Hulladékkal tüzelnek, noha hallottak a kockázatokról  

A szálló por miatt a hétvégén is több városban volt rossz a levegő minősége. Ennek jelentős részét a lakossági fűtés okozza. 

Az emberek többsége úgy véli, a szálló por (PM10 és PM2,5) nagyrészt az iparból és a közlekedésből származik – derült ki a TNS–Kantar-Hoffmann piackutató cég tavaly év elején végzett közvélemény-kutatásából. Pedig a fentiek valójában csak 25 százalékban okolhatóak a légszennyezettségért, mert nagyobb részt a lakosság okozza a szennyezést. A válaszadók 14 százaléka “ismerte be”, hogy hulladékkal is tüzel. A közvélemény-kutatásból az is nyilvánvalóvá vált, hogy mindeközben az emberek 25 százaléka szerint a légszennyezettség a legnagyobb környezetvédelmi probléma – közölte Rácz András, az agrárminisztérium környezetért felelős államtitkára egy tegnapi sajtótájékoztatón.

A közvélemény-kutatás szerint minden negyedik magyar háztartásban égetnek hulladékot kályhában, kazánban, minden ötödikben pedig a szabadban. Ennek csak az egyik oka az ismerethiány, de a felelőtlenség és a szegénység is szerepet játszik a szabálytalan lakossági hulladékégetésben, ugyanis a válaszadók egy része elismerte, hogy hallott a kockázatokról (egészségügyi, környezeti). A bútorlapok, farostlemezek például sokaknak szolgálnak tüzelőanyagként telente, pedig ezekkel sem szabad tüzelni, ráadásul nem is magas a fűtőértéke.

A Nemzetközi Alkalmazott Rendszerelemzési Intézet (IIASA) adata szerint az EU-ban a háztartások szilárd tüzelése az összes energiafelhasználás mindössze 2,6 százalékát teszi ki, ugyanakkor az egészségre leginkább káros légszennyező anyagok, a rendkívül apró részecskék (PM2,5) 46 százaléka innen származik. Magyarországon ezek az arányok 4, illetve 74 százalék.

Idén március 5-én lépett hatályba az Országos Tűzvédelmi Rendelet, mely szerint az élet és értékvédelem jegyében a belterületi ingatlanok használata során keletkezett hulladék szabadtéri égetése tilos (azaz csak az adott település önkormányzati rendeletében kijelölt időszakban és módon lehet). Ezen lépéssel előtérbe helyezheti a komposztálást, mely kiemelt lehet a környezetvédelem szempontjából.

A légszennyezettség és a fűtési költségek csökkentéséről a www.futsokosan.hu oldal tájékoztat.

Vélemény, hozzászólás?