Zökkenőmentesen vették a zöld újításokat a Művészetek Völgye látogatói

Tíz nap, ezerötszáz program, kétszázezer művészetkedvelő. Ezzel az összesítéssel zárt tegnap az idei művészetek völgye, ahol idén komoly hangsúlyt kapott a környezetvédelem is. A szervezők nagyjából 40% csökkenésre számítottak a keletkezett szemét térfogatát tekintve.

A Völgyben az elmúlt öt évben mindent megtettünk azért, hogy kivegyük a szemétből a hasznosítható anyagokat. A vendéglátóhelyekre üveggyűjtő konténereket telepítünk a fesztivál elején. A depóban kiválogattuk a PET-palackokat, az aludobozokat, a kartonpapírt és a fóliát. Sokáig gondot okozott a hulladékban található ételmaradék, de az elmúlt két évben már köteleztük a vendéglátósokat a külön gyűjtésre. Az összes hulladék 15-20 százalékát anyagában dolgoztuk fel az elmúlt években – tájékoztatta lapunkat Oszkó-Jakab Natália, fesztiváligazgató.

Idén különleges volt a helyszín annyiban is, hogy lerakóra nem került egy gramm hulladék sem, mert a maradékból ún. RDF-tüzelőanyag készül, amit a cementgyárakban energetikailag hasznosítanak.

Fesztiválozók, művészet és környezetvédelem a Völgyben

A látogatószám növekedésével az utóbbi pár évben egyre több hulladék keletkezett, tavaly összesen 45,7 tonna. Ennek jelentős része műanyag- tányér, pohár és evőeszköz volt. Az idei fesztiválon a poharak visszaválthatóak voltak, a többi műanyag pedig kötelezően politejsav alapú. Utóbbit teljes mértékben külön gyűjtötték, és ipari komposzttelepen dolgozzák majd fel. – Ennek dokumentált gyakorlata még nincs Magyarországon, ezért a lebomlás fizikai és kémiai folyamatát a kutatók vizsgálni fogják.

A látogatók nagyon jól vették az újításokat, zökkenőmentesen működött minden bevezetett intézkedés. A szervezők nagyjából 40% csökkenésre számítottak a keletkezett szemét térfogatát tekintve, az összesítések most zajlanak.

Vélemény, hozzászólás?