Megjelentek a komposztálható kávékapszulák a nagyobb kávégyártóknál is

Az egyik világcég  első komposztálható kávékapszula szériája a napokban került forgalomba. A cél, hogy a világszerte évente elhasznált 20 milliárd kapszula további növekedését visszaszorítsák. Az iparilag komposztálható kapszula alapanyaga biopolimer, ami ipari körülmények között hat hónap alatt komposztálódik. 

 

Néhány éve kisebb gyártók komposztálható kávékapszulákat vezettek be, de az igazán nagy kávéforgalmazók kimaradtak ebből. A Guardian most hírt adott arról, hogy a Lavazza olasz eszpresszó óriás a teljes háztartási kapszula-választékát új, környezetbarát kapszulákra cseréli le – ugyanazon a kiskereskedelmi áron – az év végéig.

A felmérések szerint az Egyesült Királyságban minden nap 95 millió csésze kávét fogyasztanak, így az egyre szélesebb körben alkalmazott kapszulák környezeti veszéllyé váltak, hiszen hulladékként a lebomlási idejük akár több száz év is lehet. Jelenleg évente 20 milliárd kapszulát használnak fel világviszonylatban. A kapszulák anyaga összetett, általában műanyag, fólia és alumínium keveréke.

A Lavazza most biopolimer-alapú Eco Caps kapszulákat vezet be. Persze a biopolimer környezetkímélő volta nem feltétlenül egyértelmű: az anyag előnye az, hogy előállításának kisebb az ökológiai lábnyoma, mint a sima polimereké. Ám több fajtája ismert, és kérdés, hogy az adott fajta (ez esetben a kapszula anyaga) valóban lebomlik-e komposztálási körülmények között. A biopolimerek veszélyeiről itt írtunk.

A Lavazza állítása szerint a kapszulák ipari komposztálóban hat hónap alatt bomlanak le. Amennyiben a helyi önkormányzat engedélyezi, akkor a használt kapszulákat a felhasználók ezentúl beledobhatják a szerves háztartási-hulladékgyűjtőkbe. Ha ez nem lesz elérhető, akkor a Lavazza összeállt a TerraCycle hulladék-szolgáltatóval, és létrehoztak egy nyilvános hozzáférési pont-hálózatot a fogyasztók számára. Az iparilag komposztálható kapszulákat a lakosság összegyűjti, majd ezekben a tárolókban helyezheti el, ahonnan a komposztálóba kerülnek.

David Rogers, a Lavazza UK ügyvezető a cég céljairól így nyilatkozott: „Ez a jelentős beruházás megerősíti elkötelezettségünket a fenntartható fejlődés iránt.”

Mindeközben kijött egy új kutatási eredmény is, ami szerint az Egyesült Királyságban az emberek több mint egyharmada zavarban van a tekintetben, mit lehet újrahasznosítani, és mit nem. 72% -uk elismeri, hogy akkor is összezavarodnak, amikor megpróbálják megérteni a különböző újrahasznosítási eljárásokat.

Vannak egyébként egyéb, a környezetet támogatni akaró igyekezetek is: a Nespresso  például arra ösztönzi az Egyesült Királyság kávéfogyasztóit, hogy küldjék vissza használt alumíniumkapszuláikat a gyártónak.

A piacon a legtöbb komposztálható vagy lebomló kapszulát eddig csupán kisebb márkák forgalmazták. A ‘Halo online’ kiskereskedelem által készített, 100% -ban komposztálható kapszulákat, amelyek cukornádból és papírpépből készültek, el lehet helyezni otthoni komposztba vagy élelmiszer-tartályba is. A Hardo társalapítója, Richard Hardwick elmondta: „Az iparág egyik legfontosabb kihívása ma az egymillió tonna hulladék, amelyet a kávégyárak termelnek”.

Fotó: Unspash

 

 

 

About The Author

Vélemény, hozzászólás?