Számos bejelentés érkezett az elmúlt években arról, hogy hódok megtelepedését észlelték a különböző vízfolyások, patakok vagy épp a Lázbérci-víztározó kifolyó csatornájában – írja közleményében a Bükki Nemzeti Park Igazgatósága.
Pedig a hódok európai és magyarországi története nem alakult ilyen kedvezően az elmúlt évszázadokban. Régen Európa és Ázsia mérsékeltövi erdeiben, minden folyó- és állóvíz mellett előfordultak, de a XIX. század végére egyedszámuk becslések szerint mindössze 1200 példányra csökkent. Élőhelyeik átalakítása, megszűnése mellet a szinte teljes kontinensnyi kipusztulását az is okozta, hogy böjti időszakban intenzíven vadászták a húsa miatt, mert vízben élő állatként halnak tekintették, így akkor is fogyaszthatták. De irtották a pézsmája és a bundája miatt is. Magyarországon az utolsó példányt 1854-ben, Ács község közelében, a Concó-patak partján ejtették el. A Nagyalföld területéről azonban valószínűleg már az 1600-as évekre kipusztult.
Hazánkban az időközben megerősödött nyugat-európai állományból hód-visszatelepítések 1991-ben kezdődtek a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság szervezésében, majd 1996-tól a WWF Magyarország vette át a program irányítását. Ezzel egyidőben azonban nyugatról megindult ennek a rágcsálófajnak a természetes visszatelepülése, egyre több helyen észlelték nyomait, vagy látták az állatokat a Duna, Mura, illetve a Rába mentén.
Napjainkra gyakorlatilag hazánk minden jelentősebb vízfolyására eljutottak a hódok. A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság működési területén először 2013-ban figyeltek meg először olyan hódokat, amelyek a Tiszáról úsztak fel a zagyva-folyón, meglepve többek között az adácsi, hatvani, vagy épp a Bene-patak menti lakosokat. A következő évben egyre északabbra is megjelentek, elérték a Markazi-víztároló környékét. A terjedés nem állt meg azóta sem, előbb a Borsodi-mezőség patakjaiban, majd a Tarnavidéki Tájvédelmi Körzet vízfolyásaiban bukkantak fel, 2017-től pedig már Sajót és mellékét illetve a Takta-folyót is meghódították. Jelenleg már nem számít szenzációnak, ha az Igazgatóság valamelyik vízteréről érkezik a hódok megjelenésével kapcsolatos bejelentés. A hód egyébként védett állat, pénzben kifejezett természetvédelmi értéke 50 000 Ft.
Az köztudott, hogy a hódok vízben, vízközelben élik életüket, az talán kevésbé, hogy kedvelik a gazdag aljnövényzetű, erdős-bokros, meredek falú kötött agyagos, löszös talajú partszakaszok. Szeretik, ha a víz lassú folyású és nyugodt felszínű, és a növényzetet főként puhafák és cserjék alkotják. Az egy családra jutó ideális parthossz átlagosan 1000 m, de ez élőhelytípusonként változhat. A túl nagy vízszintingadozás nem kedvez a hódoknak, ugyanis a tartósan alacsony vízállás megakadályozza őket abban, hogy a kotorékaik gyakran vízalatti bejáratait úszva közelíthessék meg, míg a tartósan magas vízállás pedig a járatok elöntése miatt kedvezőtlen.
Amíg a jég nem válik teljesen áttörhetetlenné, a hódok mindig megújítanak rajta egy-egy léket, amelyen át ki tudnak járni táplálékot szerezni. Amelyik hód veszélyt észlel, farkát vízbe csapja, ezáltal hangot keltve figyelmezteti társait. Mivel a víz jól vezeti a hangot, messzebb levő társaik is értesülhetnek az ellenség közeledtéről.
Fotók: Bükki Nemzeti Park Igazgatóság
