A sárgarépa egészségügyi szerepe miatt az egyik legfigyelemreméltóbb zöldség

A sárgarépa legnagyobb értékét magas (béta) karotin tartalma adja, amely kijelöli a répa szerepét a táplálkozásban. A napi 6-10 mg/fő karotin szükséglet már 45 g elfogyasztásával fedezhető. A  jelenlegi kutatások szerint az étrendi β-karotin csökkenti a hámeredetű tüdő-, bőr-, méhnyak-, légúti, gyomor- és vastagbéldaganatok kialakulásának gyakoriságát. Érdemes azonban odafigyelni arra, hogy a sárgarépa (a legtöbb zöldséggel ellentétben) sokkal táplálóbb főve, mint nyersen.

A zöldségfélék étkezési és humán egészségügyi szerepének tudományos igényű, pontos feltárására az elmúlt 35-40 évre tehető. Biokémiai és fiziológiai vonatkozásban gyógyító hatásuk még később került az érdeklődés fókuszába.

Bár voltak előzmények: Rinno – a nyugat-európai táplálkozási szokások egyik első jelentős kutatója – 1965-ben kiemelten foglalkozni kezdett a zöldségfélékkel, és felhívta a figyelmet gyógyító, „kurativ” hatásukra. Ám akkor még a kérdéskör bonyolult volta miatt vizsgálatokat nem kezdett. Az első felméréseket Japánban végezték és Hawaiban, majd valamivel később Franciaországban, Németországban, Dániában is megkezdődtek a kutatások. Az összes fontosabb zöldségfélét akkor még terjedelmi korlátok miatt nem nézték át. Az első jelentések a sárgarépával és a céklával kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat közölték. 

Spittstoesser adatai szerint a sárgarépa legnagyobb értéke magas (béta) karotin tartalma adja, ami kijelöli a répa szerepét a táplálkozásban. A napi 6-10 mg/fő karotin szükséglet már 45 g  elfogyasztásával fedezhető. Az A-vitamin (retinol) provitamin a nyers répában 12,1,a főzöttben 15,2 I.U. (nemzetközi egység). Hasonló nagyságrendű A-vitamin I.U. a sütőtökben (14,5) a spenótban (14,5) van. Az érték a kínai kelben 5-6, a paradicsom esetében pedig mindössze 1-2.

Az α- és β-karotin alkotja a karotinok 90-95%-át, ami a sárgarépa narancssárga színéért felelős. A sárgarépában lévő karotin mennyisége azonban fajtafüggő. A karotinokról tudható, hogy nem oldódnak vízben, és koncentrációjuk emelkedik a répa növekedési időszakában a vetés utáni 90-120. napig, utána pedig nagyjából állandó marad.

Beltartalmi értékei fajtafüggőek

A sárgarépában 100 g ehető részre vonatkoztatva 1 g fehérje, valamint 9 mg C- vitamin is van. A sárgarépa édes ízét egyébként a benne lévő di- (szacharóz) és monoszacharidok (glükóz és fruktóz) határozzák meg. Meglehetősen magas a cukortartalma, mintegy 6 %, ami körülbelül a szamócáéval megegyező. Ezek kívül nagy mennyiségű B1, B2, B6 és B12 vitamint tartalmaz.

Tessedik Sámuel hozta Magyarországra

A sárgarépa (Daucus carota subsp. sativus) Európában őshonos, mintegy 4000 éves kultúrnövény. Emlékek bizonyítják, hogy már az ókori görögök és a rómaiak is termesztették, a késő római időben már nemesítették.

Az Európában termesztett narancsszínű sárgarépafajták ősi változatai a sárga és lila színű répák az arab országokból terjedtek el. Először a Földközi-tenger környékén jelentek meg a X-XI. században, innen kerültek Európa több országába. A középkorban Franciaországban és Hollandiában veteményeskertekben termesztették és rendszeresen fogyasztották. A mai, elsősorban narancssárga fajtákat a XVII. századi holland kertészek nemesítették.

Hazánkban 1790 körül Tessedik Sámuel vetette először. Az általa behozott fajta a ma is legnépszerűbb burgundi volt, amely a franciaországi Bourgogne tartományról kapta nevét.

A karotin szerepe kiemelten fontos

A karotinoidokról a rákkutatás vizsgálatai során számos eredmény és nemzetközi publikáció született. La Marchand és munkatársai az elsők között voltak, akik 1983-85 között Hawaiban végezték ezirányú tanulmányozásaikat. 230 férfiból és 102 nőből álló tüdőrákos csoport – és tüdőrákban nem szenvedő 597 férfi és 269 nő – táplálkozási szokásait elemezték vegyes korcsoportban.

Az eredmények szerint a béta karotin és más karotinoidok is, így például a lutein és a likopin védelmet nyújtanak a rákos megbetegedések ellen. A vizsgált személyek esetében a sárgarépa mellett a papaya és a mango volt a legfontosabb rendszresen bevitt karotin forrás. A likopint és luteint a paradicsom és a sötétzöld levélzöldségek szolgáltatták. Mint rámutattak, mérsékelhető a kockázat egyéb, változatosabb, több zöldségfélét taratalmazó étrend miatt (ugyancsak a likopint ill. luteint okán).

Fontos eredményeket közöltek a dán Dragsted és munkatársai, akik ugyancsak a zöldség- és gyümölcsfélékben lévő rákellenes anyagok biokémiai és biológiai hátterét tanulmányozták. Az általuk elemzett vegyületekről megállapították (tokoferol. szelén stb.), hogy közülük kiemelkedő a béta karotin antikarcinogén hatása. Hangsúlyozták, hogy a fehéijék (hús, hal) sütésekor keletkező heterociklusos aminok mutagének, rákkeltők, amelyeknek a szabad gyökeit megkötik (blokkolják) a zöldségfélékben lévő antioxidánsok.

A sárgarépa és a benne lévő karotin további előnye, hogy gyermekkorban segít a csontozat és a fogazat fejlődésében, ezért tallható meg a legtöbb bébiételben. A vért savtalanítja, amivel támogatja a máj működését. Ezen kívül immunserkentő, fokozza a csecsemőmirigy működését. Kutatások igazolják, hogy a napi természetes β-karotinbevitel jelentősen növeli a fehérvérsejtek számát, aktivitását, kiemelten a T-sejtekét, melyek csökkenése jellemző rák- és AIDS-betegeknél.

Napjaink kutatási eredményei szerint tehát az étrendi β-karotin csökkenti a hámeredetű tüdő-, bőr-, méhnyak-, légúti, gyomor- és vastagbéldaganatok kialakulásának gyakoriságát.

Érdemes azonban odafigyelni arra, hogy a sárgarépa (a legtöbb zöldséggel ellentétben) sokkal táplálóbb főve. Ennek a vastag sejtfal az oka. A szervezet a nyers répa esetében a β-karotintartalmának csak 25%-t tudja hasznosítani.Ugyanakkor főzve a sejtfalak károsodása miatt és az ételben jelen lévő zsírok miatt több mint a fele hasznosulhat.

Felhasznált irodalom:

Dr. Hodossi Sándor: A sárgarépa és a cékla szerepe az emberi táplálkozásban, az egészség megőrzésében és helyreállításában, 2000.
Kaszab Tímea: A SÁRGARÉPA (Daucus carota subsp. sativus) FIZIKAI ÉS
ÍZJELLEMZŐINEK VÁLTOZÁSA NEM IDEÁLIS TÁROLÁS SORÁN (doktori értekezés)

Vélemény, hozzászólás?