Bio sörfőzde kezdte el működését Gyulaváriban, egy műemléki védelem alatt álló kastély gazdasági szárnyában. A tervezett kapacitás évi 100 ezer liter biosör lesz.
Korábban, már a 19. században is főztek alkoholt a gyulavári Wenckheim-Almásy kastély épületében. Persze nem biosört. A most készített ital kizárólag bioalapanyagokból készül, vagyis minden alkotórésze, alapanyaga ökológiai gazdálkodásból kerül ki, amit szigorú eljárások mentén készült tanúsítások is bizonyítanak. Az ital az Exelbeer nevet viseli, gyártója a Körös-Maros Biofarm Kft.
Gróf Almásy Dénes 1933-ban hagyta lányára, Jeanne-ra a gyulavári birtokot, Szigetmajort a rajta lévő kúriával. A kastély építésének dátumát pontosan nem tudjuk, de a források alapján annyi bizonyos, hogy 1842-ben állt, ugyanis akkor már itt volt az említett szeszfőzde. A birtokon 1919-1945-ben malom, húsfeldolgozó, téglagyár működött.
Jeanne időközben férjhez ment Gróf Pongrácz Jenőhöz. A birtokon csak nyáron és ősszel tartózkodtak, olyankor nagy társaságot fogadtak, vadászatokat tartottak, a kastélyhoz tartozó 200 hold erdő ugyanis vadban rendkívül gazdag vadaskert volt. 1945-ben a gyárak, a gépműhely, és a területhez tartozó ingatlanok szövetkezeti tulajdonba kerültek. 1948-ig Gróf Almásy Ignác utódaié volt a kastély, majd a helyi TSz. raktáraként üzemeltették.
A rendszerváltás után gazdátlan épületegyüttest 1995-ben megvásárolta Gyula önkormányzata, majd 2004-ben eladta a Körös-Maros Alapítványnak, amely ezután teljesen rendbe hozta, a kúriában kialakított egy látogatóközpont, ahol a régió ökogazdálkodásáról tájékozódhatnak az érkezők.
Ráki Zsolt, a magyarországi magánszemélyek tulajdonában álló Körös-Maros Biofarm Kft. ügyvezető igazgatója a sörfőzde pénteki megnyitóján elmondta, hogy a kialakítás 200 millió forintba került. Ebből 90 millió forint kormányzati és uniós támogatás, a fennmaradó 110 millió forint pedig saját forrás volt. 700 literes főzési és 10000 literes erjesztési kapacitással rendelkeznek. A cég elsősorban a magyar piacon, áruházláncoknak, kívánja értékesíteni a sört.
Kis Miklós, az Agrárminisztérium vidékfejlesztéséért felelős államtitkára az MTI-nek azt mondta, hogy a kormány által kidolgozott vidékfejlesztési programmal az ökogazdálkodók és az élelmiszer-feldolgozók is nagy lehetőséget kaptak, illetve jelezte, hogy a nyár végére várhatóan dönteni tudnak az év első három hónapjában benyújtott támogatási kérelmekről, ami az ökogazdálkodók és élelmiszer-feldolgozók további, 50 milliárd forintos támogatását jelentené.
Az 1990-ben alakult Körös-Maros Biofarm Kft. növénytermesztéssel és állattenyésztéssel is foglalkozik. Több mint 1600 hektáron folytat bionövény-termesztést, illetve kétezer darabos szarvasmarha-állománya van, fele-fele arányban fejőstehén- és növendékmarha. Évente 6,5 millió liter biotejet állítanak elő, amelynek nagyobb részét kilenc országba exportálják. A cégcsoport 105 embert foglalkoztat, árbevétele 2017-ben egymilliárd forint volt, 2018-ban pedig már másfél milliárd.
Nyitókép: Unsplash
About The Author
You may also like
-
Ezt a néhány tényt csak kevesen tudják a tulipánról
-
Van egy jó fotód, ami a klímavédelemről üzen? Pályázz vele!
-
Beporzók: annyira megfogyatkozott a számuk, hogy már csak ezért is gondoljunk rájuk ma
-
Vadlovak: április végén kerül a mozikba a Vad Magyarország rendezőjének új természetfilmje
-
Szagoltad már a középkori Európát?