Tavaly Németországban 11 milliárd eurót költöttek biotermékekre, 5,5 százalékkal többet, mint egy évvel korábban

Egy újranemesített magyar meggyfajta az egyik legegészségesebb gyümölcsünk

Kutatók a szupergyümölcsök fogyasztását javasolják, melyek lényegesen több kedvező hatóanyagot tartalmaznak, mint társaik. Ilyen a meggyek közt a Pipacs 1, amelynek kiemelkedő az antioxidáns képessége, és rendkívül jók egyebek közt a daganatok megelőzésére. A fajtát a nyolcvanas években kezdték el nemesíteni.

A Rákkutatási Világalap napi 600 gramm zöldség- és gyümölcsfogyasztást ajánl a daganatos betegségek prevenciója érdekében. Magyarországon ez az érték 300–400 gramm.

A gyümölcsök kedvező egészségi hatását egyre több tanulmány támasztja alá. Ez a hatás elsősorban a héjban és húsban felhalmozódó úgynevezett polifenolos vegyületeknek tulajdonítható.Ezek a vegyületek számos kedvező tulajdonsággal rendelkeznek, melyek a jelenlegi ismeretek szerint főleg megelőző, preventív hatásúak. Ezek közül a legjelentősebb antioxidáns hatásuk.

Ennek segítségével elsősorban a fokozott káros és szabad gyök reakciókkal szembeni védelmet biztosíthatják a szervezetnek, az oxidációs folyamatok lassításán keresztül. Gyulladáscsökkentő és immunserkentő hatással ugyancsak rendelkeznek. Daganatellenes (antikarcinogén) vegyületeknek is nevezik őket. A gyümölcsök egy része a flavonoidok, az egyéb étrendi antioxidánsok, így az E- és C- vitamin élettani hatását fokozhatják, mivel azokkal egymást támogatják, erősítik, és segítik regenerálásukat.

A lakosság sehol nem fogyaszt megfelelő mennyiségű gyümölcsöt vagy zöldséget, de született egy megközelítés, amely az úgynevezett szupergyümölcsök választását javasolja. A szupergyümölcsök kiemelkedően gazdagok a kedvező vegyületekben.

Dr. Hegedűs Attila egyetemi tanár, az MTA doktora, a Kertészettudományi Kar vezetője és legfőbb képviselője, valamint munkatársai gyümölcsfajták összehasonlítása során kimutatták, hogy egyazon faj fajtái között is jelentős mértékű különbség van több polifenolos vegyületcsoport mennyiségében. Vagyis: egy fajon belül is eltérő az egészségvédőanyag-tartalom. Több olyan meggy típust találtak, melyek összes polifenol tartalma jelentősen meghaladja a többi fajtára jellemző értékeket. Ezeket nevezzük szupergyümölcsöknek.

A gyümölcshús és gyümölcslé színe (antocianintartalma) alapján a meggyfajták két csoportba sorolhatók: az egyik csoportba az úgynevezett amarella meggyek tartoznak (a gyümölcshús világos, a leve csaknem színtelen), míg a morello típusú meggyeket sötétpiros hússzín jellemzi, és festő levűek. Azt már korábban is tudták, hogy sötétebb húsú meggyeknek magasabb az antioxidáns tartalma. Ilyen a Csengődi, Érdi Jubileum, Fanal, Oblacsinszka, Sárándi,Cigánymeggyek. A világosabbaknak alacsonyabb.

Nemrégiben a kutatók tíz meggyet vettek górcső alá, és a fajták közül a Csengődi és a Kántorjánosi mutatta a legnagyobb antioxidáns kapacitást. Ezekben több antioxidáns hatású vegyületet is van, a legjelentősebbek a melatonin , a perillil-alkohol, az ellagsav és a flavonoid komponensek , köztük az antocianinok.

A sötétebb húsú meggyeknek magasabb az antioxidáns tartalma

Egy másik vizsgálatban a kutatók nyolc különböző csonthéjas faj eltérő számú genotípusát hasonlították össze a meggyfajták gyümölcsének antioxidáns kapacitásával és összpolifenol-tartalmával.
Kilenc fajt, összesen 133 fajtáját jellemeztek. Közel 100 gramm friss tömegű, magozott, de a héjától meg nem fosztott gyümölcsből készültek a vizsgált kivonatok.

Az antioxidáns kapacitás szempontjából sorrendben a legalacsonyabb tartalmú a cseresznyeszilva és őszibarack, ezt követi a kajszi, majd a japánszilva és a cseresznye, nála magasabb a meggy, a legmagasabb pedig a kökény antioxidáns tartalma.

A legnagyobb antioxidáns kapacitás a Pipacs 1 gyümölcsét jellemezte: értékei közel négyszer nagyobbnak bizonyultak az Újfehértói fürtös értékeinél. Ez azért volt meglepő, mert a Pipacs 1 a világos meggyek közé tartozik. A fajtát a nyolcvanas években kezdték el nemesíteni.

Ez az érték többszörösen felülmúlja az alma, a szamóca, a málna és a piros ribiszke átlagos antioxidáns kapacitását, és eléri a feketeribiszke-fajták gyümölcsére jellemző antioxidáns kapacitás értékeinek alsó határát. A szintén világos gyümölcshúsú, sárga-piros tarka gyümölcsű, nem festő levű Ferrador cseresznyefajta antioxidáns kapacitása is felülmúlta több, antocianinban gazdag cseresznye antioxidáns kapacitását.

A meggylé hatását is vizsgálták, ekkor egyebek közt kimutatták humán kísérletek alapján, hogy a túlzott fizikai igénybevételből eredő izomsérülések kialakulása is mérsékelhető meggylé fogyasztásával . A nyálban megtalálható, káros baktériumokkal szemben megnyilvánuló antibakteriális hatás is fokozódott, ez különösen igaz a meggy érésével párhuzamosan.

A legerősebb hatást a gyulladások kezelésében a legnagyobb antocianintartalmú Érdi jubileum fajta mutatta. Humán vastagbéldaganat sejtek növekedését, és egerek emésztőszervi daganatsejtjeit is sikerült mérsékelni a meggyben lévő magas antioxidánsokon keresztül.

A legnagyobb antioxidáns kapacitás a Pipacs1 meggyben volt

A koleszterinszint csökkenésével kapcsolatban is jelentős eredményeket mutattak ki. A vizsgálatokhoz három meggyfajta gyümölcsét használták: a kiemelkedő antioxidáns kapacitású és polifenoltartalmú Pipacs 1 és Fanal meggy, valamint a jelentősen kisebb polifenoltartalmú Újfehértói fürtös fajta gyümölcsét. A vérplazma összkoleszterinszintjét a Pipacs 1 és a Fanal fajta fogyasztása 10 napos kezelést követően több mint 30 százalékkal mérsékelte. Az LDL-koleszterin mennyiségében ugyanez a tendencia volt kimutatható.

A kutató szerint az eredmények újdonsága abban rejlik, hogy bizonyítják: a különböző mennyiségű polifenolt felhalmozó meggyek fiziológiai hatása eltérő.

A lehetőségek tárházát tovább bővíti, hogy a polifenolok számos más betegséggel szemben (például bizonyos daganatok, szív- és érrendszeri betegségek) is védelmet nyújthatnak. Így a vizsgálatokat széles körben tovább kell folytatni.
Forrás: www.akademiai.com

Vélemény, hozzászólás?