A DM Budaörs, Malomkő utcai üzletében mostantól mosószer utántöltő automata működik. A magyar piacon elsőként fejlesztett csomagolásmentes automatát egy magyar márka, a Sansin tervezte meg és készítette el. A gépből kapható mosógél, öblítő és mosogatószer is kivétel nélkül környezettudatos, vegán, öko, és bio termék.
Hazánkban is egyre többen motiváltak arra, hogy változtassanak szokásaikon, és megvizsgálják, hogyan tudják csökkenteni ökológiai lábnyomukat. Ennek egyik módja, ha kevesebb hulladékot termelünk – írja a vállalat közleményében. Igényként merült fel a vásárlók részéről, hogy a drogérialáncok vezessenek be csomagolásmentes értékesítést, ezért elkezdték vizsgálni ennek lehetőségét.
A munkacsoport elsősorban a csomagolásmentes termékek árusításának törvényi és hatósági előírásait és lehetőségeit térképezte fel, hazánkban ezek sok esetben eltérőek a szomszédos országok gyakorlatától. A folyamat eredményeként 2020 decemberében a magyar drogériapiacon elsőként a dm állít üzembe utántöltő állomást, és kezdi meg a csomagolásmentes termékek árusítását, ami egy újabb fontos mérföldkő a fenntarthatóság terén.
„Az állomás bevezetésénél fontos szempont volt a biztonság. Ezért a törvényi előírásoknak megfelelően egy olyan zárt rendszerű gép került be a dm üzletbe, aminek használata során a vásárló már csak zárt csomagolásban találkozhat a termékkel. A gép hazai fejlesztés, a Sansin pedig, amit csapolni lehet belőle, magyar márka, így már maga a beszerzés és a karbantartás is kisebb ökológiai lábnyommal jár” – tájékoztat Petkovits Gábor, a Sansin Globe Zrt. vezérigazgatója. Kiemeli: a számítógép által vezérelt rendszer tökéletes nyomon követést és minőségbiztosítást tesz lehetővé. A gép naplózza a vásárlásokat, ez lehetővé teszi az esetleges vásárlói panaszok gyors kivizsgálását.
Az érdeklődők 5 féle Sansin termékből – egy mosogatószert, két féle mosógélt, és két féle öblítőt – választhatnak. A mosószerek organikus, kizárólag környezetbarát alapanyagokból készülnek, állatkísérlet-mentesen, palackjuk újrahasznosított.
„Teszt jelleggel vezetjük be a csomagolásmentes értékesítést, egyelőre egy üzletünkben. A vásárlói visszajelzések és a tényleges kihasználtság függvényében tervezzük meg a bővítés további lehetőségeit és ütemét”- mesélt a jövőbeli tervekről Kanyó Roland marketing menedzser.
Nyitókép: Unsplash
You may also like
-
Gyenesdiás az első számú klímabarát település
-
A magyarok több mint 80 százalékát érdekli a környezetvédelem és a bolygó állapota
-
A divatipar még mindig több CO2-kibocsátásért felelős, mint a nemzetközi repülőjáratok és a tengeri hajózás együttvéve
-
Magyarországon debütál a Coca-Cola papírpalackja
-
Greenwashing: itthon is sok vállalat igyekszik elhitetni velünk, hogy zöld