Új védjegyeket hozott létre a Magyar Termék Nonprofit Kft. a termékek kiválóságának és környezetbarát tulajdonságának tanúsításra. A Kiváló Termék és az ÖKOlogikus jelölésért már jelentkezhetnek a magyarországi gyártók.
A két új védjegyet élelmiszerek és más termékek egyaránt megszerezhetik. Ezekre bármely magyarországi gyártó pályázhat, amelynek a terméke megfelel a Magyar Termék védjegyek alapkövetelményeinek. Az új védjegyek a vásárlók számára azt is igazolják, hogy a terméket belföldön gyártották.
Benedek Eszter, a kft. ügyvezetője az új védjegyek bemutatásának sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a jelölések kiemelkedő lehetőséget nyújtanak a gyártók számára termékeik megkülönböztetésére, a vásárlók számára pedig megbízható információt adnak a bolti kínálatban található kiváló, illetve környezetbarát termékekről.
Krämer Tamás a tanúsítási projektek szakmai vezetője, a ConsAct Kft. ügyvezetője a két új védjegy odaítélésének feltételeiről és folyamatáról elmondta, hogy a kiválóságot, illetve környezetbarátságot gyakorlatias, átlátható, könnyen megérthető, előre meghatározott szabályrendszer alapján független szakemberek állapítják meg. Mivel ezek a követelmények nem termék specifikusak, így a tanúsítási rendszer azonnal és automatikusan követi a törvényi követelmények, valamint a termékekkel kapcsolatos elvárások változását.
A Kiváló Terméknél egyszerre vizsgálják a termék minőségét és a gyártó megfelelőségét, az ÖKOlogikus védjegynél pedig komplexen értékelik a terméket, valamint annak csomagolását és gyártását, továbbá az előállító szervezet környezetbarát jellegét, fenntartható működését.
Két termék tanúsítása már le is zárult: az első Kiváló Termék védjegy a Naturlandé, az első ÖKOlogikus jelölés pedig a Creptóé lett – kölölte az MTI.