Felkészítették a fiatal atlasz cédrust az átültetésre, jövőre kapja meg új helyét Badacsonyörsön

A  Folly Arborétum 10 éves, 3,5 méter magas atlasz cédrusát (cedrus atlantica) különleges eljárással felkészítették arra, hogy egy év múlva átültethessék. A fának már nem volt elég helye a növekedéshez, ezért kell új helyre telepíteni. 

A Badacsonytomaj mai településrészén, Badacsonyörsön található Folly Arborétum több száz éves fái között ez a példány – amelyet már a negyedik generáció telepített –, fiatalabbnak számít a maga 10 évével. Ahogy növekedett, már nem voltak ideálisak számára a körülmények, a környező növények ugyanis el kezdték kiszorítani. Ezért szükséges az átültetése – tájékoztatta lapunkat az arborétum vezetősége.

 

A szükséges faátültetés során az altasz cédrust körbeásták, egy szövetet vontak a gyökerei köré és visszatemették, ennek köszönhetően, amikor egy év múlva áthelyezik, a gyökerek már a szöveten belül lesznek, és nem sérülnek meg az átültetésnél.

A cedrus atlantica Észak-Afrikából származó, magas (akár 40 m), széles fává növő cédrusféle. Idősen koronája jellegzetesen, laposan szétterülő, szürkészöld rövid tűlevelei csomókban nőnek, toboza tojás alakú, felálló.

A kert története az 1900-as évek elején kezdődött: Folly Gyula (1867-1915) pécsi orvos volt az, aki elsőként a hegyoldalba, az egykori cseres-kocsánytalan tölgyes állomány helyére egzótákat ültetett. A terület, amelyen a telepítést megkezdte, mindegy 0,4 hektár, amely ma is a gyűjtemény magját képezi (XI. a. parcella – Öreg-arborétum). Olyan fajokat igyekezett összegyűjteni, amelyek jól hasznosítják a Balaton helyi mérséklő klímáját, és jól tűrik a szárazságot is.

Esősorban a mediterrán származású és más világrészek hasonló adottságú területeinek növényeit ültette. Felvette a kapcsolatot külföldi, főleg nyugat-európai faiskolákkal (Barbier et Co, Hesse, Orleans, Rovelli, Pallanza, Weaner, Veicht and Son, London-Chelsea), amelyek a kiválasztott anyagot több éven át előnevelve, kosarakban szállították.

Mintegy 100 növény telepítése során 60 m3 követ termeltek ki a kézzel ásott ültetőgödrökből. A növények ültetéséhez szükséges vizet a Balatonból faedényekben szállították fel szamárháton. A telepítéseket kerttervezési elképzelés nem előzte meg.

Mivel a  tulajdonos hazánkban ismeretlen fajokat telepített, nem ismerte azok nálunk várható méreteit, így az Öreg-arborétum jelenleg helyenként sűrű, s tisztás foltok pedig ott találhatók, ahol a növények az elmúlt aszályos időszakban kipusztultak.

Az alapító halála és az első világháború megakasztotta a telepítés lendületét. A két világháború közötti időszakban gyakorlatilag teljesen szünetelt az arborétum fejlesztése. Ezalatt a család – az édesapa iránti tiszteletből – igyekezett a kis arborétumot fenntartani. Szerencsére a második világháború alatt nem érte nagyobb károsodás a kertet. Ma a család negyedik generációja gondozza az arborétumot.

Fotók: Folly Arborétum

Vélemény, hozzászólás?