A McDonald’s egy berlini étteremében tíz napig nem használtak műanyagot. Bár eleinte meglepte a vevőket az új szervírozás, nyitottak voltak a váltásra. Ez azért is jó hír, mert tavasszal Nagy-Britanniában, egy hasonló kísérlet során, a vásárlók követelték vissza a műanyag szívószálakat a meki üdítőihez.
Úgy tűnik, tetszett a vevőknek a McDnald’s új kezdeményezése. „Olyan nap volt, mint a többi, beültünk ebédelni a kollégáimmal az étterembe, és a szokásos menüt rendeltük. Csak éppen a sült krumpli és a ketchup csomagolásával nem stimmelt valami” – mondja egy német nő a youtubon.
Amit tapasztalt, az a McDonald’s egy új kísérletének kezdete volt.
Félig zöld hulladékból készített papírdobozokban adták a hamburgert, a ketchupot pedig ehető kis ostyaszerű tésztákban adagolták. A vállalat tervezi a műanyagpoharak beszüntetését is, az alternatív megoldás a zöld karton lesz.
A szívószálakkal még kísérleteznek, több lehetőség is mutatkozik, hiszen a tervezők szinte havonta dobják piacra az újrahasznosítható anyagokból készült termékeket. A zöld hulladék alapú karton lesz az egyik fő csomagolóanyaguk. A salátákat is papírtálcába teszik majd, mert a berlini tesztben ezt is nagyon jól fogadták a vevők.
Ami nem vált be, az a McFlurry fagylaltokhoz adott fa kiskanál. Ezen még kísérleteznek a cég szakemberei. A vállalat fokozatosan áll majd át a műanyagmentességre. A tervek szerint 2020 végéig csak Németországban mintegy ezer tonnával csökkenthető a plasztik alapú hulladék.
Holger Beeck, a McDonalds környezetvédelemért felelős vezetője a Tagesspiegelnek elmondta, hogy nem akarnak úgy tenni, mintha világ megmentői lennének. Önszántukból kezdtek a műanyagmentes működésbe, de tulajdonképpen előre menekülnek, mert tudják, hogy az uniós szabályozást, ami a műanyag-hulladékok felhasználását illeti, egyre szigorodik.
A vállalat egyébként már tett lépéseket ezen a téren, több-kevesebb sikerrel. 2018-ban beszüntették Nagy-Britanniában a műanyag szívószálak használatát, és feloldódóakat vezettek be helyettük. A vásárlóknak ez olyannyira nem tetszett – elsősorban azért, mert vagy bizarrnak, vagy az egészségre károsnak találták a feloldódó szívószálat, amit az üdítővel együtt megisznak -, hogy 40 ezren írtak alá petíciót, és követelték vissza a szívószálakat.
Fotók: Unsplash