Szúnygoinvázió idén is várható, ennek megelőzésére megkezdődött a 2020-as országos szúnyoggyérítési program. Márciusban már elkezdték feltérképezni a szúnyogok tenyészőhelyeit. A lárvákat biológiai úton irtják.
Első lépésként a Velencei-tó nádasaiban kiirtják a lárvákat, mégpedig biológiai eljárással. A katasztrófavédelem által felkért szakértők márciusban már elkezdték felmérni a rovarok tenyészőhelyeit, ennek során megállapították, hogy a nagyobb tavaknál a napokban már elkezdődött a lárvák fejlődése – mondta Mukics Dániel az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője.
Két lehetséges módja van a szúnyoginvázió kezelésének:
a kémiai szerekkel és a biológiai szerekkel történő. A kémiai irtás (ez a gyakoribb) nem szelektív, tehát nemcsak a rovarokra hat, belekerül a vizeinkbe, és a méreg a teljes ökoszisztémában megjelenik. A biológiai irtás csak a szúnyogokra hat, de jóval drágább.
A biológiai védekezés szúnyogszelektív, tehát nem hat csak a célzott rovarra. A Bacillus nembe tartozó baktériumokat alkalmazzák, vagyis az általuk termelt toxint (Cry4). Ezek a mikrobák olyan spórákat termelnek, melyeket a szúnyoglárvák elfogyasztanak. A spórákból olyan anyagok képződnek, melyek megtámadják a szúnyog bélbolyhainak falát. Az emésztőcsatorna tartalma a testüregbe kerül, ahol mérgezést okoz és elpusztítja a lárvákat. Az alkalmazási dózisok betartásával a vízi élőlényekre nem ártalmas, a szárazföldi rovarokra nincs hatással.
Most a biológiai eljárással ezt a természetben is megjelenő talajlakó baktérium által termelt, fehérje tartalmú folyadékot a vízbe juttatják ott, ahol a lárvák fejlődnek. A folyadékot repülőről engedik a Velencei-tó nádasaiba.
A biológiai eljárást a katasztrófavédelem minél nagyobb arányban akarja alkalmazni. Ám ehhez az szükséges, hogy a szakértők feltérképezzék azokat a területeket, ahol a szúnyogok kifejlőnek – mondta Mukics Dániel.