Jönnek a közel nulla energaiaigényű házak – de mit jelent ez a gyakorlatban?   

Az épület energiaigényét az összesített energetikai jellemző méretezett értékéhez viszonyítva legalább 25%-os mennyiségben olyan megújuló energiaforrásból kell biztosítani, amely az épületben keletkezik, az ingatlanról származik vagy a közelben előállított – fogalmaz a TNM** rendelet. De mit is jelent ez a gyakorlatban? Mennyivel drágul meg majd az építkezés? Lesznek kibúvók, kiskapuk? 

Szerző: Lantos Tivadar

A megújuló energia használata egyre inkább terjed az egész világon, ehhez minden bizonnyal a hazánkban is életbe lépő TNM rendelet módosítása is hozzá fog járulni. Az épületekre vonatkozó előírások egy három lépcsős elvárásrendszerben öltenek testet. Ennek lényege az, hogy konkrét minimum-elvárások jelennek meg minden egyes fő épületszerkezetre nézve (falak, nyílászárók, tető, zárófödémek, stb.) egy minimálisan elvárt hőátbocsátási tényező (U-érték, W/m²K) formájában. Ez az, amit egy laikus építkező is viszonylag könnyen értelmezhet.

Elvárások fogalmazódnak meg arra nézve, hogy az összes határoló szerkezeten keresztül (falak, lábazat, tető, alap) együttesen mekkora lehet a maximális hőveszteség. Ebbe már sok egyéb szempont is belejátszik (pl. a hőhidak), ezt már csak szakember tudja kiszámítani. A teljes hőveszteséget az ún. fajlagos hőveszteség-tényezővel fejezik ki, a rendelet erre nézve is meghatároz egy minimum-értéket.

A legmagasabb szinten már megjelennek gépészeti szempontok is, azaz azt is figyelembe veszik, hogy mekkora hatásfokkal állítjuk elő a fűtéshez/hűtéshez szükséges energiát, mennyi megújuló energiát termelünk, mennyire használjuk ki a passzív energiaforrásokat. A végeredmény egyetlen mérőszám, az összesített energetikai jellemző (kWh/m²/év-ben mérik), ez jellemzi az épület fajlagos primer energiaigényét. Erre is vannak elvárások, és ez képezi az energiatanúsítás során megállapított osztályba-sorolás (A⁺, A, B, stb.) alapját is.

Jelenleg a rendelet egy ún. költségoptimalizált szintet határoz meg, ezek mellett az elvárások mellett lesz optimális 30 év alatt a megtérülés/befektetett összköltség (beruházás+fenntartás) arány. Egy tanulmány alapján a magyarországi épületállomány átlagánál ezek a hőtechnikai elvárások még viszonylag kis költségráfordítással elérhetőek. Ez azonban még nem biztosítja az Európai Unió által elvárt „közel nulla” energiafogyasztási szintet.

A második szigorítási lépcső legkésőbb 2020. december 31-t követően kötelező. Akkor lesz közel nulla energiaigényű egy épület az épületek energetikai jellemzőinek tanúsításáról szóló kormányrendelet szerint, ha a költségoptimalizált szinten megvalósult vagy annál energiahatékonyabb épületben, a primerenergiában kifejezett éves energiaigény legalább 25%-át olyan megújuló energiaforrásból biztosítják, amely az épületben keletkezik, az ingatlanról származik vagy a közelben előállított. A 25 százalék biztosítható a tetőn elhelyezett napelemből, beépített hőszivattyúval, napkollektorral, de akár szélkerékkel is. A napelem még mindig drága, de számtalan olyan, a piacon ma is kapható berendezés építhető majd be, amely a 25 százalék elérését segítheti. Ilyen lehet a hőszivattyús villanybojler.

A napkollektorokról már sokan lemondtak, de előfordulhat az a forgatókönyv is, hogy ennek fényében újra keresett termék lehet. Ha megfelelően méretezett, és a feleslegesen termelt hőenergiát nyáron képesek vagyunk hasznosítani, a napkollektor is lehet egy jól működő rendszer hasznos része.

Egy szó, mint száz, nem szabad megijedni az új rendelettől, hanem alkalmazkodni kell hozzá tervező és kivitelező szinten. A jövőben lényegesen fel fog értékelődni a gépész tervezők szerepe. Egy hőszivattyús, illetve megújuló energiával is működő lakást nem szabad tervező mérnök nélkül építtetni. Való igaz, hogy ma még a jogszabály nem követeli meg a gépész vagy villamos kiviteli terveket, de ezek nélkül nagy kockázatot vállalnak az építtetők. Számtalan rossz példa igazolja ma is ezt az állítást.

A szerző villamosmérnök, a VGF szaklap szakújságírója