Baj, ha kihalásszák a nagytestű halakat, mert a tengerekben rengeteg CO2-t kötnek meg

Egy nemzetközi kutatócsoport megállapította, hogy ha több nagytestű hal maradna a tengerekben, óceánokban, csökkenne a Föld légkörébe juttatott szén-dioxid mennyisége.

Amikor egy hal elpusztul az óceánban, a teste által tárolt szenet magával viszi a tengerfenékre – ez a „kék szén” egy formája. Ebből az alapvetésből indult ki Gaël Mariani, a franciaországi Montpellier Egyetem PhD hallgatója, aki az óceáni halászat légkörre gyakorolt hatását a halak széntartalmával összefüggésben elemezte. A világon ez az első ilyen kutatás – írja a phys.org.

Blue carbon Szén a tengerek és partok mélyén

A tengerek és a part menti ökoszisztémák – mangróvék,  mocsarak és tengeri füves rétek – nagy mennyiségű ​​szenet tárolnak mind a növényekben, mind az üledékben. Az elpusztult növények ugyanis ahelyett, hogy lebomlanának és visszaengednék a szenet a légkörbe, megőrzik, mivel a sár betemeti és elzárja azt. A folyamatok nyomán bolygónk szén-dioxid-készletének zöme a légkörből a kőzetburokba került, karbonátos üledékes kőzetekbe záródva (ez az úgynevezett szén-dioxid-szivattyú). A part menti talajokban megkötött szén (kék szén) évezredekig elraktározódhat így, hatalmas szénkészletekat létrehozva.

Azt is felmérték, hogy

a parti rendszerekben a négyzetkilométerenként megkötött szén-dioxid mennyisége akár a trópusi erdőkben tárolt szén-dioxid ötszöröse is lehet.

Vagyis ezek a part menti ökoszisztémák egyértelműen segítik az éghajlatváltozás mérséklését. Ugyanakkor ezen ökoszisztémák átalakulása, természetes működésük felborulása jelentős CO 2 -kibocsátást okozhat a légkör kárára. (Erről itt olvashatsz bővebben.)

A halak és a szénmegkötés

Gaël Mariani és társai abból indultak ki, hogy az olyan nagytestű hal, mint a tonhal, a cápa, a makréla és a kardhal 10-15% szenet tartalmaz az egész test tömegéhez képest.

„Miután ezek a halak természetes körülmények között elpusztulnak, elsüllyednek, a bennük lévő szén legnagyobb része a tenger fenekére kerül, ahol aztán évezredekig vagy akár évmilliókig elraktározódik. Fontos szénelnyelők tehát, noha ennek nagyságát még soha nem becsülték meg” – mondja Mariani.

Szerinte ezt a természeti jelenséget  – a már említett kék szén-szivattyút – az ipari halászat egyre jobban megzavarta. A szerzők azt is elmondják, hogy a fent említett tényt eddig figyelmen kívül hagyta a tudományos világ. Ugyanakkor az új adatok határozottan a halászat átgondolására sarkallnak, a nagy halak visszatartása a tengerekbe a kék-szivattyú jelenség miatt különösen indokolt.

Fotó: Unsplash.com

Halászhajók és CO2

A halászhajók karbonkibocsátása kapcsán jelezték a kutatók, hogy becslések szerint a nyílt tengeri halászterületek több mint a fele gazdaságilag veszteséges lenne a támogatási rendszerek nélkül.

„A halászhajók néha nagyon távoli területekre kimennek – hatalmas üzemanyag-fogyasztással. Noha például a Csendes-óceán középső részén, az Atlanti-óceán déli részén és az Indiai-óceán északi részén egyáltalán nem éri meg halászni” – mondta Mariani.

Összegyűjtött adataik szerint legalább 730 millió tonna CO 2  jutott a légkörbe a halászat révén 1950 óta. Konkrétabban: 2014-ben a hajók által kibocsátott 20,4 tonna CO 2 mennyisége 4,5 millió darab autó kibocsátásával egyenértékű.

A társszerző, David Mouillot, a James Cook Egyetem professzora rámutat, hogy a halászat szén-dioxid-lábnyoma 25 százalékkal magasabb, mint az iparág korábbi becslései szerint.

A halászhajók az üzemanyag fogyasztással üvegházhatású gázokat termelnek, ezt eddig is tudtuk. Bár ennek mértékben tévedtek „ – mondta Prof. Mouillot. „Most már azzal is tisztában vagyunk, hogy a halászattal további CO 2 szabadul fel, amely egyébként az óceánban maradna és az üledékes kőzetekbe záródna” – tette hozzá.

Az eredeti tanulmány a Science Advances folyóiratban jelent meg, itt olvashatod el.

About The Author