan megoldásokat (stratégiákat és eszközöket) dolgoz ki, amelyek ötvözik az új növényi genotípusokat, valamint az agroecosystem menedzsment újításokat a víz- és tápanyag-felhasználás hatékonyságának javítása érdekében. Számos mezőgazdasági kontextust vizsgálnak az európai pedoklimatikus régiók és mezőgazdasági rendszerek között.
You may also like
-
Virágos sávok kialakításával segíthetjük a biodiverzitást akár a kertünkben is
-
Egy magyar kutató rájött, hogyan védhető meg a vitamindús kápia paprika a melegtől
-
Annyi sok haszna van a közösségi kerteknek, hogy éppen most is kialakítanak egyet
-
Tájfajta paradicsomok Magyarország kiválóságai között
-
Segít megtervezni a biokerted egy új magyar applikáció