Ez a jelen és a közeli jövő kérdése. Az biztos, hogy fel kell hagyni a csaknem 200 éve, vagyis a folyószabályozások óta berögzült vízelvezető gyakorlattal. Mert 21. század legfőbb problémája már nem a víztöbblet, hanem az egyre nagyobb károkat okozó aszály.

A Karátson Gábor Kör nyilvános pódiumvita-sorozatot indított Vitatható ökopolitika címen, a legutóbbi összejövetelen a téma a klímaváltozás és vízgazdálkodási gyakorlat hatására kialakuló vízhiány volt. Magát az összejövetelt egy, a vízhiánnyal sújtotta területen, a homokhátsági Kiskunfélegyházán tartották.

2007-ben már megjelent az országos híradásokban, hogy a globális felmelegedés következtében a Kárpát-medencében a csapadék mennyisége pedig éves szinten 30 milliméterrel csökken. Akkor az előrejelzések része volt az is, hogy a folyamat a következő időszakokban katasztrofális következményekkel járhat a Homokhátságra nézve.

A több mint 8700 négyzetkilométeres – Bács-Kiskun megye egészét, Csongrád, Pest és Jász-Nagykun-Szolnok megye egy részét érintő – területen ugyanis már jelentkeznek az elsivatagosodás jelei.

Ekkora az ENSZ élelmezésügyi világszervezete, a FAO hosszú távú előrejelzésében a Duna-Tisza közét félsivatagi jellegű övezetbe sorolta. Az említett térségben 1997-2007 között átlagosan két-három méterrel csökkent a talajvíz szintje, és a lassú kiszáradás azóta is folytatódik.

Akkor a szakértők még úgy gondolták, hogy elsivatagodásról egyelőre túlzás beszélni, a sztyeppesedés jelei viszont megmutatkoznak. Ma már az elsivatagodása ténye egyértelmű.

Legyen paradigmaváltás a vízgazdálkodásban

Meghökkentő térképeket és felvételeket mutatott be a vitaindító előadáson Kajner Péter, az ELTE Humánökológia Mesterképzés oktatója és a WWF Élő Folyók programjának szakértője. Ezzel illusztrálta a hazai vízgazdálkodás égető problémáit. Kihangsúlyozta: az egyetlen fenntartható megoldás a jelenleg aszállyal, árvízzel és belvízzel együttesen sújtott területek kezelésére a vízgazdálkodási paradigmaváltás.

„Fel kell hagyni a csaknem 200 éve, vagyis a folyószabályozások óta berögzült vízelvezető gyakorlattal, hiszen a 21. század legfőbb problémája már nem a víztöbblet, hanem az egyre nagyobb károkat okozó aszály. A szakértő kiemelte, hogy a probléma kezeléséhez a belvizeket és árvizeket kellene felhasználni, az éghajlat melegedése miatt bekövetkező szélsőségek enyhítésére a természetes módszerekre alapozott, vízmegtartó tájgazdálkodás lehet a megoldás” – idézte az eseményen résztvevő WWF Magyarország a szakértőt.

Rossz gyakorlat: kiengedik a többletvizet az országból

Dedák Dalma, a WWF Magyarország környezetpolitikai szakértője rámutatott, hogy a jelenlegi vízgazdálkodási szemlélet az országba érkező többletvizeket a lehető leggyorsabban igyekszik kivezetni határainkon túlra, így gyakorlatilag a vízzel való önrendelkezésről mond le.

Ez kicsiben is megtörténik: amikor a gazdáknak a magyar jogszabályok megnehezítik vagy adott esetben meg is tiltják a vízvisszatartást földjeiken, akkor gyakorlatilag a gazdálkodó vízzel való önrendelkezési lehetősége csorbul.

Noha a vízvisszatartás közérdek, ezt a magyar szabályozási és agrárkifizetéseknek támogatnia és nem pedig ellehetetlenítenie kellene – hangsúlyozta.

„A vízkérdés szorosan összefügg a vidék élhetőségével, a víz elvezetésének, illetve megtartásának problémakörét végre a valós közérdekekhez igazítottan kellene kezelni, jelenleg ugyanis szűk gazdálkodói csoportok igényei rendre felülírják a klímaalkalmazkodás és vízzel való önrendelkezés társadalmi igényét.”

Jó gyakorlatok és nehézségek

Toldi Csaba a Dongér-Kelőér Vize Egyesülettől előadásában saját mérésekkel és számos vizsgálattal támasztotta alá, hogy hogyan hozza vissza a víz az életet a tájba, miközben a vízvisszatartásból gazdasági haszon is származik.

A szigorú és legkevésbé sem támogató jogszabályi környezet ellehetetleníti azokat a gazdákat, akik hajlandóak lennének földjükön a megszokott mezőgazdasági termelés helyett vizet visszatartani – mondta.

A gazdák a saját bőrükön érzik a vízhiány problémáját, melyre a jelenlegi vízgazdálkodási gyakorlat nem ad megnyugtató választ sem rövid, sem hosszú távon.

Az öntözéses gazdálkodást tüneti kezelés, mondta több hozzászóló, de még ez sem működik mindenhol, hiszen az öntözés a legkiszolgáltatottabb kis gazdaságok számára a leginkább veszélyeztetett területen, a Homokhátságon, nem nyújt megoldást – mutattak rá.

Erdők: nem mindegy, milyen fafajtát és hova ültetünk

A rendelkezésre álló vizet és tájgazdálkodási szempontokat kellene figyelembe venni ahhoz, hogy meghatározzuk? hová és milyen fafajú erdőket ültessenek, hiszen az éghajlatváltozás és vízgazdálkodás mellett a táji adottságoknak nem megfelelő erdőtelepítés tovább súlyosbíthatja a Homokhátság problémáit.

A jelenlévők egyetértettek abban, hogy új erdősítésekre a mélyártereket kellene igénybe venni, a töltéseken kívülre irányítottan kivezetett többletvíz gazdaságosan és klímabarát módon biztosítaná a fásszárú növényzet életfeltételeit.

Nyitókép Annie Spratt / Unsplash (illusztráció)