Papírhulladékból készítenek talajjavító keveréket lengyel kutatók

A legyel Opole-i Egyetem kutatói a papírgyárakban keletkezett hulladékból egy speciális, talajszerkezet javító keveréket dolgoznak ki.

Az Opole-i Egyetem és a hulladékfeldolgozással foglalkozó Envipro Terratech cég együttműködési szerződést írt alá a napokban egy speciális talajdúsító keverék fejlesztésére, melyet a papírgyárakban keletkező hulladékokból nyernek írja az agropolska.pl

– Ez egy cellulóz alapú termék, azaz teljesen természetes. A Puławy-i Műtrágyázási és Talajtani Intézet első szakértői véleménye kimutatta, hogy a jelenléte a talajban növeli a talaj PH-értékét, biztosítja a humuszképződést és a vízmegtartást – mondja Wojciech Musiał, az Envipro elnöke.

– Tehát három problémára is megoldást nyújt a modern mezőgazdaságban –  a vízhiány, a savasodás és a humuszhiány, amelyet például a növények monokultúrája okoz. De megoldunk egy másik problémát is, ez pedig a papírgyártásból származó  cellulóz-felesleg. Évente félmillió tonna papírhulladékot értékes mezőgazdasági adalékanyaggá alakítunk a talajminőség javítása érdekében – tette hozzá Musiał.

Marek Masnyk, a Varsói Egyetem rektora úgy véli, hogy az akadémiai kutatás és az üzleti vállalkozás összekapcsolása jó példa a sztereotípia felülírására, amely szerint az egyetemi oktatók olyan kérdésekkel foglalkoznak, amelyeknek a gyakorlati alkalmazáshoz nincs sok köze. “Kutatásaink eredményét végül az üzleti világ képviselői fogják felhasználni”- magyarázta prof. Masnyk.

A kutatók remélik, hogy a lehető leggyorsabban bekerül a termék a kereskedelembe, és arra is számítanak, hogy más tudományágak szakértőit  is ösztönzik a lengyel mezőgazdasági termelőket segítő egyéb fejlesztésekre.

Vélemény, hozzászólás?