Különféle csomagolóanyagokat tesztelnek egy specális francia laboratóriumban. Arra kíváncsiak, hogy háztartási vagy ipari körülmények között komposztálhatóak-e a papír vagy az újonnan kifejlesztett bioműanyag alapú csomagolóanyagok.
Azt ellenőrzik a nemzetközi laboratóriumhálózatot működtető WESSLING-csoport nemrég elkészült GreenLab intézetében, hogy az egyes anyagok, köztük az új fejlesztésűek természetes körülmények között, például vízben vagy talajban a környezet károsítása nélkül képesek-e lebomlani, illetve komposztálódni.
„Először főként papír alapú csomagolóanyagok komposztálhatósági vizsgálatai végezzük el, de hamarosan következnek a műanyagok és biológiai eredetű anyagok: evőeszközök, zacskók, talajtakaró fóliák, stb. Igyekszünk megfelelni annak az egyre erősebb gyártói igénynek, hogy a környezetet egyre kevésbé terheljük” – mondja Jean-François CAMPENS, a WESSLING Franciaország ügyvezető igazgatója.
A laboratórium egyik helyiségének érdekessége, hogy különleges szigetelt, tömített falai segítségével megőrizhető a belső tér 25°C-os hőmérséklete, illetve hogy itt állandó sötétség uralkodik: a szabvány szerint ugyanis így kell végezni a komposztálhatósági a biológiai lebonthatósági vizsgálatokat.
Az ipari komposztálás körülményeinek modellezése érdekében a WESSLING GreenLab biológiai lebonthatósági vizsgálatokat 58°C hőmérsékletű szárítószekrényben is végez, és a laboratórium rendelkezik egy növekedést elősegítő kamrával is a növények ökotoxikológiai vizsgálatához. Ezek a vizsgálatok azért szükségesek, hogy biztosan meg tudjuk mondani, nincs-e a lebomlott anyagot tartalmazó komposzt hatással a növények fejlődésére – írja közleményében a WESSLING.
A cég együttműködik sütőipari és élelmiszeriprai csomagolóanyagok gyártóival is. Az élelmiszerekkel érintkező anyagok vizsgálata egyre fontosabb kérdés napjainkban, ez az tény pedig felgyorsította a GreenLab kialakítását.
About The Author
You may also like
-
Szüntessék meg a méreglerakókat Magyarországon
-
Emberi fogyasztásra alkalmas a lisztbogár lárvája
-
Növényi méreg van az Auchan egyik zabpelyhében
-
Azért van kevesebb kuka a nemzeti parkokban, mert azt szeretnék, ha inkább hazavinnéd a szemeted
-
Egy új módszerrel könnyen kimutatható a mézben lévő rovarirtószer