20 ezer hektárral több az erdőterület

Több mint 17 ezer hektár új erdő telepítésére, valamint 3 ezer hektár ipari ültetvény létesítésére adtak be kérelmeket a gazdák az elmúlt egy évben.

Ez összesen 20 ezer hektárral tudja növelni az ország fával borított területét – mondta Zsigó Róbert, családokért felelős tárca nélküli miniszter parlamenti államtitkára a Bács-Kiskun megyei Dávodon, ahol településfásítási program keretében harminc facsemetét ültethetnek el.

Az elmúlt évben trendforduló zajlott le, mondta és kiemelte, hogy a rendszerváltoztatás óta nem volt ennyi települést megmozgató fásítási kezdeményezés. Közel ötszáz, 10 ezer fő alatti település számára biztosítottak 12 ezer darab sorfát és az azok elültetéséhez szükséges eszközöket.

Hirtenberg János Sándor, Dávod polgármestere ismertette: hat-hat darab amerikai hársfát, gömbszilvát, kislevelű hársat, pusztaszilt és szivarfát – három helyszínen ültettek el a településfásítási program keretében – idézte az MTI.

Jelenleg Magyarországon az egyetlen szénelnyelő ágazat az erdőgazdálkodás.

A hazai erdők évente 4-5 millió tonna szén-dioxid egyenértéknek megfelelő üvegházhatású gázt kötnek meg, ami jelenleg az országos kibocsátás 7-8 százalékát ellensúlyozza.

A faanyag energetikai célú hasznosítása további mintegy 5 millió tonna fosszilis eredetű szén-dioxid kibocsátását váltja ki.

A becslések szerint az állami erdőgazdaságok által ültetett új erdők egy évtized múlva évente további mintegy 8000 tonna szén-dioxidot kötnek majd meg, így segítve, hogy tisztább legyen a levegő.

Az EU 2050-re előirányzott, „0 üvegházhatású gáz kibocsátású” gazdaságról szóló célkitűzésének megvalósításához az erdők szénmegkötése elengedhetetlenül szükséges. A tervezett időpontig várhatóan fennmaradó kibocsátások 50-70, vagy akár 90 százalékát ellensúlyozhatja az erdők nettó szénelnyelő képessége.

Nyitókép: bnpi