A tehenek fejését, takarmányozását, valamint a trágya eltávolítását és kezelését is robotok végzik majd a Szent István Egyetemhez tartozó kaposvári tangazdaságában. A tehenek a saját bioritmusuk szerint élhetnek, ők döntenek a fejés idejéről is. A cél a mai gyakorlatoknál etikusabb állattartás kialakítása, egészségesebb élelmiszerek előállítása.
Egy új, automatizált istálló épül a Kaposvári Campuson, ahol a tejelő teheneknek olyan kényelmes környezetet próbálnak teremteni, hogy genetikai képességeik maximálisan érvényesülhessenek.
“Egyértelmű, hogy ezeknek az állatoknak már teljesen más a bioritmusuk, mint a harminc-negyven évvel ezelőtt élt teheneknek. Ezzel pedig az alkalmazott technológiának is lépést kell tartania – tájékoztat a fejlesztésről dr. Húth Balázs, az Állattenyésztés-technológia és Menedzsment Intézeti Tanszék vezetője.
Az állatok stresszmentesen, kötött munkarend nélkül, saját bioritmusuknak megfelelően élhetnek (a hagyományos tartási rendszerekkel ellentétben) a precíziós tejtermelő laboratóriumban – minimalizált humán befolyás mellett.
„Az állatok önállóan mennek a fejőrobotokhoz, és veszik igénybe a robot szolgáltatásait, amikor úgy érzik, hogy szükségük van rá.”
A fejőrobot a munka minden fázisát elvégzi, a tőgy előkészítését, a fejést, a fertőtlenítést – emberi beavatkozás nélkül. Egy robot 60-80 tehenet képes ellátni. A fejési intervallum a tehén saját biológiai ritmusához igazodik, így nem okoz stresszt az állatnak, aki jól érzi magát a fejőállásban – számol be az innovációról a SZIE munkatársa.
Bármilyen meglepő, de az automatizált istállóban a tehenek vízágyas matracokon pihenhetnek majd. “Az állatok akkor termelnek több tejet, ha pihennek, így az állattartónak is az az érdeke, hogy a tehén minél többet pihenjen – meséli a szakember a szie.hu oldalán.
Az automatizált klímatechnológiával ellátott helyiség 64 férőhellyel rendelkezik majd, ahol a legkorszerűbb tartástechnológiai megoldások szolgálják a tehenek kényelmét. A már jelenleg is működő teljesítményvizsgáló objektumokban egyedi takarmányfogyasztást, takarmányhasznosítást, valamint teljesítményre vonatkozó méréseket is tudnak végezni a szakemberek.
A projekt megvalósításának élelmiszerbiztonsági szempontból is kulcsszerepe van. “Célunk, hogy a lakosságot, illetve az emberiséget minél jobb minőségű élelmiszerrel lássuk el. Ezt úgy tudjuk megtenni, hogy a sokszor hibafaktornak számító humán befolyást a minimálisra csökkentjük, és az egyes munkafolyamatokat automatizáljuk.
Ezáltal precíziós jelleggel be tudunk avatkozni egy-egy termelési folyamatba, melynek segítségével elkerülhető a gyógyszeres kezelés vagy éppen az elhullásból származó veszteség. Ha kevesebb gyógyszert, antibiotikumot alkalmazunk a termelés során, a fogyasztók egészségesebb termékekhez juthatnak, így ezek a precíziós technológiák élelmiszerbiztonsági szempontokat is szolgálnak” – tájékoztat a Kaposvári Campus tanszékvezetője.
A fejlesztés a „Robottechnikára alapozott, precíziós elven vezérelt élelmiszer alapanyag előállításra épülő, igazoltan egészségvédő hatású tejtermék variánsok kifejlesztése egyedi hatóanyag kombinációk és innovatív technológiák alkalmazásával” című projekt keretein belül valósul meg.
You may also like
-
Az űrből leplezik le a Föld legnagyobb CO2 és metán kibocsátóit
-
Ötven nappal hosszabb a nyár Magyarországon, mint a hetvenes években volt egy új kutatás szerint
-
A gyógyszermaradványokat is lebontja a szennyvízből egy új magyar fejlesztés
-
Egészségesebb búza nemesítésén dolgoznak magyar kutatók
-
Hínárral is kell etetni a szarvasmarhákat, így lényegesen kevesebb üvegházhatású metánt bocsátanak ki egy kutatás szerint