Tárgyak tűlevélből, kávézaccból és hulladékból

És sok egyéb másból. A Kiscelli Múzeum nemrég nyílt Határtalan design című tárlatán egészen speciális anyagú tárgyakat mutatnak be: kávézaccból, hulladékból, műanyagból készültek, vagy egészen egyszerűen csak azt illusztrálják, hogyan lehet valamit, ami már elmúlt ismét a jelenvalóvá tenni, vagyis használni.  

szöveg: Jaksa Szilvia

„Dizájn alapú gondolkodás”, mint alapvető kiindulópont – olvasható a Határtalan design című kiállítás ismertetőjében, Ezt nagyon fontos gondolatnak tartom most, 2020-ban, mert ez jelzi, hogy itt már nemcsak képző- és iparművészetről van szó, hanem a környezetünkhöz, az életmódunkhoz, sőt, a jövőnkhöz való hozzáállásról.

Vagyis, a kreatív gondolkodás, a fejlesztés, az innováció alapjaiban képes az életterünket, a szemléletünket, a társas kapcsolatainkat és a társadalmi felelősségvállalásunkat megváltoztatni, átformálni.

Ez a dizájn alapú, átfogó megközelítés leginkább a zöld projekteknél, az újrahasznosítással és az új felhasználási lehetőségekkel kísérletező munkáknál figyelhető meg, hiszen a fenntarthatóság és a recycling ma már kikerülhetetlen a felelős tervezői gondolkodás és alkotás folyamán.

A magyar művészek közül kiemelném ebből a szempontból Zalai Zsófia és Tóth Ádám Tárgyak tűlevélből és kávézaccból című kollekcióját a kiállítás anyagából, amely projekt egyrészt bemutatja természetes hulladékokban rejlő szépséget, másrészt ezek újrafeldolgozása a természet körforgását is szimbolizálja.

A kollekcióban szereplő asztalok, tálak, vázák és egyéb használati tárgyak a tervezők környezetében elérhető növényi hulladékból és más természetes, 100%-ban lebomló anyagokból készültek. A tárgyak tartósságát, ellenállóságát a hulladékokhoz adott fűrészpor és tej alapú ragasztó, a kazeinenyv adja. Az alkotásokat ezután növényi olajjal kezelik le, vagy további csiszolással kialakítják az érdekes felületeiket.

Zalai Zsófia és Tóth Ádám: Tárgyak tűlevélből és kávézaccból

A külföldi kiállítók közül igen érdekes kísérlet mutatott be Shahar Livne Új alapanyagok a jövőből címmel, a tervező egy szintetikus, hulladékokat felhasználó, kőzetszerű alapanyagból hozott létre tárgyakat.

Így ír koncepciójáról: „Az ember által termelt és előállított hulladék okozta környezeti változások óhatatlanul veszélyeztetik, sőt gyökeresen át is alakítják a természetet. A mikroműanyagok már olyan mélyen hatolnak be a földkéregbe és a környezeti rendszerekbe, hogy azokkal keveredve egy teljesen új nyersanyaggá alakulnak át a természet és a kultúra egy különös, utópisztikus keverékét adva”. A kísérlet alapja a 2014-ben Hawaii partjainál talált új kőzet, a plasztiglomerátum, amely homokból és hulladékból állt össze.

Shahar Livne: Új alapanyagok a jövőből

Amikor jó történik a szeméttel

A hulladék felhasználása más művészeket is foglalkoztat, mint például Carissa Ten Tije-t, aki ezt A legjobb dolog, ami a személttel történhet (Bottom ash) programjában dolgozta ki. A holland művész a kommunális hulladék elégetésekor keletkező, visszamaradó salakot (bottom ash) használja fel másodnyersanyagként, préselt, moduláris padjaihoz, amelyek színeivel és terrazzo jellegű textúráival nem rejtik el, sőt, büszkén mutatják meg a kiinduló alapanyagot.

Carissa Ten Tije: A legjobb dolog, ami a személttel történhet

Egy szék a tengerből

Hasonló szemlélettel áll a környezetéhez a 2020-as Red Dot Design Awards egyik nyertese, aki hosszú évekig dolgozott együtt Philippe Starckkal, ő a spanyol Eugeni Quittlet. A kiállításon szereplő szék (Egy szék a tengerből) a spanyol Vondom felkérésére készített Ibiza-sorozat egyik darabja.

A szék alapanyaga a sziget partjaira sodródó halászhálók és más hulladék műanyagok újrahasznosított ötvözete.

A kollekció kül- és beltéren egyaránt elhelyezhető, és a művész az íves lágy formákban a számára jellemző ibizai teraszok hangulatát ragadta meg: „Meghatározó élményt jelentenek számomra a napfényes Ibiza csodás teraszai, amelyeket jellegzetes fonott bútorokkal rendeztek be. Ezeknek a finoman ívelt daraboknak az emlékét idézem meg.”

Eugeni Quittlet: Egy szék a tengerből

Azonban nemcsak szemétből és hulladékból lehet újat alkotni, hanem olyan tárgyakból is, amelyeknek megszűnik elsődleges funkciójuk, lényegében kidobandó kacattá válnak, de ettől megmentve, újragondolva és átalakítva új formát és szerepkört nyernek.

Henry Baumann lélegzetelállító asztalai például 130 db epres faláda szétszedése és újra összeállítása során jöttek létre.

A szinte már művészi ornamentikájú asztalkák jól példázzák az újrahasznosítás azon irányát, azt a metamorfózist, mikor az eredeti funkcióhoz képest a használati eszköz szintet lép, és színvonalasabb, esztétikusabb, jelen esetben művészi értékkel bíró tárgy válik belőle. 

Az újrahasznosítás egy másik lehetősége, mikor egy régi tárgyat élesztünk újjá, de nem feltétlenül szüntetjük meg az eredeti funkciót.  A libanoni születésű tervező, Micheline Nahra Vacsora egy főre alkotása ebben a szellemben készült. A családi négy személyes étkező garnitúrát alakította át egy személyessé, elemeire bontva, szétfűrészelve, újraépítve.

Micheline Nahra: Vacsora egy főre

A felületek kopottságán viszont nem változtatott, nem használt felületkezelést, hagyta a karcokat, a sebeket, a bútor történetét látható módon tovább élni.

Ezzel fenntartja az emlékezés lehetőségét, ugyanakkor a folyamat közben élettörténetének jobb megértésére adódik lehetőség, vagy akár átélheti a megbékélés és a megbocsátás élményét is. Lényegében az alkotómunka itt egy traumafeldolgozás.

Így ír a tárgyak iránti ragaszkodásának gyerekkorban kialakult alapélményéről: „Egyik meghatározó gyerekkori élményem, hogy a családunk és a barátaink mennyire ragaszkodnak a tárgyaikhoz, és milyen hihetetlen megszállottsággal javítják meg azt, ami nem működik. Azt hiszem, az otthonunk volt az egyetlen hely, ahol minimális kontrollunk volt a történések felett.”

Szemét, te szép

Végül pedig egy magyar alkotóval zárnék, akinek a projektjével ismét visszakanyarodunk a szemét újrahasznosításához, de ebben az esetben átlépünk a tárgykultúra határain, érintve képzőművészetet. Csizik Balázs Vajon bűn-e meglátni a szépet a színes műanyag szemétben..? című sorozata művészi kompozíciókat hoz létre a tengerparton talált műanyag hulladékból, meglátva a szemétben is az esztétikumot.

A művek azonban egyértelműen utalnak korunk nagy problémájára, az óceánok műanyag hulladékkal való szennyezettségére, és emiatt az élővilág veszélyeztetettségére. Ezáltal az alkotások, a síkidomokkal játszó kompozícióin túl, a társadalmi felelősség vállalásra és az emberiség előtt álló megoldandó problémára hívja fel a figyelmet.

Csizik Balázs: Vajon bűn-e meglátni a szépet a színes műanyag szemétben..?

Az említett alkotások természetesen nem fedik le a teljes anyagot. De így is látható: az újragondolás, újrahasznosítás – ha felelősséget vállalunk korunk problémáival szemben – alternatív megoldásokat kínál a forma- és tárgykultúrában világszerte.

  • A kortárs dizájnt és formakultúrát, továbbá textil és ékszertervezőket is felvonultató összművészeti tárlatot 2004 óta rendezik meg hazánkban. Először csak magyar tervezőket mutattak be, de 2012-től a visegrádi országok művészeit is bevonták a kiállítók közé. 2018-ban Románia, Ausztria, Németország, Svájc tervezői is csatlakoztak, tavaly pedig olasz, spanyol, francia és portugál alkotók is láthatóak voltak már. A paletta idén még színesebb; a határok még inkább kitolódtak, mind földrajzi, mind műfaj, illetve témaválasztás tekintetében, és jelentős hangsúlyt kap az újrahasznosítás, az újragondolás és a fenntarthatóság.
  • A CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál keretében a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ, a BTM Kiscelli Múzeum és az Unikát Összművészeti Stúdió Bt. közös kiállítása, a Budapest Design Week programsorozat része.

A tárlat 2020. október 10. és november 15. között látogatható a Kiscelli Múzeumban.

Fotók: Kiscelli Múzeum

A nyitóképen Henry Baumann projektje látható

About The Author