A tiszavirág (Palingenia longicauda) egész Európában jelen volt korábban, ám napjainkra az élőhelyét adó folyók 95 százalékáról eltűnt. Ennek oka a szennyezés, valamint a szabályozás.
Lengyel Szabolcs, az Ökológiai Kutatóközpont tudományos tanácsadója az M1 aktuális csatornán kitért arra is, hogy a Hungarikum Bizottság 25. jubileumi ülésén, múlt csütörtökön úgy döntött, hogy felveszi gyűjteményébe a növényt. A döntés indoklása szerint:
A látványos rajzása révén közismert kérészünk, a tiszavirág védett természeti- és tájérték, nem csak hazánkban, de világviszonylatot tekintve is egyedülálló. A tárcavezető a szőregi rózsatőt méltatva elmondta, hogy fagytűrő képessége, hosszan tartó virágzási periódusa és sziromlevelei színjátékának intenzitása miatt is egyedülálló minőséget képvisel, méltán ismert és elismert exportcikkünk.
Video: Hortobágyi Nemzeti Park
A fajt először a görög filozófus, Arisztotelész említi, aki Ephemeronnak, egynapinak nevezte őket. Bár nem egészen biztos, hogy leírásaiban valóban a tiszavirágról beszélt – jelezte az ökológus. Az ugyanakkor bizonyos, hogy egy belga orvos 1634-ben már megfigyelte a kérészfajt, és le is írta.
Napjainban csak a Tiszán, a Rába vízgyűjtőjében, illetve néhány, Magyarországtól keletre található folyóban él a tiszavirág – jelezte a szakember.
A rovart könnyű felismerni: 2,5-3,8 cm-es, de a fehér farksertéivel akár 12 cm hosszú is lehet. Egy nőstény általában 7-8000 db petét rak a víz felszínére, melyek a fenékre süllyedve kezdik meg lárvaéletüket. A lárvák az agyagos aljzatba fúrják magukat és az iszap szerves korhadékával táplálkoznak. Az egyedfejlődés 3 évig tart, eközben kb. 20-szor vedlenek. A lárvák növekedése a hőmérséklettől nagymértékben függ. Befejeződése váltja ki a rajzást, mely meleg, szélcsendes időben a legzavartalanabb.
A hímek az utolsó lárvastádiumot követően nehezebben repülő ún. szubimágókká válnak, amelyek a partra repülnek és egy újabb vedlés után kezdik meg néhány órás vagy félnapos imágó életüket. A nőstények valamivel később jelennek meg, mint a hímek és levetve lárvabőrüket, egyből imágóvá alakulnak. Ezt követően csak párjuk keresésével törődnek, nem is táplálkoznak.
Fotó: Bugány János / MTI
