A Népliget parkja 25 darab fával gazdagodott, melyet a Swisscham Hungary a Főkert Zrt. közreműködésével ültetett el kedden. A fatelepítés részben szimbolikus, hiszen a Svájci-Magyar Kereskedelmi Kamara elmúlt 25 évét is jelképezi.
A Népliget fejlesztése – a terület az ország egyik legidősebb és legnagyobb közparkja – régóta időszerű. Ide, pontosabban a régi vízmű és víztorony homlokterébe került az a 25 facsemete, melyet a Swisscham Hungary ültetett a Főkert Zrt. közreműködésével.
Karácsony Gergely főpolgármester az eseményen elmondta, hogy az elkövetkező 25 esztendő a környezeti terhelések, kihívások miatt nehezebb lesz, mint a mögöttünk álló. Mint jelezte, az innováció, a környezettudatos gondolkodás egyre inkább előtérbe kerül, sőt, a legfontosabb gazdasági tényezőnek kell lennie.
Dr. Béres István, a Kamara elnöke kiemelte, hogy a faültetés többszörösen is szimbolikus: nemcsak a tagvállalatok elmúlt 25 évét jeleníti meg, a közös gondolkodást, az összefogást, de a közös jövőbe nézést is. “A környezetvédelem mindannyiunk közös ügye, a tagvállalatok egyenként bebizonyították, hogy külön-külön és együtt is felelősséget vállalnak a természeti értékek megőrzéséért és fenntartásáért” – mondta. Hozzátette, hogy a Kamarának az ország számos pontján vannak tagjai, a közös munka központja Budapest, ezért választották helyszínül.
Soós Eszter, a Swisscham kommunikációs vezetője, a PR-Agent Communications Kft. ügyvezető igazgatója lapunknak a helyszínen részletezte, a járvány, a koronavírus kapcsán a szervezet valamennyi idei programját lemondta, így a jubileumi megemlékezéseket is.
A környezetet is támogató faültetés – mint az emlékév egyik csúcspontja – így különösen hangsúlyossá vált.
Kifejtette, hogy a Swisscham Hungary attitűdjében a környezetvédelem a mai trendektől függetlenül mindig jelen volt, az esemény ezt most tettekben is megmutatja. Többlépcsős egyeztetés előzte meg a telepítést, a növények gondozását a Főkert biztosítja majd – tette hozzá.
Szamosközi Péter, a Morihana Kft. igazgatója jelezte, hogy tagvállalatként nagyon örültek a faültetésre szóló felkérésnek. Fontos, hogy az egyébként nem a nyilvánosság előtt szereplő cégek is tegyenek a környezetért. Mint mondta, ezek nemcsak zöld programok immár, hanem egyéni felelősségvállalások.
Homokbányából liget
A Népliget teljes területének mintegy fele belterjes park, a másik rész vagy külterjes vagy intézmény- terület. Ez utóbbiak főleg sportpályák.
IV. Béla király Kőér néven Pest városnak adományozta 1244-ben a homokbuckás, gidres-gödrös területet, mely művelésre alkalmatlan volt.
1855-ben a mozgó homokbuckák megkötésére akáccal telepítették be, az azóta is többször felmerülő probléma a vízhiány, mely miatt sokszor sikertelenül próbálkoztak parkosítással.
1868-ban vetődik fel parkká alakításának gondolata. Ebben az időben az építkezések homokbányájaként használták. Petz Ármin, az Orczy kert főkertésze készítette el az első terveket, a parkosításra, de pénz hiánya megakadályozta a megvalósulást. A park alapítására lekopott emléktábla utal a Planetárium előtt. 1870-ben Fuchs Emil fásított, majd 1890-ben Kulcsár Ferenc és Klenszky Miklós dendrológiai gyűjteményt alakítottak ki. Ekkor sétányokat is építettek, a platánok, ostorfák és zöldjuharok idős példányai ebből az időből valók.
***
A faütetés illetve az ünnepi rendezvény fő támogatói ezúttal a Philip Morris Magyarország Kft., a Roche Magyarország Kft. és a CMS Ügyvédi Iroda voltak. Az eseményen a 25 fát örökbefogadó tagvállalatok képviselői vettek részt. Minden fa kapott egy szalagot az örökbefogadó cég nevével és logójával, illetve a sétány mellett egy emléktáblát helyeztek el.
Nézd meg az eseményről készült galériánkat:
You may also like
-
Enyhítenének a génmódosítás szabályain az EU-ban, több európai szervezet is aggódik
-
Íme, ezek a magyarok környezetvédelmi szokásai
-
Madártani Egyesület: Ne telepítsék be a vörös foglyot hazánkba!
-
Közzétették az új éghajlatvédelmi tervet
-
Hamarosan kezdődik a Nemzetközi Természet- és Környezetvédelmi Fesztivál Gödöllőn