Több mint 700 köbméternyi, a 70-es 80-as évekből származó hulladékot távolítottak el a múlt héten a Fonyód határában épülő Berek világa látogatóközpont területéről.
A Berek világa látogatóközpont megtisztításakor, a földmunkák megkezdésekor “nem várt meglepetésként” a humusz réteg alatt egy hajdani kommunális hulladéklerakót találtak, ami miatt 2,0-2,5 méter mélységben kellett kideponálni és elszállítani a területről a szemetet.
A hulladék a 70-es 80-as évek retró világába kalauzolta el az ottlévőket, ugyanis különböző használati tárgyak, flakonok, kifogástalan állapotú műanyag tejes zacskók kerültek elő.
A tejes zacskók 40 év után sem mentek tönkre, és akár még kétszáz év múlva is megtalálhatóak a földben, hiszen nem bomlanak el.
Puskás Zoltán, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park (BfNP) igazgatója úgy fogalmazott az MTI-nek, nem gondolták volna, hogy a dél-balatoni berekben épülő új látogatóközpont helyszínével kell csatlakozniuk a Tisztítsuk meg az országot! programhoz. A nemzeti park 384 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert arra, hogy a Natura 2000 területeket bemutató hálózat részeként jövő októberig új látogatóközpontot építsen ide. A költségeket jelentősen növelte a talált, veszélyesnek nem minősült, 29 kamionnyi hulladék kitermelése és elszállíttatása.
Két éve, a nagy berektűz idején fedezték fel, mennyi szemetet rejt az út széle, a nádas. Akkor 14 teherautónyi szemetet gyűjtöttek össze civilek segítségével, és azóta is minden évben szemétgyűjtést szerveznek a területen.
Nyitókép: Facebook / Juhász Donát Gyula