Az őstermelők és a helyi piacok életét is felülírta a járvány, nehezen tudják termékeiket értékesíteni a zöldségtermeléssel foglalkozó gazdálkodók. Egy orosházi termelő most becsületkasszás árusítást vezetett be az érintkezés elkerüléséért.
Az őstermelők és a helyi piacok életét is felülírta a járvány. A napokban az agrárminiszter kérte az önkormányzatokat, hogy ne zárják be a helyi termelői piacokat, hanem a piacok rugalmasabb nyitva tartásával és óvintézkedésekkel segítsék elő azt, hogy a vásárlók ne egyidőben koncentrálódjanak és a kiváló minőségű magyar élelmiszerek mindenki számára elérhetők legyenek.
MTI/Rosta Tibor
Maguk a termelők sajátos akciókkal igyekeznek túladni zöldségeiken. Az orosházi Darók József őstermelő például úgy próbál segíteni a problémán, hogy a házánál, becsületkasszás fizetéssel értékesíti áruját, ezzel csökkentve minimálisra a vevőkkel való érintkezést. Az eljárás mindemellett környezetbarát is, hiszen nem kell szállítania az árut, kibocsátás sincs a zöldségek “utaztatása” alatt.
A becsületkasszás árusítás egyébként nem idegen hazánkban, az ország számos megyéjében látunk a házak elé kitett portékát és pénzgyűjtő-edényt. Nagyon népszerű Vas megyében, Fejér megyében vagy akár a Duna-kanyar falvaiban; a településeken tojást, termelői telejt, de akár idény szerűen tavasszal virágokat, később epret, málnát, sárgabarackot is vásárolhatunk így.