A hangyafészekben nevelkedő fokozottan védett lepke az őrségi réteken talál menedéket

A szociális parazita életmódjukról is ismert, az európai természetvédelemben fokozottan védett hangyaboglárka lepkék hernyója leggyakrabban a fullánkos vöröshangyák fészkében fejlődik és hangyatojásokkal táplálkozik. A lepkefaj számára veszélyt jelent a szárazság (mint amilyen idén tavasszal volt), mert ilyenkor később kaszálják a réteket, így júliusban pár centiméteres fű fogadja őket, táplálkozásra és szaporodásra alkalmas virágok nélkül. Az Őrségben azonban vannak olyan rétszakaszok, amelyek oázist jelentenek a fajnak.

A hangyaboglárkák (Maculinea spp.) fokozatosan kerültek a kutatások középpontjába, miután a nagypettyes hangyaboglárka (M. arion) Angliában kihalt; ma már az európai természetvédelem „zászlóshajó” fajai közé tartoznak.

Szociális parazitáknak nevezik ezeket a lepkefajokat, mert lárvakorukban tápnövényre van szükségük, ugyanakkor a tápnövény közelében található hangyák fészkére is. A hernyók fejlődése ugyanis alapvetően a hangyafészkekben zajlik.

Magához csalogatja a hangyát, aki örökbefogadja

Az imágók július–augusztusi rajzása után a nőstények tojásaikat az őszi vérfű virágzatába helyezik (a vérfű hangyaboglárka és a sötétaljú hangyaboglárka hernyója kizárólag az őszi vérfűvel táplálkozik, a szürkés hangyaboglárka pedig a kornistárniccsal.) A kikelő hernyók 2–3 hétig a magkezdeményeket fogyasztják, majd az utolsó vedlést követően kirágják magukat a vérfű virágcavkából, és egy finom szövedékszálon a talajra ereszkednek. Itt várják, hogy a fullánkos vöröshagyafajok (Myrmica) dolgozói megtalálják és a fészekbe cipeljék őket. A csalogatás során a hernyókon mézharmatszerű váladékot termelő hangyacsalogató szervek alakulnak ki. A hangyák dolgozói ennek köszönhetően megtalálják a hernyót, „örökbefogadják” és a bolyba hurcoljág. Így lesz a hernyóból hangyagazdája.

A vérfű hangyaboglárka hernyója ezután a hangyatojásokkal táplálkozik, míg a szürkés hangyaboglárka hernyóját a hangyadolgozók maguk etetik. A következő évben a fészekben a hernyók bábozódnak és itt kelnek ki az imágók is.

A hazánkban is fokozottan védett vérfű hangyaboglárkák védeléméért 2007-ben kutatás is indult: az MTA Állatökológiai Kutatócsoport munkatársai az Őrségi Nemzeti Parkkal vizsgálták a hagyományos kaszálási típusok hatását a vérfű hangyaboglárka, a tápnövény (őszi vérfű) és a gazda hangya populációira nézve. (Az Őrségi Nemzeti Park területén egyszerre három fajuk él: a vérfű hangyaboglárka, (M. teleius), a sötétaljú (M. nausithous) és a szürkés (M. alcon).) 

A kutatás során különböző időszakokban kaszálták a réteket, és erre 4 rétsávot jelöltek ki: volt olyan rét, ahol csak májusban, máshol csak szeptemberben, egy szakaszon májusban és szeptemberben is, egy szakaszon pedig egyáltalán nem kaszáltak. 

A három élőlénycsoport (lepke, őszi vérfű, hangyák) eltérően reagált a kaszálásra. Az intenzívebben kaszált részeken nagyobb volt a lepkék és tápnövényük előfordulása, a kevésbé kaszált területeken pedig a gazda hangyák gyakorisága volt magasabb.

A kutatók ezt azzal magyarázták, hogy a májusi kaszálás nagy valószínűséggel elősegíti, hogy a lepkék rajzási időszakára a vérfű elterjedjen. A gyakoribb tápnövény vonzó a nőstény lepkék számára és feltételezhető, hogy a nőstények által lerakott tojások gyakorisága is megnő. Mivel a gazda hangyák számára a vérfű közvetíti a parazita hernyókat, a magasabb vérfűborítás megnöveli a hangya fészkekre nehezedő nyomást, amit a hernyók jelentenek. Így a parazitált fullánkos vöröshangya fészkek hátrányba kerülnek más hangyafajokkal szemben.

A kevésbé kaszált részeken a kevesebb vérfű és a lepkék alacsonyabb előfordulása miatt kisebb a  hernyók által okozott kár a hangyafészkekben, így ezek a területek menedékként szolgálhatnak a fullánkos vöröshanygafajok számára. (A hangyák szociális rendszerét nemcsak a lepkehernyók, hanem számos parazita támadja. gombák, légylárvák, és egyéb hangyák is.) 

Azt is kumutatták akkor a kutatók, hogy a szürkés hangyaboglárka lepke állományai az Őrségben megritkultak: ennek az az oka a megfigyeléseink szerint, hogy a faj tápnövénye, a kornistárnics szinte kizárólag a kaszálatlan, illetve nyár végén-ősz elején kaszált gyepterületeken található meg. Az ilyen területek száma és kiterjedése pedig egyre kevesebb.

Napjainkra nemcsak a rétek kaszálása, hanem (részben ezzel összefüggésben) a szárazság is veszélyeztet a fajokat. Idén például az időjárás miatt későn kaszáltak, így jelenleg a legtöbb élőhelyüken pár centiméteres fű fogadja a lepkéket, táplálkozásra és szaporodásra alkalmas virágok nélkül.

 „Szerencsére azonban előfordulnak még oázisok a lekaszált réteken, amelyeket a kitartó lepkék megtalálhatnak. Úton-útfélen lehet látni kaszálatlan foltokat, „búvósávokat”, amelyeket elsősorban éppen a rovarvilág érdekében kell meghagyni a gazdáknak” – írja az Őrségi Nemzeti Park szakembere.

A lepkék és egyéb rovarok úgy zarándokolnak ezekhez a kis „virág-szigetekhez”, mint a szomjazó állatok a sivatagi oázishoz. Itt vészelik át azt az időszakot, amíg a lekaszált réteken újra felsarjad a fű és kivirágoznak a kétszikű növények.

Az Őrség egyébként azért megfelelő hely mind a hangyaboglárka lepkék, mind a kutatások számára, mert itt még nagy kiterjedésű természetközeli rétek találhatóak.

Az Igazgatóság több olyan gyepterületet is felvásárolt az elmúlt években, amelyek elgyomosodtak vagy becserjésedtek a kezeletlenség hatására. Hogy növeljék a hangyaboglárkák élőhelyét, ezeken a területeken élőhelyrekonstrukciót hajtottak végre: eltávolították a cserjéket és rendszeres kaszálással helyreállították az eredeti élőhelyet. Így közel 200 hektárnyi lepkeélőhely vált alkalmassá a hangyaboglárkák megtelepedésére.

Fotók: Flickr.com