Szennyvízből főznek sört, és állítólag nagyszerű az íze

Az újrahasznosított vízből készült sör projektjén keresztül azt akarják bemutatni, hogy a tisztított szennyvíz miként segíthet a vízhiány kezelésében. A sörfőzés ugyanis kifejezetten vízigényes folyamat – de nem ezzel a módszerrel.

Jelenleg globálisan az emberek körülbelül 33 százaléka nem jut tiszta ivóvíthez és megfelelő higiéniés körülményekhez – a népesség növekedésével pedig (2050-re előreláthatóan eléri a lakosság a 9,7 milliárd főt) a számok növekedni fognak.

A Túlfogyasztás Napján (ez idén augusztus 22-én volt) a kanadai Alberta tartományban lévő Calgary egyik kézműves sörgyártója, a Village Brewery, valamint a Calgary Egyetem kutatói és az Xylem Technologies víztechnikai cég fuzionált, hogy újrahasznosított szennyvízből sört főzzön – írja a phys.org.

A sörfőzdék 1 liter sörhöz általában 10 liter vizet használtak fel, ezt az innovatív gyárak ma már 3 literre csökkenhetik. Ha azonban figyelembe vesszük az előállításához szükséges árpa és komló termelését, a szám akár 180 liter (!) vízre is emelkedhet literenként.

A sörfőzés vízlábnyoma tehát kiemelkedően magas.

Mielőtt a sörfőzdébe küldték, a szennyvizet a Calgary Advancing Canadian Water Assetsban (ACWA) kezelték különböző innovatív technológiákkal, beleértve a fordított ozmózist (RO) és a nano-szűrést. Ezt követően elemezték, hogy a tisztított szennyvíz megfelel-e az előírásoknak, például a kórokozókra vonatkozó követelményeknek, valamint a kanadai ivóvíz-irányelveknek.

A szennyvízből készült sör készítésének ötlete egyébként viccnek indult egy ülésterem asztalán, de az Xylem és az ACWA hamarosan már az együttműködésről tárgyalt. “Azt mondtuk: nos, tudunk újrahasznosított vízből sört készíteni, hiszen megvan hozzá az összes technológiánk és a kapacitás is, már csak egy üzem kell” – mesélte Christine O’Grady, az ACWA programigazgatója az cbc.ca-nak. Az ACWA megkereste a Village Brewery-t, akik abszoltút nyitottak és progresszívak voltak.

Jackson Stuart, a sörgyár marketing menedzsere szerint ugyan számukra is meglepetés, de a sörnek valóban ugyanolyan íze van, mintha klasszikus módon, folyóvízből készült volna. Az egyetlen különbség a sör elkészítésében az, hogy a víz nem a csapból, hanem tartályokban érkezett. A végeredmény egy telt, kissé gyümölcsös ízű világos sör lett, ami az avatóünnepség vendégeinek nagyon ízlett.

Jessica Popadynetz, az AHS közegészségügyi felügyelője szerint: “Megfelelő intézkedésekkel az alternatív vízforrások, mint például a szennyvíz, a tetőn összegyűjtött esővíz és az egyéb csapadékvíz biztonságossá tehető számos iható és nem iható végfelhasználás számára.”

Ez azért fontos, mert ha a rendelkezésünkre álló vízmennyiséget többféle módon is felhasználjuk, kisebb lesz az igény az új vízkészletekre. A víz kezelése és újrafelhasználása – akár parkok öntözésére, akár jégpályák elárasztására, tűzoltásra, autók és buszok mosására – mind közrejátszik az új víz iránti kereslet csökkentésének.

Európában a szennyvízből már főztek sört. Tavaly a dél-csehországi Čížová városában működő cseh sörgyár, a Veolia újrahasznosított szennyvízből készített kézműves sört dobott piacra. Az ERKO-nak keresztelt sör gyártása jól beilleszthető a körforgásos gazdálkodás gyakorlatába, akárcsak az új Village Breweryé.

Nyitókép: Unsplash