Donald Trump amerikai elnök kormányzata jelentősen enyhíti a gépkocsik károsanyag-kibocsátásának jelenlegi korlátozását – jelentette be Elaine Chao szövetségi közlekedési miniszter tegnap.
Az új szabályozás értelmében az autógyáraknak 2026-ig évente 1,5 százalékkal kell növelniük új autóállományaik üzemanyag-hatékonyságát. Az Obama-kormányzat normája szerint a gyártóknak ugyanezen időszakra évi 5 százalékkal kellett volna hatékonyabbá tenniük a gépkocsik károsanyag-kibocsátását.
Elaine Chao miniszter a döntés bejelentésekor azt hangoztatta, hogy az új rendelkezéssel mind az autógyártók, mind az új autót vásárolni szándékozó amerikaiak jól járnak. Az autógyárak – a kormányzat számításai szerint – mintegy 100 milliárd dollárt takaríthatnak meg, elemzők pedig arra számítanak, hogy csökken majd az új gépkocsik ára. Demokrata politikusok és környezetvédő szervezetek bírálták a döntést, arra figyelmeztetve, hogy megugrik majd az üvegházhatást kiváltó káros anyagok, azaz a kipufogógázok kibocsátása.
Aggodalmainak adott hangot Nancy Pelosi demokrata párti házelnök is. Az újságíróknak arról beszélt, hogy a kormányzat döntése árt a köz egészségének, és veszélybe sodorja az amerikai gazdasági biztonságot is. “A kormányzat üzemanyagnormákra vonatkozó tudományellenes döntése nyomán óriási mennyiségű szennyező anyag jut a levegőbe, és pont a lehető legrosszabbkor” – fogalmazott Pelosi, utalva az új típusú koronavírus járványára is.
A miniszter bejelentését követő első kommentárok azt jósolják, hogy egyes tagállamok bírósági úton támadják meg a döntést. Tavaly nyáron, amikor a Trump-adminisztráció megkezdte a környezetvédelmi intézkedések korlátozásainak enyhítését, Kalifornia vezetői titokban megegyeztek négy nagy autógyártó céggel (BMW, Ford, Honda, Volkswagen) arról, hogy a gyártók önként vállalják a jelenlegi kibocsátási normák fenntartását. Ehhez az egyezséghez akkor 12 másik tagállam is csatlakozott – közli az MTI.
Fotó: Unsplah
You may also like
-
2 milliárd tonnányi szén-dioxidot őriznek Ausztrália tengeri területei, sérülésük hatalmas veszélyt jelentene
-
Baj, ha kihalásszák a nagytestű halakat, mert a tengerekben rengeteg CO2-t kötnek meg
-
Megtisztítja a szmogos levegőt Varsó új falfestménye – 780 darab fát vált ki a belvárosban
-
Rekordmértékben csökken idén a szén-dioxid-kibocsátás
-
Nincs tilalom: számos településen a járvány ellenére is lehet zöldhulladékot égetni