Védik a gorillákat is a koronavírustól

Jelenleg a gorillákat elzárták a látogatóktól, ugyanis esély van arra, hogy az emberszabásúak is fogékonyak a koronavírusra.

 

2020. június 1-ig a nemzeti parkok, és ezzel együtt a gorillák is el lettek zárva a látogatóktól. A világon élő összesen 1,063 hegyi gorilla körülbelül 60%-a szokott már hozzá a természetvédelmet, a turizmust és a kutatásokat elősegítő emberek jelenlétéhez (pl. park személyzet, turisták, kutatók, állatorvosok, stb.). Ezek a gorillák naponta kerülnek közeli kapcsolatba emberekkel, ezért esetükben az emberi kórokozók átterjedésének kockázata különösen magas – olvasható a Jane Goodall intézet facebook oldalán.

Ma még nem ismeretes, hogy az emberszabásúak fogékonyak –e a SARS CoV-2 vírusra. Azt viszont tudjuk, hogy a nagy emberszabásúak, beleértve a gorillákat is, hajlamosak emberi légúti megbetegedésekkel való megfertőződésre. 2009-ben az emberi metapneumovírus (HMPV) súlyos légúti megbetegedéseket és két hegyi gorilla halálát okozta. Többek között ugyanennek a vírusnak a felbukkanása a vadon élő csimpánzoknál is megbetegedésekhez és az állatok elhullásához vezetett.

A SARS CoV-2 vírus (és bármilyen más patogén) állatokra való átvitele úgy előzhető meg a leghatékonyabb módon az emberhez szokott, Ugandában, Ruandában illetve a Kongói Demokratikus Köztársaságban élő keleti (hegyi és Grauer) gorillák esetében, hogy minimalizálják a fertőzött személyek és a gorillák közvetett vagy közvetlen érintkezését.

Mivel a gorillákra nézve kockázatos a betegségek átterjedése, a felelős turizmus létfontosságú ezeknek a veszélyeztetett állatoknak a hosszú távú védelmében. Felmerül a kérdés, hogy jobb –e, ha a gorillák nem szoknak hozzá az ember jelenlétéhez, de a tudományos kutatások szerint az emberhez szokott állatok olyan színvonalú védelmet és állatorvosi gondozást kapnak, ami hozzájárult ahhoz, hogy mára ők az egyedüli vadon élő emberszabású faj, amelynek az egyedszáma folyamatosan nő.

A Gorilla Doktorok csak az emberhez szokott gorilláknál tudnak aktívan tevékenykedni. Emberhez nem szokott egyedekhez nem tudnak eléggé közel férkőzni, ami azt jelenti, hogy megbetegedések fellépésekor a szakemberek beavatkozásának lehetősége igen korlátozott. Az, hogy a hegyi gorilla populáció 60%-ban hozzászokott az emberhez, lehetővé teszi, hogy betegség vagy sérülés esetén közvetlen állatorvosi segítséget nyújtsanak.

Az érintett csoportokban az éves szaporulat mintegy fele ennek a munkának köszönhető. A körültekintően, biztonságosan vezetett gorilla turizmus jelentős bevételt jelent a parkoknak, amelyet a gorillák védelmének megszervezésére fordítanak. A Gorilla Doktorok támogatják a felelős gorilla turizmust és arra ösztönzik a turistákat, hogy aktívan segítsenek minimalizálni a betegségek átvitelének kockázatát.

Jelenleg a gorillák és a nemzeti parkok látogatása nem lehetséges. Egyelőre 2020. június 1-ig el lettek zárva a látogatóktól. Arra kérünk mindenkit, hogyha már otthon maradt nézze meg az online aukciónkat, aminek bevételét többek közt faültetésre fogjuk fordítani.

Fotó: Diane Fossey Foundation

Vélemény, hozzászólás?